A több mint 40 éves múlttal rendelkező, 100 százalékban magyar tulajdonú, elsősorban traumatológiai és ortopédiai implantátumokat, valamint műtőműszereket gyártó és forgalmazó cég – egy mosonmagyaróvári fogorvos igényének eleget téve – már hat évvel ezelőtt elkezdett fogászati implantátumot is gyártani. A hat év tapasztalata alapján 2010-ben a világvezető fogászati implantátumgyártó cégek technikai és minőségi szintjét megcélozva dobta piacra a Sanat Smile nevű, saját fejlesztésű implantációs rendszert, kínálva ezzel kiváló minőségű fogimplantátumot kedvező, magyar árszinten.
Cégfilozófia
A Sanatmetal – a név gyógyító fémet jelent – célja az emberek gyógyulásának elősegítése innovatív orvosok ötletei által előállított, emberi szervezetbe beépíthető világszínvonalú traumatológiai, gerincés fogászati implantátumokkal, ízületpótló protézisekkel, innovatív eszközökkel, együttműködve és -tanulva világvezető multinacionális cégekkel, a folyamatos megújulást biztosító nyereség elérése mellett. Mindezt a környezettel összhangban, úgy, hogy a cég munkavállalói számára örömöt jelentsen és kifizetődő legyen a Sanatmetal Kft-nél dolgozni.
Cégtörténet
A valamikori Egri Finommechanikai Vállalatból átalakulással létrejött Sanatmetal Kft. 20 éves története során előbb amerikai–angol–magyar vegyesvállalat volt, majd 1999-től 100 százalékban magyar tulajdonú középvállalkozás.
A 200 fős cég traumatológiai (1967), ortopédiai (2002), gerincsebészeti (1988), fogászati (2005), valamint állatimplantátumokat (1967) gyárt és forgalmaz, árbevétele közel 3 milliárd forint. Növekedése 2010-ben 34 százalékos volt, 2011-re hasonló növekedést prognosztizál. Az árbevétel 75 százaléka exportból származik, a vállalkozás jelen van amerikai, ázsiai, EU-, arab és FÁK (Független Államok Közössége) területeken, 35 országban. Három világcéggel (Zimmer, Biomet, DePuy Johnson & Johnson) stratégiai beszállítói kapcsolatot alakított ki.
A több mint 22 000 féle termék gyártása különleges rozsdamentes acél és titán ötvözetekből, csúcstechnikájú CNC gépeken, tisztítása és csomagolása steril munkakörnyezetben történik. Az integrált vállalatirányítás (SMPS), a vevői és belső kapcsolatok menedzselése (CRM), a LEAN termelési rendszer és egyéb korszerű módszerek, technológiák segítik a vevői igények kielégítését.
A termékek minőségét azok anyagi és fizikai paraméterein túl a harmonizált európai uniós jogszabályok szerinti tervezés, gyártás és minőségirányítás garantálja (ISO 9001:2000, ISO 13485:2003, ISO 14001:2005). A vállalkozás auditáló testületei a British Standards Institution, az ORKI-EMKI és az FDA (USA).
A sikerhez folyamatos fejlesztés és műszaki fejlődés szükséges. A cég magyar tulajdonosai nagy hangsúlyt fordítanak a folyamatos befektetésekre és a fejlődésre. Az eredményességet jelzi, hogy a Sanatmetal 2002-ben kisvállalati kategóriában Nemzeti Minőségi Díj, 2004-ben a Régió Legdinamikusabban Fejlődő Kis- és Középvállalkozása, 2005-ben Innovációs Díj, 2006-ban Magyar Termék Nagydíj, 2006-ban Üzlet és Siker Minősített Vállalkozása Díj, 2007-ben Gábor Dénes-díj (ügyvezető igazgató) elismerésekben részesült.
A Sanatmetal a multik mögötti mezőny innovációkban elismert tagja, termékeit nemzetközi kiállításokon méreti meg (Arab Health – Dubai; AAOS – USA; ESTOS, EFORT – EU; traumatológiai, ortopédiai és számos nemzetközi kongresszus: Oroszország, Kína, Németország stb.).
A vállalkozás a nemzetközivé válásútján jár, saját disztribútorcégeket alapított (Németországban, Oroszországban, Romániában, Törökországban), és tervezi egy oroszországi gyártóbázis létrehozását, amely kikerülhetetlen a meghatározó piaci jelenléthez.
A nemzetközi ismertséget a rendkívüli termékinnovációkkal érdemelte ki. A termékválaszték évenként mintegy 1000 termékkel bővül. A növekvő szabadalmak számát a Magyar Szabadalmi Hivatal éves jelentései név szerint kiemelik. Az innovációs erőt az említett elismeréseken kívül az Észak-Magyarország Legdinamikusabban Fejlődő Vállalkozása Díj is egyértelműen bizonyítják.
A Kft. folyamatosan együtt dolgozik a budapesti, szegedi, debreceni, pécsi orvostudományi egyetemek orvosprofesszoraival, ötvözve az innovációs elképzeléseket szakértelemmel, a műszaki egyetemek és intézetek szakmai támogatásával. Módszeresen keresi az orvosok, szakápolók ötleteit, összesíti a három világcég követelményeit, élenjáró megoldásokkal segíti az életminőség javítását.
A vállalkozás jelentős lépéseket tesz a legújabb technológiák magyarországi bevezetésére, amilyen például a nitrogéntartalmú acélok megmunkálása, a titánanodizáló, a protézisfej-csiszoló vagy a nanofelszínek kialakítása.
A cégcsoport keresi és elősegíti az elsősorban egészségügyhöz kapcsolódó újabb üzletágak kiépítését, a csonttal biokompatibilis új anyagok felkutatását, piacra kerülését. Nemzetközi szinten is jelentős high tech programjai közé emelte a fogászati implantológiát, a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő implantátumok kifejlesztését, gyártását és nemzetközi piacokon történő bevezetését.
„Ha lehet jobb, legyen jobb: Sanat Smile!”
Kapcsolat: Holló Judit
Kereskedelmi igazgató/Fogászati Divízió
mobil: +36 30 95 85 490
e-mail: jhollo@sanatmetal.hu
www.sanatmetal.hu
Forrás: Implantologia 2011/2.
