Az egynapos tájékoztató során, amelynek keretében összefoglalták a vállalat gyógyszeripari tevékenységeit, a J&J illetékesei öt különböző terápiás terület (többek között immunológia, ideggyógyászat és daganatterápia) gyógyszereit tűzték napirendre. Sheri Mc Coy, a cég gyógyszerészeti ágazatának elnöke úgy fogalmazott, a társaságnál „igen optimisták” a jövőt illetően.
A J&J az elmúlt évek kétszámjegyű hozamnövekedeséhez képest erre az esztendőre szerényebb bevételeket prognosztizált. Ezzel összhangban a cég receptköteles gyógyszereinek általános forgalma jelentősen visszaesett, aminek a hátterében többek között a cég egyik skizofrénia elleni és egy másik, antiepileptikus hatású termékére vonatkozó szabadalom megszűnése áll. A bevételek szintentartását jelenleg a fogyasztási cikkek és a gyógyászati segédeszközök révén igyekeznek biztosítani. Ezzel együtt a Wall Street előrejelzései derűlátóan azt jósolják, hogy jövőre a receptköteles gyógyszerek ismét a vállalat húzóágazatává válhatnak. A Morgan Stanley elemzői a következő három év mindegyikére 10% feletti növekedést vetítenek előre.
Tavaly a J&J hat új gyógyszert dobott piacra, és további hét vár törzskönyvi engedélyre az Egyesült Államokban és Európában. A nemrégiben forgalomba került gyógyszerek közül a várakozások szerint több is nagy sikert hozhat. Ami a közeljövőben piacra kerülő termékeket illeti, az USA-ban már zöld utat kapott fájdalomcsillapító, a Tapentadol ígéretesnek tűnik.


