Indikációs területük széles, bár anyagtani tulajdonságaik ismerete feltétlenül szükséges annak eldöntésére, hogy az adott klinikai szituációban önállóan vagy más esztéti-kus anyagokkal kombinálva használjuk.

Közismert, hogy az üvegionomer cementek összetételüket tekintve a szilikátcementek (por) és a polikarboxilátcementek (folyadék) rokonai. Pora főképp alumínium- és szilikáttartalmú üvegszemcsékből áll, a folyadék pedig poliakrilsav, itakonsav, maleinsav és borkősav vizes oldata. Az üvegionomer cementek kötési reakciója meglehetősen bonyolult folyamat, és részletekbe menő ismerete talán nem is nélkülözhetetlen a mindennapi gyakorlatban.

A dentinhez és zománchoz való megfelelő tapadás érdekében az üreg 10-15 másodperces 10%-os poliakrilsavas előkezelését javasolják, bár az előkezelés elmaradása nem jár számottevő tapadásveszteséggel. Az enyhe savhatás segít eltávolítani a felszíneken maradt törmelékréteget és más, a tapadási felszínen előforduló szennyeződést, valamint előaktiválja a fogfelszín kalcium- és foszfátionjait, elősegítve egy ionokban gazdag összekötő réteg kialakulását a tömőanyag és a fogszövetek között. Ez az ionokban gazdag réteg - mely erős kémiai kölcsönhatásban van részben a dentinnel és zománccal, részben a cementtel felelős az üvegionomer cement erős (a kompozitok tapadási erejének felét elérő) tapadásáért.

Az üvegionomer cementek tulajdonságai közül ki kell emelnünk a tartós fluoridion-leadó képességet, mely képes kompenzálni az üvegionomer cementek egyik máig megoldatlan hátrányos tulajdonságát, hogy nem polírozhatóak magasfényűre, így a plakkretenciót elősegítik.

Jellemző még a feszítőerőkkel szembeni viszonylag alacsony ellenállás, azaz a fokozott törési hajlam. Emiatt az üvegionomer cementek alkalmazása nem javasolt a Black IV. osztályú tömés készítésére, illetve a Black II. osztályú tömésekhez önállóan (itt az approximális lezáró zománclécnek megfelelő területen fokozott a törésveszély). Ezen kavitások esetén vagy az üreg kialakításán kell módosítani, vagy az üvegionomer cementeket más tömőanyagokkal együtt kell alkalmazni (1-7. kép).


1. kép: Módosított "szendvicstechnika", üvegionomer és kompozit, valamint cermetcement és amalgám együttes alkalmazásával


2. kép: Bal felső első nagyőrlőfog izolálás után és a kavitás alakítása közben. A dentin felszínén még szuvas területek észlelhetőek


3. kép: A caries indikátor alkalmazása segít felismerni az eltávolítandó területeket


4. kép: A zománc-dentin határon lap szerint terjed a caries!


5. kép: A kavitás cariesmentes


6. kép: Az approximalis első réteg üvegionomer cement


7. kép: Felső réteg kompozit


8. kép: Az üvegionomer cementtömések gyorsan kopnak


Ugyancsak figyelembe kell venni, hogy az üvegionomer cementek kevésbé ellenállóak a koptatóhatásokkal szemben (rágás, fogmosás), ezért az ilyen behatásoknak kitett helyeken csak ideiglenes megoldásként alkalmazhatjuk őket (8. kép). Továbbra is javasolhatóak azokon a területeken, ahol az ínyszél közelsége miatt izolálási nehézségek lépnek fel, és biztosan tartó széli záródást kell létrehozni a dentin felé.
Úgyszólván valamennyi kavitástípusba készíthetünk ideiglenes töméseket üvegionomer cementekből, figyelembe kell azonban vennünk azt, hogy azokban az esetekben, ahol fokozott törésveszélynek vagy koptatóhatásnak vannak kitéve, sokkal rövidebb ideig tartanak.

Alkalmazhatóak pulpasapkázáskor (indirekt pulpasapkázáskor önállóan, direkt pulpasapkázáskor a pulpasebet záró anyag fölé helyezve), gyökérkezelés munkafolyamatai közötti időben, és minden olyan esetben, amikor tartósan jó széli záródású ideiglenes tömésre van szükségünk.

Célszerűen használhatóak olyan I., II. és V. osztályú kavitások tömésére, amelyeket a későbbiekben az ún. "szendvicstechnikával" kívánunk tömni. Ilyen esetekben a második ülésben (ez lehet hetekkel később is) az üvegionomer cement felső rétegének eltávolítása után helyezhetjük be a kompozitot.

Hasonlóképpen használhatjuk ezt a cementet a tejfogazat töméséhez, részben mert itt kisebb rágóerővel kell számolnunk, részben a fogváltás miatt a tejfogak csak korlátozott ideig funkcionálnak.

