Ugyanakkor a fogyasztásban jelenleg némiképpen visszafogják magukat, például, ami az utazást vagy a lakásvásárlást illeti. Viszont érdekes, hogy a megkérdezettek 22%-a, azaz több mint minden ötödik német azon a véleményen van, hogy nőtt a saját hajlandósága azzal kapcsolatosan, hogy pénzt áldozzon a fogai szépítésére.
A test és a külső megszépítéséhez szükséges operációkkal való összehasonlítás összességében kisebb, 18%-os értéket mutatott. Még csekélyebb, mindössze 12%-os a hajlandóságuk arra, hogy a betegpénztári térítéseken túl, saját költségükön is hozzájáruljanak az általános egészségügyi ellátásukhoz. „Ez örvendetes eredmény a fogorvosok és a fogtechnikusok szempontjából.” – mondta Dirk Kropp a prodente ügyvezetője.
Az előző, 2008. októberi felmérés szerint a szövetségi állam polgárai ezt a szempontot ugyan 5%kal kisebbre becsülték, a lakosság körében mégis nőtt a hajlandóság, hogy maguk is pénzt költsenek saját fogaik külsejének jobbítására. A most, 2009. márciusában gyűjtött adatok még mindig 4%-kal haladják meg a 10 évvel ezelőtti összehasonlító adatokat (TNS EMNID: 1999). Ezzel a fogorvosi és a fogtechnikai terület viszonylag jól áll. Úgy tűnik, hogy olyan egyéb ágazatokat, mint a turizmust vagy az ingatlanpiacot nemcsak a németek ítélete sújtja erősebben. Ezek az ágazatok az utóbbi időben valóban keserves forgalmi visszaeséseket könyvelhettek el. „Itt mutatkozik meg a szép és egészséges fogak helyi értéke a lakosság körében.” – hangsúlyozta Kropp.
Az eredeti cikket elolvashatja itt: www.zwp-online.info/zwpnews/archiv/dental_news/maerz_2009/deutsche_wollen_in_zahngesundheit_investieren

