Óriási lehetőség a hazai fogászati turizmus

2010-08-24

Óriási lehetőség a hazai fogászati turizmus

Magyarország állami támogatás nélkül vált piacvezetővé a fogászati turizmust tekintve, ám szakemberek szerint a mai versenyhelyzetben az állam segítsége nélkül ma már elveszíthetjük pozíciónkat.

Az egészségturizmust bővebben értelmezve más országokban 15-20 éve fejlesztik ezt az ágazatot, többek között Indiában is – szögezte le Mezősi Csilla egészségturizmus-szakértő egy konferencián. Mint mondta, nekünk Európában kell versenyeznünk. Ott, ahol hiány van ebből a szolgáltatásból, vagy nálunk olcsóbban juthatnak kezeléshez a rászorulók. Kiemelte, 2003 óta létezik egy uniós törvénytervezet a határokon átnyúló szolgáltatásokról, s január elsejétől hazánk lesz az államközösség elnöke. Ekkor meg kellene hívni az uniós egészségügyi minisztereket, s elérni, hogy fogadják el e tervezetet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a gyógyfürdőket, a gyógyszereket és az orvos-turizmust együtt kell promotálni. A három pillér, amelyre alapozni lehet e sikert, a határon átnyúló, az idősebbeket célzó ellátási rendszer, a fogászati turizmus és a gyógyszerekre épülő gyógy-turizmus.

Bátorfi Béla fogorvos a hazai fogászati turizmus teljesítményéről elmondta, hogy 2001-ben Budapesten még egy-két olyan fogászat működött, amely a külföldiekre épített, ma viszont 80 fogászatról beszélhetünk. A fogászati kezelésre érkező turisták nyolc-tíz szállodai vendégéjszakát töltenek el hazánkban. 2009-ben 50-70 ezer fogászati turista érkezett a fővárosba, 70-80 milliárd forintos bevételt realizálva. Hozzátette, hogy egy fogorvos képzése hazánkban 15 millió forintjába kerül az államnak. Európa fogászati turizmusából 40 százalékot a magyar fogorvosok tartanak kézben, az egész világot tekintve pedig tíz százalékot. Hazánk tehát ezen a téren piacvezető. A szakember úgy látja, hogy a kis- és középvállalkozásokat érintő kormányzati adóintézkedés ismét növekedési pályára állíthatja Magyarországon a fogászati turizmust. Ugyanakkor jó néhány országban állami támogatás segíti az egészségturizmust, ezért itthon is állami támogatásra lenne szükség, mert – mint fogalmazott – most készülünk elveszíteni egy olyan ágazatot, amelyben sikeresek vagyunk.

Értékelés:

Eddig 14 felhasználó értékelte a cikket.