E cikkben azok közül mutatunk be néhányat, amelyeket már alkalmaznak a gyakorlatban. Az egyetlen metszés nélkül végrehajtott implantáció vagy a mikroinvazív operációs technikák a parodontológiában javítják a beavatkozások eredményességét. A „dentalview”-eljárás egy speciális optika révén lehetővé teszi a sulcusba való betekintést – ezáltal lehetővé válik a zárt curette vizuális kontroll mellett történő elvégzése.
Az innováció mint a praxis fejlődésének motorja
Az egyetlen állandó dolog a praxis életében a fejlődés. Újból és újból bemutatnak a fogászati rendelők számára kidolgozott újításokat, melyek a kezelést hivatottak jobbá tenni vagy megkönnyíteni. Ebben a cikkben olyan újításokat mutatunk be, amelyek már beváltak a gyakorlatban, illetve olyanokat, amelyek belátható időn belül új irányokat jelölhetnek ki. Évek óta látható, hogy új operációs technikákkal – egészen a minimálinvazív beavatkozásokig – a gyógyulási folyamatok s ezáltal a sikerráták is javíthatók. Ugyanígy az implantológiában is csökkenthető a műtét által okozott trauma, ha a beavatkozást a megfelelő feltételek megléte esetén akár egyetlen sebészeti metszés nélkül hajtják végre. Az implantológiában nagy megújulás várható az implantátumok anyagának vonatkozásában is. A nagy szilárdságú kerámiák (az osszeointegrációs folyamatot elősegítő felszínnel) a jövőben a megszokott titánimplantátumok alternatíváivá válhatnak (1. ábra).
![]() |
1. ábra: Modern, nagy szilárdságú kerámiaimplantátumok (Z-Systems). |
Az olyan fejlesztések is innovációt válthatnak ki a fogorvoslásban, melyek nem állnak közvetlen kapcsolatban a fogászati szektorral. Egyre fejlődnek a képalkotó eljárások adta lehetőségek is. A Dentalview kamera mikrooptikájával lehetőség nyílik arra, hogy közvetlenül a sulcusból kapjunk képet. Ezáltal egy zárt curettage is ellenőrizhetővé válik, és vizuális kontroll mellett korrigálható. Az a lehetőség, hogy az állcsontról készült háromdimenziós képeket felhasználjuk a – számítógépes – tervezéshez, és a tervet a szájban pontosan kivitelezzük, egészen megváltoztatja az implantológiát. Az operáció előtt a kezelőorvos a teljes beavatkozást virtuálisan végigcsinálhatja. Mindezek az újítások javítják vagy megkönnyítik a rendelőben végzett kezeléseket. Az innovációk ugyanakkor döntőek a páciensek motivációjában is. Még ha nem is alkalmazható minden eljárás minden egyes páciensnél, az új módszerekről szóló hír gyakran ad okot a páciensnek arra, hogy foglalkozzon a fogászat témájával, és eljusson a rendelőbe. Az innováció felkelti az érdeklődést, és – a nehezen átlátható kínálat közepette – lehetővé teszi a rendelő számára, hogy az új piaci környezetben felfigyeljenek rájuk.
Dentalview
Az endoszkópos rendszer egy beépített fényforrással rendelkezik. A száloptika átmérője csupán 1 mm2. Egy kicsi vízsugár folyamatos öblítést végez az optika előtt, ezáltal biztosítja a munkaterület áttekinthetőségét. Az előkészületek csak néhány percet vesznek igénybe. Az optikával való munka először némi gyakorlást igényel, mivel a monitoron a fog legapróbb részletei akár 48-szoros nagyításban is megjeleníthetők. A Dentalview kamera és a megfelelő kézi- vagy ultrahangos műszer segítségével végzett munka rövid gyakorlást követően sikeres lesz. Az egész szerkezet működtetése egy lábpedállal történik (2. és 3. ábra).
