Háttér
A limitált csontmagasság korlátozza a standard hosszúságú implantátumok alkalmazását. Ezekben az esetekben a hosszas és költséges augmentációs beavatkozások alternatívájaként használhatjuk a rövid implantátumokat. A legújabb klinikai vizsgálatok alapján a rövid implantátumok képesek a protetikai restaurációk számára kellőképp megfelelő megtámasztást biztosítani, de még szórványosan áll rendelkezésünkre klinikai dokumentáció. Ennek a vizsgálatnak a célja a rövid implantátumok klinikai viselkedésének értékelése redukált csontkínálat mellett. A hipotézis így hangzott: „Az atrofizált állcsontokban alkalmazott rövid implantátumok hasonlóan hosszú távú túlélési rátával rendelkeznek, mint a standard implantátumok.”

Anyag és módszer
A vizsgálat az IRB (Helsinki) jóváhagyásával készült.
Vizsgálati alanyok: 11 páciensnél, különböző klinikai szituációkban, összesen 23 implantátumot helyeztünk be. Mindegyik páciens egészséges volt, jó szájhigiénével rendelkezett, de a dohányzás nem tartozott a kizárási kritériumok közé. Huszonhárom 4, 2, 5 és 6 mm-es átmérőjű, 6 mm hosszúságú implantátumot (Seven, MIS Implants, Bar-Lev, Izrael) helyeztünk be. A kiválasztott területek széles alveoláris gerincek voltak (>6 mm), a csont magassága 8 mm-nél alacsonyabb volt.
Egyik implantátumnál sem volt szükség csontaugmentációra.

Sebészi eljárás
Az implantátumokat a gyártó által előírt protokoll szerint helyeztük be. Gerincen vezetett metszést alkalmaztunk, majd a teljes vastagságú mukoperioszteális lebenyt leemeltük az implantáció helyén. A csontot megtisztítottuk a perioszteális szövetektől, majd egy kerek fúróval megjelöltük az implantátumok helyét. Ezután a 2 mm-es előfúróval megjelöltük a mélységet, illetve az implantátum behelyezésének szögét.
A végső fúrási átmérőt és mélységet a minden egyes implantátumhoz hozzá tartozó fúróval alakítottuk ki. Az implantátumokat a kézidarab vagy racsni segítségével tekertük be, míg el nem érték a végső helyzetüket, ekkor a csont teljesen fedte a csavarmeneteket. A felső állcsonton a végső fúrót csak a kortikális csontban alkalmaztuk. Az összes implantátumot lebennyel fedtük, s azok szubgingiválisan gyógyultak.
A medikáció hat napig tartó antibiotikum (Augmentin 1 g, SmithKline Beecham) és 3 napig tartó fájdalomcsillapító (Ketonal forte 200 mg) szedéséből állt. Egyik implantátumon sem alkalmaztunk azonnali terhelést. Az alsó állcsonton a behelyezés után három hónappal, míg a felsőn hat hónappal később terheltük az implantátumokat. A terhelés után az implantátumokat hat hónapon keresztül kontrolláltuk. Az összes terhelésbe bevont implantátumot rögzített fogpótlással síneztük – vagy egymás között, vagy pedig standard méretű implantátumokkal.
Periotest-, valamint Ostellméréseket végeztünk az implantátumok behelyezésekor, illetve a feltárás alkalmával. A mandibulán a három hónapos, míg a maxillán a hat hónapos szubgingivális gyógyulást követően az implantátumokat feltártuk, és rögzített pótlásokat készítettünk rájuk. A behelyezett összes 6 mm-es implantátumot a szomszédos standard implantátumokkal vagy egymás között síneztük. Egyetlen 6 mm-es implantátumot sem hagytunk magában. Az összes 6 mm-es implantátum disztális felszínén mértük a csontveszteséget és a tasakmélységet.

Eredmények
Minden implantátumnál jó primer stabilitást kaptunk a behelyezéskor. A gyógyulási fázis alatt egyetlen implantátumot sem vesztettünk. A terhelést megelőzően mindegyik implantátum negatív Periotest-értéket mutatott. Egyetlen vizsgált implantátumot sem veszítettünk el hat hónapos terhelés során. Továbbá a csontveszteség – a panorámafelvételeken történt mérések alapján – nem volt több 1 mm-nél, és a szondázási mélység nem haladta meg az öt millimétert. Ugyanakkor a vastag periimplantáris szövetekkel rendelkező pácienseknél alacsonyabbak voltak a szondázási mélységek a vékony lágyszövetekkel rendelkezőkhöz képest.

Következtetések
E bevezető vizsgálat keretein belül azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a rövid implantátumok szóba jöhető kezelési alternatívát jelentenek, amennyiben egymással sínezzük őket, legalább hat hónapos terhelést figyelembe véve. A rövid implantátumok optimális kezelési opciót jelenthetnek kiegészítő implantátumként a szabad végű helyzetekben, különösen a mandibula hátsó régióiban, ha standard implantátumokkal kombináltan alkalmazzuk őket. Ugyan létezik számos tanulmány, amely arra enged következtetni, hogy a rövid implantátumok valós lehetőséget jelentenek önállóan is, elég érv szól amellett, hogy mechanikai túlterhelés következik be. További vizsgálatokra van szükség, hogy egyértelműbb kijelentéseket tehessünk.
Jelenleg – noha a rövid implantátumokkal kapott klinikai eredmények kedvezőek – javasolt a rövid implantátumoknak a hosszabb implantátumokkal való kombinált alkalmazása, főként ha III-as vagy IV-es csontminőség mellett használjuk, ami a maxillában gyakori. A csontátépülés a magasabb behelyezési nyomatékkal függhet össze, ami a nagyobb implantátumátmérőre, illetve az implantátum és a csont közti nagyobb érintkezési felszínre vezethető vissza.

Esetbemutatás

Olimpiu L. Karancsi, Radu Sita, Emanuel A. Bratu (Románia)

Forrás: Implantologia 2011/2.