Amikor egy kiadó közösséggé válik

A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből”  válogatunk most híradásaink különböző csatornáin. 

Dr. Radánovics-Nagy Dániel gondolatai a Dental Hírek 30 éves jubileuma alkalmából

Három évtized sok idő: egy ember és természetesen egy lapkiadó életében is, de ezúttal valóban „csak” egy szám. Egy szép kerek szám, de igazán nem ez az, ami beszédes a Dental Press Hungary kapcsán. Ennél sokkal fontosabb az a rengeteg emberi történet, kapcsolat és pályaív, amely ehhez a három évtizedhez kapcsolódik. Az enyém biztosan ezek közé tartozik!

A kreatív önmegvalósítás egyik formája számomra az írás, ez a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Kar hallgatói lapjának, a Confabula oldalain teljesedett ki. Az egyetemi első évemet követően csatlakoztam az egykori Medikus Híradó, kvázi jogutódjaként több mint 35 éve Confabula néven működő hallgatói lapjához, majd meghatározó, oszlopos tagja lettem annak a medikusokból álló „munkacsoportnak”, amely a kisalakú, fekete-fehér újságból egy nagyalakú, színes, 60-80 oldalas, nívós belső tartalommal és impozáns külsővel rendelkező, országosan elismert hallgatói lapot avanzsált. Felelős és olvasószerkesztőként, majd főszerkesztőként 5 éven keresztül vettem részt az újság életében. Koncertbeszámolókkal kezdtem, és sok zenei témával foglalkoztam, majd mint nagyinterjúk kérdezője váltam ismertté; frissen kinevezett professzorokkal, orvosokkal, később közéleti személyiségekkel beszélgettem. Interjúzhattam több Kossuth-díjas művésszel, zenészekkel, színészekkel, filmrendezőkkel, humoristákkal.

Mikor friss diplomásként a fővárosba kerültem, sok tekintetben elveszettnek éreztem magam, és sok dolog hiányzott a pécsi létből: az újságírás és a rendezvényszervezés például nagyon. Úgy éreztem, a Confabulával és a Pécsi Fogorvos Szaknapok életre hívásával bizonyítottam, de Laczkó Tamás révén mindkét aspektusban szintet léphettem Budapesten is. A Dental Press Hungary kiadványainak hasábjain számos szakmabélivel jelent meg nagyinterjúm. Ezt a műfajt mindig is nagyon kedveltem; szerény számításaim szerint több mint száz ilyent készítettem már. Emellett egy kölcsönös együttműködés részeként számos szakmai továbbképzésen vehettem részt úgy, hogy nem kellett fizetnem érte – nem is tudtam volna pályakezdőként –, viszont élménybeszámoló jelleggel ajánlót kellett írnom ezekről. Mindez akkoriban, amikor még friss diplomásként kerültem Budapestre, tele lelkesedéssel, kíváncsisággal, de talán ugyanannyi bizonytalansággal is. Egy fiatal fogorvos számára a szakma világa egyszerre volt lenyűgöző és nehezen megközelíthető.

Tamásnak tehát igazán sokat köszönhetek. Egyfajta második Apámként tekintek Rá, nagyon sok tanáccsal látott már el a nagybetűs Élettel kapcsolatban. Sokat gondolkoztam, pontosan mi is a közös nevező a mi barátságunkban, és rájöttem, hogy az értékteremtés igénye. Tamással töretlenül imádjuk a frissen nyomdából kijövő újság illatát, aki egyszer megfertőződött, az ezt nem tudja kiheverni, digitalizáció ide vagy oda…

Egy olyan korban, amikor már sokan 140 karakteres SMS-ekhez vannak szokva, amikor az olvasás már nem akkora érték, és a nyomtatott sajtó még kevésbé. Egykori irodalomtanárom, Stummer Márta tanította meg számomra azt, hogy amit – és ahogy – leírunk, az minket minősít; olyat és úgy írjunk le, amit ha aláírunk, évekkel később se kelljen szégyenkeznünk. Az, hogy az írásaimnak a Dental Press kiadványai lehettek és lehetnek a platformjai, nos, büszkeséggel tölt el. Egytől egyig olyan lapszámok, amelyeket szívesen nyújtok majd át egyszer a fiamnak, hogy apa egykor ezeket írta.

