Mint ismeretes, a Rezidensszövetség főként azért ellenezte az előző kormány intézkedését, mivel a jogszabály kilenc évig egy kórházhoz kötötte volna a rezidenseket. A tavaly júniusban megjelent, a rezidensképzés rendszerének megváltoztatásáról szóló rendeletet értelmében a rezidensnek a végzés (szakvizsga) után 4 évig Magyarországon, a szakképesítésének megfelelő szakmában, közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál kellett volna dolgoznia a szakorvosi képzés áraként.
Az államtitkár sajtótájékoztatójában azt is elmondta, hogy egy olyan fiatal orvosi rétegről van szó, amelyik körülbelül 70%-ban gondolkodik azon, hogy elhagyja az országot, és 96%-ban rossznak vagy nagyon rossznak ítéli meg az egészségügy és azon belül saját kilátását.
A hiányszakmákban történő elhelyezkedést 50%-os többlet munkabérrel ösztönözzük, ez a jelenlegi keretek között kezelhető, belső átcsoportosításokkal tesszük lehetővé - fejtette ki Szócska Miklós, aki azt is elárulta, hogy készülnek a rezidensekkel történő második tárgyalási fordulóra is.
