A háromnapos program célkitűzése az volt, hogy egyrészt a már felhasználói gyakorlattal is rendelkező fogorvosok, szájsebészek, implantológusok kicserélhessék eddigi tapasztalataikat, másrészt a rendszer alkalmazásában még kezdők megismerhessék a legfontosabb elméleti és gyakorlati tudnivalókat. Harmadrészt pedig az élőműtétes bemutatók során a résztvevők elsajátíthassák a páciensek kezelésének tervezési, műtéttechnikai, protetikai elemeit.

A kurzuson összesen 22 fő vett részt, nagyrészt magyar szakemberek, akik közül 15-en gyakorlattal rendelkező felhasználók. Egy indiai szájsebész, implantológus Agrából érkezett, egy másik tapasztalt implantológus Kaliforniából jött a kurzusra. Öten még többé-kevésbé kezdők voltak a bazális rendszer alkalmazásában.    
Az első napon Stefan Ihde, a bazális rendszerű implantáció nemzetközileg ismert szakértője személyesen tartott konzultációt, és vezette a tapasztalatcserén a megbeszéléseket. A hazai implantológusok számos sikeres esetről számoltak be, ugyanakkor felvetettek néhány olyan kérdést, amely a gyakorlatban a tervezés, a sebészet, illetve a betegek protetikai ellátása során merült fel. Kedvező tapasztalatokról számoltak be a bikortikális rendszer (BCS) rendkívüli stabilitásával és azonnali terhelhetőségével, valamint a KOS mindennapi alkalmazásával kapcsolatban. Kiemelték a hajlítható fejű KOS B típussal elért jó eredményeket. Sokan kedvelik a BOI rendszert, amely ugyancsak jól alkalmazható az azonnali terhelhetősége miatt, valamint olyan lokalizációkban, ahol a korlátozott csontkínálat miatt a cilindrikus implantátumok elhelyezéséhez kevés hely áll rendelkezésre.
Ihde professzor a konzultációk során azt is kiemelte, hogy a bazális rendszer esetén a behelyezett egyrészes implantátumokra a protokoll szerint lehetőleg 7 napon belül feltétlenül javasolt felhelyezni az egy állcsonton az összes implantátumot mereven rögzítő, fém-műanyag leplezésű ideiglenes pótlást. A végleges pótlás készítését általában az implantációt követő 6–12. hónapban javasolja.

A programban műtéti bemutató is szerepelt a Dental Swiss Team Kelenhegyi úti rendelőjében, ahol fogeltávolításokat követően teljes felső fogatlan állcsont és alsó oldalsó sorvégi hiányok ellátása történt egy ülésben minimálinvazív technikával. A felső állcsontba 10, az alsóba 5 bazális implantátumot ültettek be. A páciens állcsontjairól a műtétet követően lenyomatot vettek, majd a kurzus második napján vázpróbákra került sor, a harmadik, szombati napon pedig az ideiglenes fém-műanyag leplezésű hídpótlásokat a szájba helyezték.
A második programja a Gellért Szállóban rendezett elméleti kurzussal kezdődött. Ihde professzor a csontélettani vizsgálatok eredményeivel, a bazális implantáció patofiziológiai kérdéseivel, a tervezés, valamint a pácienskiválasztás szempontjaival foglalkozott. Külön kitért a protetikai megoldások elméleti és gyakorlati kérdéseire, köztük azokra a kívánalmakra, amelyek szigorúan meghatározzák az azonnali terhelhetőség eseteit. A tipikus implantációs módszerek közül rámutatott a bazális implantológiával foglalkozók egyik kedvenc eljárásának, a bikortikális megtámasztásnak a gyakorlati kivitelezésére.
Hogyan lehetséges a két kortikális megtalálása jelentős vagy minimális csontkínálattal rendelkező páciensek esetén? Milyen módon lehetséges a processus pterygoideus felhasználása, miképpen ad módot a sinus maxillaris kortikálisa vagy az orralap kortikálisa, a mandibula egyes területeinek csontszerkezete, a stabil, reszorpciónak alig kitett területek elérése az implantátumok megtámasztására?
Alapvetően fontos a bazális implantáció évtizedes gyakorlati tapasztalataiból kialakított evidenciák pontos betartása a fogpótlások elkészítésénél. Törekedni kell a normál harapási forma megvalósítására, ha az lehetséges, elkerülve az implantátumok kóros túlterhelését. A felső frontfogak 1-2 mm-es túlharapásban legyenek az alsókhoz képest. A klasszikus protetikai irányelveknek megfelelően meghatározó a frankfurti horizontális, a Spee-görbe irányelveinek figyelembevétele. Fontos szempont, hogy törekedjünk a terhelés kiegyensúlyozottságára, a redukált rágófelszínek kialakítására. Ahol lehetséges, állcsontonként 14-14 foggal, kompromisszumos megoldásként 12-12 foggal ellátott fogművet kell készíteni. Kerülendő a szabad végű megoldás, a fiziológiástól nagyon eltérő fogsorív, valamint a túlzott rágófelszíni kiterjesztés megvalósítása.

A harmadik napon, a bemutató műtétek során a résztvevők láthatták a minimálinvazív implantációs technika alkalmazásának lehetőségeit, ugyanakkor Ihde professzor bemutatta az ennek korlátait jelentő esetekben a hagyományos feltárás esetenkénti szükségességét is.
A különböző bazális implantációs rendszerek behelyezését a felső állcsontban az implantátumok 80 százaléka esetén kézi műszerekkel végezte, gépi fúrás nélkül, feltárás nélkül, minimálinvazív technikával. Az alsó állcsontban a gépi fúrást általában szükségesnek tartja.
A tanfolyam résztvevői megismerhették a bazális rendszerek széles körű alkalmazási lehetőségeit, illetve egy, a tradicionális implantációs technikáktól eltérő elméleti és gyakorlati rendszert.
A három nap tapasztalatai alapján a kurzus hallgatói láthatták, hogy a bazális implantáció reális és eredményes megoldást jelent. De ehhez is, mint minden más rendszer alkalmazásához, szükséges az evidenciákon alapuló protokollok betartása, a betegek kivizsgálása, illetve gondos megválogatása, az implantációt megelőző műveletek maradéktalan elvégzése, a pontos, körültekintő műtéti technika kellő gyakorlata, valamint a jól együttműködő fogtechnika a fogpótlások elkészítésében. A műtét után levett lenyomatra legfeljebb 7 nap múlva fémvázra vagy speciális anyagból készült merev ideiglenes pótlás helyezendő, majd 6–12 hónap után kerülhet sor a végleges pótlásra. A bazális implantációs technika – hasonlóan más megoldásokhoz – rendelkezik előnyökkel, de természetesen vannak korlátai is. A sok gyakorlat egyre több előnyhöz juttatja az alkalmazókat, és megoldást lehet találni a hátrányok csökkentésére. Ez a tanfolyam ebben nagyon sokat segített a résztvevőknek.

Dr. Fazekas Nóra

Forrás: Dental hirek 2011/5.