Mivel a kamera a legfinomabb részleteket is megmutatja a monitoron, egy fog kezelése az anatómiai nehézségek fokától függően 30-60 percet vesz igénybe. Ezért a Dentalview kamerával való munkavégzésnek akkor van csak értelme, ha a parodontológiai kezelés hagyományos lehetőségeit már kimerítettük. Sok esetben a direkt rálátás mellett végzett kezelés révén elkerülhető a sebészi beavatkozás (4. és 5. ábra).
![]() |
1. ábra: Modern, nagy szilárdságú kerámiaimplantátumok (Z-Systems). |
![]() |
3. ábra: A mindössze 1 mm-es optikai kamera. |
![]() |
4. ábra: Parodontális terápia Dentalview-val történő optikai kontroll mellett. |
![]() |
5. ábra: Mikrorepedés a fogban – csak a Dentalview segítségével látható. |
Az alkalmazás során megmutatkozik, hogy a Dentalview kamera a parodontális kezeléseket teljesen új megvilágításba helyezi. A rendszeres recall-terminusok alkalmával történő használata során is egyértelműen javítható a kontrollok hatékonysága. Tisztázatlan panaszoknál, melyek gyakran a gyökér területén levő mikrofraktúrákból erednek, az optika jelenti a biztos diagnózis egyetlen esélyét. A parodontológiai tevékenységet folytató fogorvosnak először van lehetősége arra, hogy megbízható kezelést végezzen a fogíny alatt anélkül, hogy sebészi beavatkozást kellene végezni. Ez a páciensek számára is nagyon vonzó. Bizonyos esetekben a kamera mentesíti őket a parodontálsebészeti beavatkozásoktól. Ez sok páciensnek megéri a pluszbefektetést egészsége és komfortérzete érdekében. A készülék fő előnye abban rejlik, hogy a kezelés a páciens számára is áttekinthető: felismerheti a lerakódásokat, követheti a saját fogán végzett munkát, és pontosan tudja, hogy miből származnak a többletköltségek.
Implantáció lebenyes feltárás nélkül
A sikeresnek mondott implantátumok szinte tökéletesen képesek utánozni a természetes fogakat. Azokat az implantátumokat, melyek ennek a kritériumnak eleget tesznek, sikeresként könyvelik el. Ebben döntő jelentősége van a csontos struktúrák és a körülvevő lágyszövetek megőrzésének. Az implantációkra ma már sokkal korábban sor kerül, így a még meglevő csontot kihasználják, mielőtt az gyulladásos folyamatok vagy a terhelés hiánya miatt atrofizálna. Ideális esetben a fogat kíméletesen el lehet távolítani, s az implantátum azonnal behelyezhető. Így lehet optimálisan megvédeni a csontot és a meglévő lágyszöveteket az atrófiától. Az operatív beavatkozások gyakori következménye a kemény- vagy lágyszövet vesztesége. A gyógyulás folyamán minden egyes lebenyképzéssel végzett beavatkozásnál egészen 0,25 mm-ig terjedő csontveszteséggel számolhatunk. A lebenyes feltárás nélküli sebészet esetén a meglévő struktúrákat megkíméljük, megmaradnak a lágyszövetek. Amennyiben csontpótlásra lenne szükség, minimális metszéseket végezhetünk az ínyszéltől 3-4 mm-es távolságban horizontálisan. Így anélkül tudunk a bukkális falon dolgozni, hogy az ínyszélt traumatizálnánk. Incíziomentes implantálást akkor is végezhetünk, ha a csontkínálat nagyon kedvező, s rendelkezésünkre áll az állcsont pontos háromdimenziós képe. A számítógépen megtervezett pozíciót sablonok vagy navigált kézidarabok segítségével vihetjük át. Itt sincs szükség metszésekre, a trauma csekély, és a páciens komfortérzete jelentősen javul (6–9. ábrák).
