A Magyar Egészségbiztosítási Felügyelet információja szerint a magyar kórházak kevesebb mint 35 százalékában van lehetőség arra, hogy a beteg fizetés ellenében magasabb komfortfokozatú szobába kerüljön. A fővárosi intézmények ezért a szolgáltatásért általában napi 10.000-25.000 forintot kérnek, míg a vidéki városokban ez az összeg 2.000-8.000 forint között mozog.
Az EBF 2008 november-decemberi vizsgálata szúrópróbaszerűen három régióban hat egészségügyi intézményt érintett. A hatóság munkatársai 16 osztályt kerestek fel, és többek között arra keresték a választ, hogy milyen szempontok alapján történik a betegelhelyezés egyes kórtermekben, illetve milyen extrákat kapnak azok a biztosítottak, akik igénybe veszik az intézmény extra hotelszolgáltatását. A tapasztalatok szerint a betegek elhelyezésének körülményei igen változatosak. A vizsgált intézmények közül mindössze kettőben volt nevesített VIP-kórterem, amely túlnyomórészt egy, esetleg kétágyas szobát jelentetett külön zuhanyzóval és WC-vel.
A VIP-szobák működtetéséről egyébként mindenhol külön szabályzat rendelkezik. Az egyik kórházban például az intézmény dolgozói, közvetlen hozzátartozók ingyen vehetik igénybe a pluszszolgáltatást, másoknak azonban fizetniük kell. A vizsgált időszakban előfordult, hogy az egyik intézmény VIP kórtermében szinte kizárólag az osztályvezető főorvos betegei feküdtek, ami szakmai vagy egyéb méltányolható érvekkel nem volt alátámasztható.

