RND, azaz Dr. Radánovics-Nagy Dániel neve sok szakmabelinek ismerősen csenghet, hiszen találkozhatunk vele szakmai lapokban, prevenciós konferenciákon és saját maga szerezte képzésein és közösségépítő eseményein. Ott volt a Magyar Dentálhigiénikusok Egyesületének megalakulásakor, segítette munkánkat és azóta is jelen van az Egyesület életében, az első éves közgyűlésen számos szakmai kérdésre reagált, ötletekkel, gondolatokkal gazdagította az eseményt.
Életrajzából kiviláglik, hogy érdeklődése szerteágazó, már egyetemi hallgatói évei alatt számos közéleti tevékenységet folytatott: újságot írt, interjúkat készített és 2012-ben még medikusként életre hívta a Pécsi Fogorvos Szaknapokat, később részt vett a dunai Hableány-katasztrófa áldozatainak fogászati azonosításában is. Ezúttal mégsem arra kérem, hogy ezekről meséljen, hanem arról, miképpen látja a hazai fogászati higiénikusi helyzetet.
Mindenekelőtt egy pedagóguscsaládból származom, így az edukációba vetett hitem – mondhatni – a véremben van. Mivel a modern fogászati beavatkozások négy- vagy hatkezesek, ezért én magam óriási résnek látom a pajzson, hogy nem fektetünk kellő energiát az asszisztencia pallérozására. Olyan ez, mintha csak az egyik kezünket edzenénk, ami elég furcsa, féloldalas végeredményt szülne és sok szempontból egy egészséges egyensúly felborulásához vezetne. Tudvalevő, hogy a fogászat lényegében párhuzamosan fejlődik – méghozzá fénysebességgel – a számítástechnikával.
A fogorvos és fogtechnikus Kollégák igyekeznek is felvenni a kesztyűt és a ritmust, de mi a helyzet az asszisztenciával? Hogyan várhatjuk el, hogy hatékony segítségünkre legyenek, ha nem tanítjuk meg nekik az új eljárások, technológiák lényegét, az új anyagokat? Ha ezt nem tesszük meg, félkarú óriásként a munkánk nem lesz kellően hatékony. Márpedig a hatékonyság kulcsfontosságú a piacgazdasági alapokon nyugvó rendelők üzemeltetése szempontjából.
Ami pedig a higiénikusokat illeti, azon túlmenően, hogy a munkájuk elengedhetetlen megfelelő szájhigiéné kialakításában és fenntartásában, valamint ahhoz, hogy a szájba kerülő restaurációk szájállóak legyenek, tevékenységük által jelentősen növelhető egy praxis rentabilitása is. A két szegmensnek egyébiránt teljesen más természetűek a problémáik és az igényeik – noha hajlamosak vagyunk egy kalap alá venni őket. Ugyanakkor az igazi munka még csak nem is a de facto szakmai képzéssel van – akad persze ott is bőven –, hanem a magyar fogászati asszisztens és higiénikus társadalom lelkével.
A hazai fogászati szektornak esszenciális fontosságú megértenie az asszisztensek és higiénikusok aktuális problémáit ahhoz, hogy a közös együttműködés flottul menjen. Véleményem szerint ez ma nem megy flott módon Magyarországon, rengeteg frusztrációval terhelt. Merek erről így nyilatkozni, mert az elmúlt 5 évben csak a saját képzéseinken több mint 800 asszisztenssel és higiénikussal volt szerencsém találkozni, nagyon sokakkal beszélgetni és természetesen sok ismerős, barát akad a fogorvosi oldalon is. Mindkét tábornak vannak vélt és valós sérelmei.
A higiénikusok fogorvosi felügyelet mellett dolgozhatnak önállóan szájban, ezért ez egy más jellegű nexus, mint egy asszisztensi – és itt fűzném közbe, hogy borzasztóan gyűlölöm a „csak asszisztens” kifejezést. A két munkakör más és más.
A szájhigiénikusok egy heterogén réteg, képzésük rengeteget változott az elmúlt években – de erről külön cikk szól ebben az újságban. Közülük sokan szeretnének külföldi mintára mint önálló entitás működni, de legitim foglalkoztatásuk nem kellően tisztázott és ez feszültségeket szül a piacon.
Biztos vagyok ugyanakkor abban, hogy ez egy interregnum időszak, a problémakörre a felsőbb döntéshozók hamarosan többféle alternatívával is elő fognak állni. Ami viszont biztos, hogy csak olyanok állják meg a helyüket, akik komoly elméleti tudással és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek és a munkájukra hivatásként tekintenek. Sokan vannak ilyenek. És sajnos sokan vannak mások is. Kár volna tagadni, hogy az asszisztens-higiénikusi réteg borzasztóan felhígult. Nincs egy olyan inercia-rendszer, egy viszonyítási alap, ami alapján klasszifikálni tudnánk őket.