![]() |
6. ábra: Az előkészített implantátumágy. |
![]() |
7. ábra: A 15. fog helyére behelyezett implantátum (3i Implant Innovations). |
![]() |
8. ábra: Egy implantátum – két hónapos gyógyulási fázist követően. |
![]() |
9. ábra: A 25. fog területére behelyezett korona – egyetlen metszés nélkül. |
Minimálinvazív recessziófedés
Az ínyrecessziók fedésére különböző technikákat írtak le. Az utóbbi években a kötőszöveti transzplantáció rutineljárássá vált. Előnye leginkább a kötőszöveti transzplantátum jó recessziófedő képességében rejlik – mind funkcionális, mint esztétikai tekintetben sikeresen működik. A szájpadlás területéről könnyen nyerhetünk kötőszöveti transzplantátumot, ami a teljes átépülés után felveszi a környezet struktúráját és színét. Ilyen módon a recessziók biztonsággal fedhetők. A transzplantátum táplálása döntő jelentőséggel bír a gyógyulás folyamatában: a transzplantátum csak jó anyagcsere biztosítása mellett kerül befogadásra és épül át. A mikroinvazív technikák gondoskodnak az eljárás nagyfokú megbízhatóságáról. Javasolt a munkát nagyító alatt végezni.
A befogadó területen egy hasított lebenyt preparálunk, hogy biztosítsuk a kötőszöveti transzplantátumnak a kötőszövet és a perioszteum felőli vérellátását. Miniszikék gondoskodnak a szövetek lehető legcsekélyebb mértékű traumatizálásáról. A horizontális incízióknak minimum olyan magasan kell futniuk, mint a szomszédos fogak zománc-cement határa. A lebenyt a mukogingivális határon túl mobilizáljuk, hogy feszülésmentesen visszafektethessük. A kötőszöveti transzplantátum méretétől és a befedendő felszínek nagyságától függően több fogat is fedhetünk.
A transzplantátum megfelelő vérellátása érdekében a lebeny által kellő átfedést kell biztosítani. Nagyban hozzájárul a sikerhez a mikrosebészeti varratkészítési technika: 6-0, 7-0 vagy 8-0 méretű varratokat kell használni. Ügyelni kell a transzplantátum és a fedőlebeny közti szoros érintkezésre, hogy elősegítsük a transzplantátum táplálását, valamint be- és átépülését. A donorrégió palatinális felszínét szájpadfedő lemezzel boríthatjuk, hogy a páciens számára olyan kényelmessé tegyük a gyógyulást, amennyire lehet (10–13. ábrák).

10. ábra: Nagymértékben
szabadon fekvő fognyakak.

11. ábra: Nagyméretű
kötőszöveti transzplantátum
behelyezése.

12. ábra: Mikrofinomságú
varratok (7-0) a lehetőlegjobb
regeneráció érdekében.

13. ábra: Az eredmény
6 hónap elteltével.
Navigált implantálás
Az irányított implantálás körülbelül 10 éves múltra tekinthet vissza, és mára sikeresen elterjedt. A háromdimenziós állcsontfelvételek számítógéppel történő kiértékelésének lehetősége új távlatokat nyit meg a kezelés és a beavatkozások biztonsága tekintetében, s egyben a páciensek felvilágosításában is.
A navigációban ma főként két módszer használatos: az egyik az irányított implantáció háromdimenziós sablonok alkalmazásával, a másik a szabad implantáció háromdimenziósan irányítható kézidarabok használatával.
A szabad navigáció (pl. Robodent), előnyei ellenére, a mindennapos használat szempontjából lényeges hátrányokkal rendelkezik. A rendelőben úgy tűnik, hogy túl nagy a műszerigény és az előkészületi idő. Ezért gyakrabban készítenek számítógéppel háromdimenziós tervet, amit egy sín alkalmazásával ültetnek át a szájba. A sínek pontossága vizsgálatok szerint – az állcsonton való rögzítéstől függően – 0,2–0,5 mm között van. A többrészes hüvelyrendszerek révén az előfúrók lehetséges fokeltérése néhány fokra korlátozódik. A szokásos előfúróméretekhez különböző hüvelyek kaphatók, melyek szorosan vezetik a fúrót. Megfelelően elvégzett előkészítés és megfelelő állcsontviszonyok esetén így lehetőség van arra, hogy akár incíziomentes implantációt végezzünk.
