Update Implantologie 2009

2009-06-02

Kétnapos implantológiai csúcstalálkozót tartottak Budapesten pünkösd hétvégéjén. Kilenc gyakorlati és elméleti workshop, kilenc tudományos előadás, 37 kiállító – így jellemezhetjük röviden a programot.

Mit is takar a fenti cím? Németországban, Heidelbergben már hét éve rendeznek ezzel a címmel rendszerfüggetlen szakmai továbbképzést, amelyen a résztvevők minden évben többféle gyakorlati kurzuson, workshopon szerezhetnek tapasztalatokat, illetve hallhatnak igen színvonalas szakmai előadásokat. A heidelbergi mintára immár második alkalommal szervezte meg Budapesten kétnapos Update Implantologie programsorozatát a Dental Press Kiadó. A rendezvényre közel 300 fő regisztrált.

Május 29-én, pénteken a Novotel Congress Hotel termeiben a szakmai program hét egymástól független gyakorlati kurzussal, workshoppal indult, ezeket még kettő követette. A tudományos programot pénteken délután nyitotta meg prof. dr. Nagy Katalin, a Magyar Fogorvosok Implantológiai Társaságának elnöke és prof. dr. Marius Steigmann, akinek segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg e rendezvény. Dr. Vajdovich István kezdte meg a tudományos előadás-sorozatot, majd őt követte az Opatiából érkezett dr. Damir Jelusic. A péntek esti utolsó előadást dr. Tim Szilagy tartotta, amolyan amerikaias, lehengerlős tempóban.

Szombaton, azaz 30-án a szálló rendezvénytermében folytatódtak a szakmai programok. Három Németországból érkezett előadó, dr. Marcus Abboud, dr. Marius Steigmann, dr. Karl-Ludwig Ackermann mutatta be újdonságait, dr. Tepper Gábor és dr. Thomas Bernhart pedig a Bécsi Egyetemről jött.

 

Újszerű volt, hogy a szekciók végén a hallgatóság az előadókkal közösen hosszan megbeszélhette az elhangzottakat. Sokan már a rendezvényen hangot adtak azon véleményüknek, hogy az ilyen színvonalas szakmai programokra nagy szükség van a jövőben is annak érdekében, hogy a gyakorló fogorvosok folyamatosan bővíthessék ismereteiket, s így tudásuk naprakész legyen.
A kongresszust végig nagy érdeklődéssel, elismeréssel fogadták a résztvevők, így a szervezők jövőre még teljesebb, még több lehetőséget, témát felölelő programra készülnek. A pontos időpontról és a helyszínről időben tájékoztatjuk majd olvasóinkat.

Értékelés:

Eddig 0 felhasználó értékelte a cikket.