Jogosan kérik ki maguknak azok, akik valóban jó, hozzáértő, tapasztalt szakemberek, hogy egy lapon említsék őket azokkal, akik felületes tudással, nulla tapasztalattal és nulla szakmai alázattal rendelkeznek. A szomorú, hogy az igen komoly – lényegében szinte minden szegmensre jellemző – humán erőforrás hiány miatt a piac sem szegregál, vagyis a tudástöbblet nem mutatkozik meg a fizetésekben. Ez nagyon hamar motivációhiányhoz, majd pedig kiégéshez és pályaelhagyáshoz vezethet.
Elcsépelt – egyesek számára pejoráló – lehet az életpálya-modell kifejezés – ezért hívjuk inkább karrierútnak. Elengedhetetlen, hogy az asszisztens-higiénikus réteg számára külön-külön is pozitív perspektívákat vetítsünk fel. Hogy van hova és érdemes is fejlődni! Például tekintettel arra, hogy a klinikai fogászati higiénikus képzés egy asszisztensire épülő szakirány, így csak akkor várható, hogy agilis, motivált réteggé képezzék magukat, ha azt látják, hogy megéri. Ezen anyagi megbecsülést éppúgy értek, mint erkölcsit.
De ugyanez igaz az asszisztenciára is! Nem kell mindenkinek higiénikussá képeznie magát; a világ legjobb asszisztense sem biztos, hogy jó szájhigiénikus lesz. Mivel azonban a fejlődés által a fogorvosi szakmai is fragmentálódik (implantológia, endodoncia), így már most komoly igény mutatkozna egyes szakterületekre specializálódó asszisztensekre is – elég, ha csak a mikroszkóppal végzett beavatkozásokra gondolunk.
Ha azonban ez nem történik meg, akkor még inkább nyílni fog az olló: az egyre fejlődő fogorvosokat nem lesz képes lekövetni, kiszolgálni egy kompetens asszisztencia, ami végső soron a praxis további fejlődésének fog gátat szabni. Ez a probléma már most is jelen van – méghozzá erősebben, mint valaha…
Kezdem a nagyon banálisnak tűnő dolgokkal, amik azért jelentős igazságtartalommal bírnak. Mindenekelőtt rendezni kellene a praxisok életrendjét abban az értelemben, hogy nagyon sokszor arra panaszkodnak a Kollégák, hogy nincs például ebédszünetük. Ez nonszensz. Tudvalevő, hogy a sikerhez sokat kell dolgozni, de ez egészségtelen, és nem lehet elvárás, hogy a munkaerő ne egyen, ne igyon, ne tudjon elmenni mosdóba.
Ezt sokan megunják egy idő után és elmennek más munkakörbe dolgozni. Hasonló a helyzet a szürke foglalkoztatás körüli dolgokkal. Manapság nem extra kiváltság, hanem elvárás a munkaerőpiacon, hogy a munkavállaló be legyen jelentve, fizetését legálisan kapja. Ezen a téren egyébként az asszisztens-higiénikus réteg pénzügyi ismeretein is óriási hiatusok tátonganak.
Sokaknak fogalmuk sincs, mit jelentenek a bruttó és nettó kifejezések, mi az hogy járulék vagy adó. Ha képtelenek vagyunk túllendülni a „Mennyi az órabér?” kérdés mantrázásán, akkor nehéz lesz változásokat elérni… De ezeken túlmenően feltétlenül fontos beszélni az erkölcsi megbecsülésről is – ahhoz viszont önbecsülésre is szükség van!
A tiszteletet ki kell érdemelni, adott esetben ki kell vívni, de csak akkor fog bárki is tisztelni minket, ha előbb mi is úgy vélekedünk magunkról. Éppen ezért utálom a „csak egy asszisztens” kifejezést, amit ráadásul legtöbbször maguknak az asszisztenseknek a szájából hallottam eddig. Ez egy borzasztó rossz narratíva! Vannak nagyon jó asszisztensek-higiénikusok és vannak csapnivalóan rosszak is. Az attitűd kérdése, ki hová szeretne tartozni.
Előbb mindig adni kell! Aztán ha már adtam, akkor lehet, hogy fogok kapni is – de ez a munka világában is valahogyan így működik: előbb tanulni kell, szorgalmasan és kitartóan dolgozni, tapasztalatokat szerezni, bizonyítani a rátermettségünket, lojalitásunkat; és csak ezt követően lehet sikerre és elismerésre számítani. Ezt sokan hajlamosak elfelejteni, tetten érhető ez az asszisztens-higiénikus társadalomban is – és ez komoly feszültségeket szül. Amint említettem, a rohamtempójú fejlődés miatt a tanulás, új ismeretek megszerzése elengedhetetlen.