Tamás mellett azonban másokat is megismerhettem, és a Dental Press Hungary számomra sosem csupán egy kiadó volt, sokkal inkább egy közösség, egy találkozási pont, ahol generációk, gondolatok, technikák és emberek kapcsolódhattak össze. Egy közösség, amely rengeteget tett azért, hogy a magyar fogászat nyitottabb, modernebb és nemzetközileg is naprakész legyen. Tamás édesanyja, dr. Riba Magdolna, a kiadó felelős szerkesztője szintén egy olyan entitás, akinek személye az első perctől kezdve összeforrt a Dental Press-szel. Magdolna a művelt és finom nő archetípusa, aki korrektúráival minden szövegemhez csak hozzáadott tartalmilag-nyelvileg, és mindig csodálattal adóztam türelme előtt, amivel viseltetett irántam, amikor „elúszásaim, csúszásaim” miatt, a lapzártát követően olykor-olykor az egész újság rám várt… (Ezen a téren úgy érzem, sokat fejlődtem a majd’ 12 éves együttműködésünk során.) Nem mellékes, hogy Magdolnától „örököltem meg” a Dental World Szájhigiénés és Prevenciós Kongresszusának témavezetői titulusát, amit idén 10. alkalommal fogok betölteni. Azt is tudom, hogy egy kézbe fogható nyomtatott média kiadvány mögött mindig dolgozik egy tördelőszerkesztő is, aki a betű-rengeteget és a képeket formába önti, ami a végső megjelenés szempontjából esszenciális. Ő a Dental Pressnél Sárközi András, akit egy csendes, de rendkívül szépen, gyorsan és jól dolgozó emberként ismertem meg, de mivel korábban is beleláttam már egy újság életébe, nagyon jól tudom, mennyire fontos az ő munkája is!

Az elmúlt évekből arra a „gigaprojektre” gondolok vissza a legszívesebben, amikor 2016 nyarán, a soron következő Dental World programfüzetének főszerkesztője lehettem, és ennek keretén belül a kongresszus összes (10) témafelelősével nagyinterjút kellett készítenem a kiadványba. Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy ezen beszélgetések komoly előkészületeket és még komolyabb utómunkát igényelnek. Az interjúra illik felkészülni, elmenni, felvenni, visszahallgatni (sokszor!), és megpróbálni leg­alább megközelítőleg olyan jó írott anyagot készíteni belőle, mint amilyen az élő beszélgetés volt. Ez tíz olyan szakmai entitás esetén, mint a Dental World témavezetői, nos, életem egyik legnagyobb munkája volt, benne hihetetlenül sok munkaórával. Persze ekkor már rég rákaptam annak az euforikus érzésnek az ízére, amikor egy új, érdekes embert ismerhetek meg személyesen. Rájöttem, hogy egyfajta „kéjes örömmel” tölt el, ha olyan személyiségekkel beszélgethetek, akik számomra valamilyen okból motivációt jelentenek, illetve felnézek rájuk vagy a munkásságukra. Érdekes, de a megjelenő írott anyag számomra csak amolyan „mellékterméke” ezeknek a társalgásoknak, igazából nem adja vissza mindazt, amit az élő diskurzus élménye jelent számomra.

Mindig az motivál ezek készítése közben, hogy az illetőt az emberi oldaláról is megismerhessem egy kicsit, és a szakmai eredményeken kívül legalább annyira érdekel az, hogy milyen indíttatások mentén jutott el oda, ahova; vált azzá, aki. Milyen nehézségekkel kellett megküzdenie, és ezek milyen konklúzióval szolgáltak? A legkomolyabb életutak is tanulságos történetek mentén szövődnek. Én pedig ezeket mindig szívesen hallgatom. Sosem felejtem el, amikor először dr. Gerlóczy Pállal volt szerencsém interjút készíteni. Este 7-re beszéltük meg a találkozót. Ahogyan azt illik, lenémítottam a telefonomat, és csak 11 óra után néztem rá először, amikor már néhány nem fogadott hívásom volt a feleségemtől… Erre mondják: jó társaságban gyorsan telik az idő…

Tamás nem egyszerűen lehetőségeket adott, ajtókat nyitott ki. Akkor talán még nem is sejtettem, hogy ezzel nemcsak a szakmai látóköröm bővül, hanem lassan a saját hangomat is megtalálom. Visszanézve ma már pontosan látom, milyen ritka dolog, amikor valaki nem csak támogat egy fiatal kollégát, hanem valóban hisz is benne. Terelt, biztatott, néha finoman noszogatott, de közben mindig hagyta, hogy a saját utamat járjam be.

Köszönöm, Tamás! Nem csak a lehetőségeket, hanem a bizalmat, az emberi tartást és azt a sok beszélgetést is, amelyek messze túlmutattak a fogászaton.

És gratulálok a Dental Press Hungary, illetve a Dental Hírek 30 évéhez!