Rákgyógyszerekre szakosodott gyárat vesz a Johnson & Johnson

2009-06-01

Onkológiai ágazatának megerősítése céljából a Johnson & Johnson mintegy 970 millió dollárért megvásárolja a rákellenes gyógyszerekre specializálódott Cougar Biotechnology vállalatot. A tranzakció lezárását a harmadik negyedévre tervezik.

A J&J részvényenként 43 dollárt fizet majd a társaságért, ami a bejelentéskor aktuális Nasdaq árfolyamhoz képest 16%-os többletet jelent. A Cougar jelenleg egy prosztatarák kezelésére kifejlesztett hatóanyagot tesztel két fontos klinikai vizsgálatban, ezen felül azonban további vegyületek is szerepelnek a portfólióban, amelyek célpontja a mellrák és a myeloma multiplex.

William Hait, a J&J Ortho Biotech egységének onkológiai vezetője úgy nyilatkozott, hogy a Cougar Biotech, valamint az ott dolgozó „tehetséges csapat” segítségével a gyógyszergyár jelentős előrelépést tehet „a globális onkológiai piac vezető szerepének” megszerzése felé.

A J&J akciója újabb példa a globális gyógyszeriparra jellemző folyamatokra, amelyek során nagy gyógyszergyárak sorra vásárolják fel az ígéretes készítmények fejlesztésén dolgozó kisebb cégeket. A világgazdasági válság és az anyagi lehetőségek belőle következő apadása arra kényszeríti a fejlesztő biotechnológiai társaságokat, hogy projektjeik összeomlásának elkerülése érdekében partnereket vagy felvásárlókat találjanak. Példaként említhető, hogy a GlaxoSmithKline megvásárolta a Stiefel Lasboratories társaságot, azonban ennél sokkal nagyobb szabású mozgások is jellemezték az ágazatot. Elég csak a Pfizer–Wyeth, a Merck–Schering-Plough vagy a Roche–Genentech fúziókra gondolni.

 

Értékelés:

Eddig 0 felhasználó értékelte a cikket.