Ez egy egzakt, tudományos elveken alapuló szakma, feltételez komoly jártasságot az élettan, biokémia és nem mellesleg a pszichológia területén is. A tanulás egy soha véget nem érő folyamat, aki nem képezi magát, egy szempillantás alatt lemarad. Fontosnak tartom ugyanakkor, hogy ez egy belső késztetés legyen önmagunk irányába! Teljesen mindegy, hogy az illető asszisztens, fogorvos, tanár, óvónő vagy teológus.
Ha valakit nem érdekel ez a szakirány, akkor váltson, de a folyamatos fejlődésre való igény mindenkiben ott kell(ene), hogy legyen! Eltékozolni éveket az életünkből egy olyan területen, ami nem érdekel bennünket, az főben járó bűn. Luxus – a szó rossz értelmében. Én bizony az alapján osztályozom az embereket, hogy lehetőségeikhez képest mennyire kamatoztatják a tehetségüket, és azzal mennyiben szolgálják a társadalmat és teszik a világot szebb, élhetőbb hellyé.
Ebből kifolyólag a 7 fő bűn közül a jóra való restséget vélem a legrosszabbnak, és a legnagyobb erénynek a társadalmi szerepvállalást tartom. Nem „műszeradogató és fogkőleszedő robotok” vagyunk! A mienk egy segítő szakma, amit sokan elfelejtenek.
Nézzünk csak körül; hazánk rengeteg nemzetközi szinten is elismert tudományos és klinikus szakemberrel büszkélkedhet, de nyugodtan idevehetjük az egész világon ismert fogtechnikus mestereinket is – a magyar fogászat tehát, nyugodtan mondhatjuk, világhírű. A számok és persze a mindennapi tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a magyar emberek száj- és fogazatiállapota még mindig leginkább a katasztrofális jelzővel illethető, ami szerintem abból fakad, hogy a lakosság ún. dentális IQ-ja borzasztóan alacsony.
Érthetetlen, hogy abból a hihetetlen nagy tudáshalmazból, amivel rendelkezünk, miért csak ennyire kevéske szivárog le azokba a rétegekbe, ahol egyébként arra óriási szükség volna. Ez felelőssége egyaránt a mindenkori egészségpolitikai döntéshozóknak és nekünk, szakembereknek is. Ezt a kritikámat számos fórumon megfogalmaztam már, de ez egy amolyan József Attila-féle „érted haragszom, nem ellened” metodika. Személy szerint látok előrelépést, szervezett szűrőprogramokat, de rengeteg a tennivaló és ez egy igen komoly népegészségügyi kérdés.
A dentális edukálás tekintetében a fogászati asszisztenseknek és higiénikusoknak sokkal nagyobb szerepet kellene vállalniuk! Ezúttal is igaz a David Brower környezetvédőnek tulajdonított mondás: „Gondolkozz globálisan és tégy lokálisan!” Ezt arra értem, hogy nem kell folyton a „fentről jövő csodát” várni, hanem mindenkinek a maga szintjén kellene elkezdenie megváltani a világot.
Minden továbbképzésen agitálom a résztvevőket arra, hogy önszerveződő módon kezdjenek el fogászati prevenciós tevékenységet folytatni a saját környezetükben: óvodákban, iskolákban, idősek otthonában vagy bármilyen szociális intézményben. Ha egyszer részt vesz egy ilyenben az ember, garantálom, hogy meg fog változni a gondolkodása: a világról és önmagáról is.
gen, ezek közül az egyik a Dental Meetup, amit Szemes Orsival hívtunk életre. A rendezvénysorozat egyik célja, hogy egy 60-90 perces vezetett beszélgetést követően társalgásra, ismerkedésre invitáljuk a hazai fogászati szektor képviselőit: asszisztenseket, higiénikusokat, fogtechnikusokat és fogorvosokat egyaránt. A bevételt karitatív célokra, halmozottan hátrányos helyzetű (HHH-s) gyermekek megsegítésére fordítjuk: agilis asszisztensekkel-higiénikusokkal karöltve szájhigiénés termékeket juttatunk el a leginkább rászorulók részére.
Az első alkalommal dr. Volom András, a másodikon Makó János, a harmadikon pedig Járai Márk volt a vendégünk. Felhívásunkra egyébként 39 HHH-s intézmény jelentkezett (anyaotthonok, óvodák, tanodák). Számunkra talán nehezen felfogható, de rengeteg gyermeknek nincs saját fogkeféje (és persze sok más egyéb sem) – tegyünk közösen ez ellen! Magánszemélyek és cégek is csatlakoztak már hozzánk.
