Csak később alakul ki az approximális káriesz. A sikeres kárieszprevencióhoz manapság többféle lehetőség áll rendelkezésünkre. Különösen nagy jelentősége van ebben a káriesz által veszélyeztetett barázdák lokális befolyásolásának. Idetartozik az optimális szájhigiéné a fluoridos fogpaszták alkalmazásával, a lokális fluoridapplikáció, és szükség esetén a kémiai plakkgátlás. Az áttörő fogak okkluzális felszíneit a fluoridapplikáció ugyanakkor nem képes kellő mértékben védeni. A barázdakáriesz megakadályozására így a legalkalmasabb módszer a megfelelően alkalmazott barázdazárás (1. táblázat). A barázdazárás által az egészséges, de káriesz szempontjából veszélyeztetett fisszúrákat védjük, melyek a fogak okkluzális felszínén kárieszpredilekciós területeket jelentenek, s így nagyfokú kárieszpreventív hatást érhetünk el (1. ábra).

1.ábra: Barázdazárás a 46.fogon

Egy további előnyt jelent, hogy a páciensek kárieszpreventív ellátásban részesülnek a fogorvosnál anélkül, hogy saját maguknak bármit is kellene tenniük ehhez. A páciensek azonban gyakran abban a hitben ringatják magukat, hogy a fogaik így már örökre védetté válnak a fogszuvasodással szemben. Ez az amúgy kívánatos cél csak intakt barázdazárás mellett érhető el, ami azt jelenti, hogy a barázdazáró anyag és a zománcszélek között mindenütt szoros záródásnak (retenciónak) kell megvalósulnia.


Követéses vizsgálatok

Számos, főként követéses vizsgálatok tapasztalatairól beszámoló közlemény jelent meg a barázdazárás kárieszprevenciós hatásáról és a retencióról. Ezeknél az eseteknél ugyanazon pácienscsoportot éveken át ugyanaz a fogorvos gondozza, ellenőrzi, s szükség esetén a sérült barázdákat újból lezárja.


Retenció

Wendt és Koch (1988) 8 év után a fogak 80%-ánál találták még épnek a barázdazárást. Simonsen (1987) 5 év után 82%-nál találta intaktnak a barázdazárást, ami azonban 10 év után már 56,7%-ra csökkent. Egy követéses vizsgálatban (Irmisch 1992), melyet a Drezdai Egye-
tem Gyermekfogászati Klinikáján kezdtek el 1977-ben, 13 év elteltével a molárisokon, premolárisokon és a tejmolárisokon végzett barázdazárást követően 80%-os intakt barázdazárásról tanúskodó retenciós arányt sikerült kimutatni. A molárisoknál (2. ábra) már fél év elteltével a barázdazárások 25%-ánál részleges leválás volt tapasztalható. 2 év elteltével csak a barázdazárások 25%-a volt teljesen ép. Ekkor végezték el az első, s öt év után a második utánzárást.

2.ábra: A barázdazáró anyag retenciója a molárisokon, 13 évvel a barázdazárást követően


3.ábra: A barázdazáró anyag retencoója a premolárisokon, 13 évvel a barázdazárást követően


4.ábra: Kárieszredukció a malárisoknál, 13 évvel a barázdazárást követően

13 évvel később a barázdák 76%-a rendelkezett ép barázdazárt felszínnel. A premolárisoknál (3. ábra) sikerült a legmagasabb intakt barázdazáróanyag-retenciót kimutatni (90%). Ugyan a prizmamentes zománcfelszín a tejfogaknál kedvezőtlen feltételeket biztosít a savazásos technikához, a tejfogak esetében is a 87%-os intakt retenciós érték nagyon magasnak mondható.


Kárieszredukció

13 év után a kárieszredukció mértéke 83%-os az összes fogpárra nézve; molárisoknál 79% (4. ábra), premolárisoknál 90% (5. ábra) és a tejmolárisoknál (5 év után) 80%.


5.ábra: Kárieszredukció a molárisoknál, 13 évvel a barázdazárást követően

A kiváló kárieszpreventív hatást állandó ellenőrzéssel és a sérült lezárások kijavításával sikerült elérni. Ez egy követéses vizsgálatnál könnyen elvégezhető, mivel ugyanazon pácienseket évenként visszahívva a már nem ép barázdazárásokat szükség esetén ki lehet cserélni.


Keresztmetszeti (horizontális) vizsgálat

Egész más eredményeket kaptak 700 drezdai és radebeuli tanuló 4053 első/második molárisainak vizsgálata során (Irmisch és munkatársai 1997). Ennek a tanulmánynak a célja az volt, hogy Németországban 3 évvel az után, hogy az egészségbiztosítók magukra vállalták a barázdazárások költségeit, megvizsgálják a molárisoknál a barázdazárások gyakoriságát és azok minőségét (retencióját). Ezenkívül meg szerették volna állapítani, hogy a fogorvosok - élve ezzel a lehetőséggel - a barázdazárást, mint a kárieszprevenció kivételes módját, fokozottabban alkalmazzák-e. A barázdazárásnak a biztosítók által térített beavatkozások közé történő felvétele után 3 évvel a molárisok 37,5%-a volt lezárva, ebből 39% volt első, 34,4% második moláris. A felső állcsonton kevesebb fogat zártak le (35,9%), mint az alsó állcsonton (39,1%). A bal és jobb oldali molárisok ugyanolyan gyakorisággal lettek ellátva (37-37%).
A barázdazárások aránya a 8-9 éveseknél volt a legmagasabb, 46,8%-kal, a legalacsonyabb a 14-18 éves korosztályban, 33,3%-kal. Feltűnő volt, hogy a 6 évesek 62%-ánál nem voltak lezárva a barázdák. A legtöbb gyereknél a DMF/T értékétől függően négy fog volt barázdazárt (6. ábra).

