Növelni kell az orvosok és az ápolók számát

2010-08-16

A lakosság 88 százaléka támogatná az egészségügyi dolgozók bérének növelését – derült ki a Szinapszis Kft. legújabb kutatásából. A felnőttek harmada 50 százalékos emelést tartana méltányosnak, a megkérdezettek 11 százaléka pedig megduplázná a kereseteket.

Sokszor éri vád az orvosokat a hálapénz miatt, amelyek nagyságát a különféle felmérések 22–100 milliárd körülire becsülik. Ám a hálapénzből nem részesülnek egységesen az egészségügyiek, így vélhető, hogy bizonyos szakmák bizonyos orvosai inkább maradnának a jelenlegi állapotoknál.
A legtöbben – köztük a fiatalok – azonban változtatást sürgetnek. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke a most államvizsgázók körében végzett felmérésük alapján kijelentette: a pályakezdők nem kívánnak szocializálódni a jelenlegi, hálapénzzel fertőzött gyógyítási rendszerben. A jövőjükről tárgyalni kívánnak az egészségügy vezetőivel – tette hozzá Papp Magor. De a kormánynak az orvosok pályaelhagyása, a több nyelvet beszélő középkorú szakorvosok és szakdolgozók külföldre távozása ellen is sürgősen tennie kell.
A Magyar Kórházszövetség legutóbbi felmérése szerint 1500-2000 orvos és
4000-6000 szakdolgozó hiányzik a magyar egészségügyből. Tetézi a bajt, hogy a dolgozók harmada közel van a nyugdíjkorhatárhoz, vagy már túl is van azon – mondta Rácz Jenő elnök. Sem a bérek, sem a munkafeltételek nem versenyképesek a nyugati országokéival.
A Magyar Orvosi Kamara 2002-ben dolgozta ki az életpályamodellt, amely a drágán kiképzett doktorok itthon tartását célozta. Akkori tervük szerint a kezdő szakorvos (az egyetem elvégzése után öt év szükséges az első szakvizsga letételéhez) nettó bére 215 909, a béreket terhelő járulékokkal együtt 600 ezer forint lett volna. S mivel az éves növekményt 3,3 százalékra tervezték, így például a 15 évi gyakorlatot szerzett doktor bruttó bére 803 626, a negyven éve dolgozóé 1,809 millió forint lett volna. A bértábla bevezetését 2004-re javasolta a MOK, megvalósulásával az EU-átlag 50 százalékát érték volna el. Ám az életpályamodellből semmi sem lett.
Orbán Viktor a választás előtt úgy fogalmazott: növelni kell az orvosok és az ápolók számát, valamint a fizetésüket is. De egyelőre – a 3,8 százalékos államháztartási hiánycél betartása miatt – nincs sok esély az egészségügyiek bérének emelésére.

Értékelés:

Eddig 0 felhasználó értékelte a cikket.