Tudod, szerintem mindenkinek fel kellene tennie magának kérdésként: tettem én ma valami jót másokkal, másokért? Ha a válasz nem, akkor kezdjünk el visszalépdelni a múltban: és tegnap vagy a múlt héten, esetleg idén? Nemes dolog az adónk 1%-ával is támogatni egy ügyet, de ennél sokkal többre vagyunk képesek – egyedül is, összefogva pedig hatványozottan!
Minden képzésből lehet tanulni, ezért minden lehetőséget érdemes megragadni. Üdvözítő volna, ha a rendelőüzemeltetők még inkább támogatnák azokat, akik tényleg szeretnének fejlődni, tanulni. Meggyőződésem, hogy a munkavállalóba vetett bizalom egyik jele, ha kapacitáljuk arra, hogy jobb és jobb legyen – ez a támogatás lojalitást fog eredményezni, ami pedig az egyik legnagyobb kincs a mai világban Hogy konkrétumokat is említsek, jó szívvel ajánlom a saját tanműhelyem, a DentOwl Academy képzéseit.
A legbüszkébb arra vagyok, hogy az összes oktatónk jó barátom. Akad a csapatban szájsebész-implantológus, igazságügyi orvos szakértő, mikroszkóppal dolgozó fogorvos, röntgen-CT-MRI operátor, radiológus, tudományos fokozattal rendelkező aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos, mentőorvos és mentőtiszt, valamint a neveléstudományok nagydoktora is. Közös szívügyünk, hogy az asszisztenseknek és higiénikusoknak magas szintű, a gyakorlatban valóban hasznosítható tudást adjunk annak érdekében, hogy még hasznosabb fogaskerekei legyenek egy jól működő fogászati praxisnak.
Az oktatói palettából látható, hogy nem kizárólag szorosan vett fogászati témákkal foglalkozunk, hanem feldolgozunk kurzus formájában olyan kérdéseket is, minthogy miképpen kell megfelelően alkalmazni az asszertív kommunikációt vagy éppen hogyan kell valakit újraéleszteni, ha leállt a légzése és/vagy a keringése.
Természetesen ugyanilyen jó szívvel ajánlom a Dental World és az Upgrade Congress asszisztens-higiénikus szakmacsoport számára akkreditált Szájhigiénés és Prevenciós Kongresszusát is, amelynek 7 éve lehetek témafelelőse, és amely – a tavalyihoz hasonlóan – idén is kétnapos rendezvény.
Óriási örömömre szolgál, hogy ebben az évben is a Magyar Dentálhigiénikusok Egyesületéé a szombati nap programja, úgy vélem, ez egy nagyon előremutató együttműködés. Mind a pénteki, mind pedig a szombati szakmai program magáért beszél. A prevenció témaköre kimeríthetetlen, üdvözítő, hogy ezúttal is számos igen komoly szaktekintély fogadta el a felkérésünket és osztja meg tudását az érdeklődőkkel.
Tamással szoros barátságom alakult ki az évek alatt. Ide citálnám a karrierút kifejezést. Nos, Tamás ezt vázolta fel nekem lassan immár 10 esztendeje, a pályám egészen elején. Én Pécsett végeztem, és akkor magánéleti okok miatt költöztem Budapestre, ahol jóformán senkit nem ismertem, tele voltam kételyekkel és félelmekkel, hogy meg fogom-e tudni állni a helyem a fogászat világában.
Borzasztóan hiányzott az újságírás és a pezsgő egyetemi lét, szervezőmunka. Ekkor találkoztunk, és azonnal egyezséget ajánlott: számos igen rangos szakmai képzésre jutottam el (amit pályakezdőként nem tudtam volna megfinanszírozni magamnak), cserébe élménybeszámolót, ajánlót kellett írnom a Dental Press kiadványaiba. Később a Dental World Szájhigiénés és Prevenciós Kongresszusának vezetését is rám bízta, ami azért volt különösen megtisztelő, mivel ezt a tisztséget az azt megelőző években Tamás édesanyja, dr. Riba Magdolna látta el – méghozzá kiválóan. Én próbáltam élni a megelőlegezett bizalommal.
Nagyon fontosnak tartom, hogy a szakmai munkán túl az élet számos területén kaptam már segítséget, nem „csak” Tamástól, hanem az egész „Dental World-családtól”, beleértve Magdolnát, a fiait, Leót és Dávidot, szárnysegédjét, Nagy Erikát, Tóth Mihályt vagy Sávai Tomit és persze az összes kongresszusi témavezetőt, akik egytől egyig a szakma prémiumát képviselik, emellett emberileg is fel tudok nézni rájuk. Ezért örökké hálás leszek!
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