6.ábra: A barázdazárt fogak számának összefüggése a DMF/T értékkel (itt DMF/T 1-2-nél).

A városok összehasonlításában a drezdai tanulók a 48%-os értékkel megelőzték a radebeuli tanulóknál kapott 35%-os értéket. A minőségi vizsgálatkor, azaz a barázdazáró tapadásának, illetve retenciójának vizsgálatakor azt találták, hogy a barázdazárások 55%-a részben levált. Ilyen részleges leválásról akkor beszélünk, ha az már szemmel, illetve nagyító alatt látható, vagy pedig a szonda fennakad a barázdazáró
anyag és a zománc között (7. ábra).

7.ábra: Sérült barázdazárás a 16. fogon

A barázdazáró anyag teljes leválása egy horizontális vizsgálat során természetesen nem állapítható meg, így a ténylegesen meglevő hibás barázdazárások aránya még nagyobb is lehet 55%-nál. Az alsó állcsonton a barázdazáró anyag retenciója az 50%-os részleges leválással szignifikánsan kisebb volt a felső állcsonton tapasztalt 60%-os értéknél. Az első molárisokon a barázdazárások 55,3%-ánál és a második molárisokon 52,6%-ánál lépett fel retencióveszteség. A jobb és a bal oldal között az 54,9%-os és az 54%-os részleges leválási értékek nem jelentettek különbséget (8. ábra).

8.ábra: Sérült barázdazárások a disztális barázdában, a felső/alsó összehasonlítása, első és második molárisok


9.ábra: Részlegesen sérült barázdazárások összehasonlítása: első és második molárisok, felső/alsó állcsont, jobb/bal oldal

Az alsó állcsonton az első és a második molárisoknál azonos mértékben lehetett intakt lezárásokat kimutatni (49-49%), míg a felső állcsonton a második nagyőrlők 45%-ánál talált ép barázdazárások aránya az első molárisoknál kapott 37%-os érték felett volt.
Az alsó állcsont első és második nagyőrlő fogainak okkluzális felszínén található disztális barázdák mutattak leggyakrabban hiányos lezárást (9. ábra), míg a felső állcsonton, különösen az első molárisoknál ehhez még hozzájött a palatinális barázda. A fogorvosok 86,1%-a a fehér színű barázdazárókat részesítette előnyben.


Gyakorlati tanácsok a barázdazáráshoz

A barázdazárók rossz retenciója, mely a barázdazárás részleges
(10. a és 10. b ábra) vagy teljes elvesztésében nyilvánul meg, nagyrészt a feldolgozás során jelentkező hibákra vezethetők vissza, nem pedig anyaghibákra (2. táblázat). Csak az évek múlásával jelennek meg a kopási jelenségek. Ahhoz, hogy kárieszprevenciós szempontból sikeres barázdazárást végezzünk, a gyártók utasításainak betartása mellett fontos gyakorlati feltételeknek kell teljesülnie (3. táblázat).


10.a ábra: Elálló szélű, rossz barázdazárás


10.b ábra: Káriesz ez alatt a sérült barázdazárás alatt


Végső következtetések

A barázdazárás, az egészségbiztosítók részéről megvalósított költségtérítésnek köszönhetően is, sok német fogorvos számára rutineljárássá vált. Mindenesetre érthetetlen, hogy ennél az amúgy nagyon pozitív biztosítói szabályozásnál a gyerekeknek, akiknek az első molárisai a hatodik életévük előtt áttört, s akiknél már ebben az időpontban barázdazárás lenne indokolt, még nem valósul meg a költségtérítés, mivel csak a gyerek hatodik életévétől viselik a kasszák a költségeket.
A barázdazárás prevenciós beavatkozásának problematikája abban áll, hogy sok páciens, különösen a fiatalok, nem állnak folyamatos ellenőrzés alatt, tehát nem vesznek részt speciális recall-rendszerekben. Így nem valósul meg hosszú távon a barázdazárt fogak ellenőrzése. Nem kontrollált pácienseknél, akiknél a barázdazárások retenciója nem megfelelő, a kárieszrizikó gyakran magasabb, mint a le nem zárt fogaknál. Így minden páciensnek, illetve szüleiknek fel kell hívni a figyelmét a rendszeres ellenőrzések és a barázdazárások kijavításának szükségességére, mivel a barázdazárt páciensek azt gondolják, hogy mindenfajta fogszuvasodástól védve vannak. A pácienseket pontosan fel kell világosítani arról, hogy az ép barázdazárások csak az okkluzális felszíneket védik. Ezen túl minden más prevenciós tevékenységet el kell végezni a fogak többi felszínének védelme érdekében.
Ugyan a horizontális vizsgálatban (Irmisch és munkatársai, 1997) a barázdazárások nagy része rossz minőségűnek ítéltetett, a követéses vizsgálatok eredményei azt igazolják, hogy a leggondosabb fogorvosi applikáció, megfelelő indikáció, rendszeres ellenőrzés és szükség esetén a barázdazárás megismétlése esetében is a barázdák lezárásával nagyfokú kárieszprevenciós hatás érhető el. A barázdazárások hatékonysága az évek folyamán egyre javul.