Az üvegionomer cementeknek a definitív tömőanyagok között meghatározott és behatárolt helyet biztosítanak a fizikai, a kémiai és a biológiai tulajdonságaik. Emiatt felhasználásuk végleges tömésekhez főképp a gyermekfogászatban és a maradó fogak III. és V. osztályú, valamint nyaki és gyökércariesek esetén javasolt a hagyományos megközelítés szerint. Használhatjuk premoláris és molaris fogak approximalis cariesének ellátásához is, de a Black kavitásoktól eltérő technikák alkalmazásával.

Kis kiterjedésű approximalis carieses léziók ellátására alkalmas az ún. "alagúttechnika", ha a szuvas terület távol van az okkluzális felszíntől. A lézió az okkluzális barázdából az approximális irányba ferdén tartott fissurafúróval érhető el, majd kisméretű acél gömbfúróval tisztítható. Az üreg jobb áttekinthetőségének érdekében orovesztibuláris irányba tágítható a bemeneti nyílás. A dezintegrált zománcprizmákat javasolt kéziműszerrel eltávolítani, majd tisztítás és szárítás után - matrica és ék behelyezését követően - üvegionomer cementtel tömést készíteni (9-13. kép).


9. kép: Jobb felső első kisőrlőfog distalis cariesének ellátása "alagúttechnikával"


10. kép: A caries behatolási kapuja jól kivehető a distoapproximalis felszínen


11. kép: A kavitás fertőtlenítése vattapálcika segítségével


12. kép: Hibridionomer tömés


13. kép: Régi és új üvegionomer tömések "alagúttechnika" alkalmazásával. Az új tömés transzparenciája még kisebb, mint a régieké (bal felső első kisőrlőfog mesialis oldal).


Ha egy nagyobb approximális lézió feltárásakor észlelünk a szomszédos fogon kis kiterjedésű cariest, akkor csupán a carieses szövetek eltávolítása után először a kis kiterjedésű kavitást tömjük üvegionomer cementtel, majd ezután történhet a nagyobbik üreg ellátása.

A barázdazárást a fogak előbújása utáni fél évben célszerű elvégezni a carieses léziók kialakulásának elkerülése érdekében. Elsősorban mély barázdák esetén a plakkretenció csökkentése érdekében végzik, és természetesen nem csak gyermekkorban végezhető. Használhatunk hozzá műanyagbázisú anyagokat és üvegionomer cementeket. Az előbbiek alkalmazása mellett szól alacsonyabb oldékonyságuk, jobb kopásállóságuk és nagy erejű tapadásuk. Ezt a tapadást azonban csak nyálrekesz segítségével érhetjük el, és a beavatkozás sikertelenségét többnyire ezen izolálási mód elhagyása okozza.

A rossz széli záródás mentén bejutó baktériumok szekunder cariest okozhatnak, főként a fluoridot nem tartalmazó barázdazáró anyagok alkalmazása esetén. Üvegionomer barázdazáró anyag használata esetén kissé gyengébben tapadó, jobban kopó és oldódó, nehezebben polírozható zárást kapunk, de rendkívül nagy előnye a csökkent vízérzékenység és az, hogy mire elkopna, már jelentősen növelte a környezetében lévő zománcfelszínek fluoridtartalmát, ami hosszú ideig tartó védettséget jelent.

Az üvegionomer cementek kitűnő tapadása mind a fogszöveteken, mind a különböző fémeken megfelelő alapot jelent alkalmazásukhoz a fogművek beragasztásához. Elsősorban fém- és leplezett fémkorona, valamint fémből készült inlay/onlay beragasztásához javasolhatóak. Kerámiából és kompozitból készült munkák esetén esztétikai és mechanikai megfontolások korlátozhatják alkalmazásukat. A kitűnő tapadás és folyamatos fluoridleadás mellett rugalmasságuk és kedvező felhasználhatóságuk (a néhány típusukon olvasható "snap set" kifejezés azt jelenti, hogy szájba helyezést követően hamar megdermednek, és így a felesleg gyorsan és könnyen eltávolítható) is komoly előny.

Alkalmazásuk esetén különösen fontos, hogy a csonkokat ne szárítsuk túl, mert az csökkenti a tapadási erőt (akadályozza a kémiai kötések létrejöttét).

Az üvegionomer cementeket számos indikációs területen igen jól használhatjuk, és bár nem tekinthető ideális fogászati anyagnak (ilyen ma sincs még), nélkülözhetetlen alapanyaga a korszerű szemléletű fogászati terápiának. Alkalmazásuk lehető teszi olyan fogszövetkímélő, esztétikus beavatkozások végzését, amelyekről néhány évtizeddel ezelőtt még nem is álmodhattak a fogorvosok.