A csonthoz rögzített sablonokkal (kívülről behelyezett rögzítőcsavarok) és pontos mérésekkel a precizitást olyan mértékben fokozhatjuk, hogy az ideiglenes vagy akár a végleges fogpótlást előre el lehet készíteni. Ekkor lehetővé válik, hogy az implantátumokra egy ülésben behelyezzük a végleges fogpótlást. Speciális felépítményekkel a minimális eltérések kiegyenlíthetők (14–17. ábrák).
![]() |
14. ábra: Modellimplantáció háromdimenziós analízis és tervezés után. |
![]() |
15. ábra: A háromdimenziósan orientált sínek. |
![]() |
16. ábra: Különböző hüvelyek az előfúrók számára. |
![]() |
17. ábra: Direkt ideiglenes hidak az azonnali terhelés számára. |
Az operáció optimális megtervezése és előkészítése mellett az implantációt megelőző háromdimenziós diagnosztikának forenzikai szempontból is jelentősége van. Képalkotó eljárásokat kell alkalmazni azért is, hogy a beavatkozást dokumentálni tudjuk. Ezenkívül a legtöbb analizálóprogram háromdimenziós képei kiválóan alkalmasak a páciensek felvilágosítására és motiválására. Az állcsontba való betekintés helyettesíti a hosszas magyarázást, és megmutatja a páciensnek az individuális adottságait az implantáció vonatkozásában.
Kerámiaimplantátumok
A titán nagyon jó anyag a fogászati implantátumok esetében. Ugyanakkor nem minden páciens számára jelent optimális megoldást. Mindenekelőtt a protetika területén cirkóniummal elért sikerek hatására fogalmazódott meg a kívánság, hogy a cirkónium-oxidot az implantológia terén is megpróbálják felhasználni. Kerámiaimplantátumok segítségével a teljes fogpótlás kerámiából készülhet, hiszen a cirkónium-oxid kétségkívül különösen biokompatibilis anyag. Majdnem minden nagyobb implantátumgyártó cég dolgozik a saját teljes kerámiai megoldásán. Sok páciens fogalmaz meg stabil, ugyanakkor fémmentes fogpótlásra vonatkozó igényt. Aktuális tanulmányok kimutatták, hogy a kerámiaimplantátumok sikeraránya a titánimplantátumokéval azonos (18. és 19. ábra).
Az innovációs erő ezen a területen jelentős, a kerámiaimplantátumok nagyon széles körben fognak elterjedni. Ezen a területen valódi innováció a következő években várható.
![]() |
18. ábra: Előkészített kerámiaimplantátum (22. fog; Z-Systems). |
![]() |
19. ábra: Teljes kerámia korona cirkónium-oxid implantátumon. |
Összegzés
Az összes ismertetett eljárás csupán köztes állomást képvisel azon az úton, amely pácienseink számára a kezelést biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá vagy egyszerűen csak kellemesebbé teszi. A fogászat, mint a többi szakterület is, állandó változáson megy keresztül. Azoknál az újításoknál, amelyek utat törnek a gyakorlatban, látható, hogy a praxis motorját képezik. Csak innováció révén érhető el, hogy pácienseink körében sikerüljön érdeklődést felkelteni munkánk iránt. Csak ekkor készek az egészségükre áldozni is.
Szerző: Dr. Hans-Dieter John, Dr. Jörg Brachwitz

Mint minden egyes orvosi szakterület, a fogászat is az innovációkból él. Néhány újítás a bevált terápiák egyes elemeinek javítását eredményezi, míg mások egészen új terápiás lehetőségeket nyitnak meg.














