Prof. dr. Forrai Judit tudománytörténész, orvostörténész, a fog- és szájbetegség, valamint a társadalom-orvostan szakorvosa, muzeológus és középiskolai történelemtanár, egyetemi tanár, a
Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Kaleidoscope Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti Folyóirat alapító főszerkesztője. A modern szexuálpedagógia hazai megteremtője, iskolai
tananyagok, tankönyvek írója. Kutatási területe a tudomány- és orvostörténet, szociálmedicina, szexológia, különösen a hátrányos helyzetűek körében. A Semmelweis Egyetem Orvostörténeti és Társadalomtudományi, később átszervezett, Népegészségtani Intézet munkatársa és a Wesley János Lelkészképző Főiskola egyetemi tanára.
Köszönöm a felkérést erre az interjúra. Nehéz egy hosszú életet néhány tömör mondatban megfogalmazni. Nagyon szerencsés ember vagyok, mert életem során mindig remek
emberekkel találkoztam, akiktől rengeteget tanultam. Kezdeném a szüleimmel, akik nyitott gondolkodásúak voltak, rugalmasak, ugyanakkor körültekintőek, és főleg remek humorral
vették az életük igazán nagy akadályait. Általános iskolám különleges volt, az első budapesti Kodály Zoltán által alapított Lórántffy Zsuzsanna utcai ének-zenei iskola első évfolyamainak tagjaként, ahol a közös zene, az ének, a ritmus lengte be mindennapi életünket. Az ötvenes évek összes nagy előadóművésze megfordult iskolánkban, aki Magyarországra jött koncertezni, s ámulattal látta a sok tehetséges gyereket énekelni, hangszereken játszani. Ez az iskola a közösségi életre, a művészet szeretetére, az éneklés és zenélés örömére, megértésére és nyitottságra, a harmónia és a szépség befogadására nevelt. A mai napig tartjuk az iskolatársakkal a kapcsolatot, és mindannyiunk életének szerves része lett a zene.
Sokan profi zenészekké váltak, komoly zenei és könnyűzenei karriert építettek. A Móricz Zsigmond középiskolában pedig a legkiválóbb tanárok készítettek fel a továbbtanulásra. Nehezen döntöttem el, hogy bölcsész vagy orvosi pályára menjek. Végül a realitás győzött, ezen belül is a fogászat, ugyanis a nagyapám vizsgázott fogász volt (1911-ben tette le a vizsgáját) működő rendelővel, így ismerős volt ez a tevékenység. Bár az első évben nem vettek fel a kevésbé sikerült fizikapéldák miatt. Az akkori Koltói Anna nevű Baleseti Sebészeten dolgoztam a következő évi felvételiig, ahol belém égett a beteg, sérült ember mindenekfelett álló alázatos segítése, még ha én voltam a legkisebb pont is a betegellátásban, de azt is megtanultam és megtapasztaltam, hogy mindenkire egyformán szükség van a sikeres ellátáshoz, a gyógyításhoz, nem csak az orvosokra, hanem az összehangolt teammunkára.
A szájsebészet vonzott igazán. Csiba Árpád tanár úr TDK-s hallgatója voltam, és a Mária utcai, Árkövy által alapított Szájsebészeti Klinika kázusaival foglalkoztam. Két éven keresztül
minden szerdán bejártam a Péterffy Sándor utcai szájsebészetre László Jenő főorvos úrhoz önkéntesként dolgozni. Végül a leendő éjszakai ügyeletek miatt lemondtam erről a szakterületről, mert tudtam, hogy gyerekeket szeretnék majdan felnevelni, amibe nekem nem fért bele az éjszakai gyakori ügyelet, az otthontól való éjszakai távollét. Így maradt az általános felnőtt fogászat. Ekkor még ennyi szakterület nem vált el élesen a fogászatban. Végzés után a Szentkirályi utcai Stomatológiára kerültem, és minden osztályt végigjártam az ott eltöltött 3 évben. Kiváló szakemberektől tanultam, Nagy Nóra főorvos asszonytól a szájbeteg osztályon, dr. Horváth László és dr. Klenk Gusztáv szájsebésztől, dr. Vukán Györgytől, a világhírű zeneszerzőtől, akivel egy szobában dolgoztam.
Végül egy nagy állami szállítmányozási cég megbízott a leendő üzemi fogászatának alapításával és megszervezésével, berendezésével a Kerr-tűktől kezdve a fogókon keresztül a sterilizáló, rendelői bútorok, textíliák stb. beszerzéséig egy működőképes fogászati rendelő megteremtésére, ahol egy éven belül beindult az üzemi fogászati rendelés velem. Az első stomatológiai munkakezdésemtől kezdve párhuzamosan megnyitottam a magánpraxisomat (1973), amelyben 43 évig láttam el a betegeimet. Abban az időben csak az kapott engedélyt a magánrendelőre, akinek volt állami állása.
Közben családom lett két fiúgyerekkel. A bölcsészet iránti lelkesedésem nem csökkent, így az állami és a magánfogászati betegellátás és a családom mellett elvégeztem az ELTE BTK történelem és muzeológiai szakát, akkor már világos lett számomra, hogy orvostörténettel szeretnék komolyan foglalkozni. Sok orvos idősebb korban hobbiszerűen lesz műkedvelő orvostörténész, a bölcsészek más szempontok szerint orvosszakmai tudás hiányával művelik az orvostörténetet, de azt gondoltam, már megfelelő tudásalappal bátran kezdhetem az orvostörténeti kutatásaimat, munkámat. Mindenhol a világon ez egy komoly szakma, sokféle tudás kell hozzá, nem elég az orvosszakma szeretete, komoly levéltári, muzeológiai és történészi módszertani ismeretek is szükségesek az orvosi gondolkodás folyamatos paradigmaváltásainak megértéséhez, a társadalmi, politikai, filozófiai, vallási, tudományos és technikai változások eredetének és hatásainak alapos multidiszciplináris vizsgálatához.
A bölcsészeti tanulmányaim kezdete az akkori István-kórház szakmai felettes vezetőmnek nem felelt meg, választás elé állított. Döntöttem a családom támogatásával, és így az Orvosi Információs Intézetbe kerültem (a későbbi Medinfoba) a bibliográfiai osztályra, ahol tudományos főmunkatársként irodalomkutatási feladatokat láttam el. Az itt megtanult gyakorlati és hálózati ismereteim a későbbi kutatásaimnak fontos forrásává vált. Még nem volt online adatbázis a Medline, hanem az Index Medicus 14 kötetes, hatalmas méretű tezaurus könyveiből dolgoztunk és forgattuk lázas sebességgel egy-egy téma megfelelő irodalmi hivatkozásainak, bibliográfiai forrásainak megkeresését és összeállítását a megrendelésre.
A bölcseleti tanulmányaim végeztével, 1989-ben felkerestem a Semmelweis Egyetemen Schultheisz Emil professzort – aki a hazai és nemzetközi medicinatörténet kimagasló alakja volt, belgyógyászi és miniszteri múltja mellett –, az Orvostörténeti és Társadalom-orvostani Intézet igazgatóját, hogy szeretnék ott az egyetemen dolgozni, kutatni, oktatni. Ebben is nagy szerencsém volt, éppen akkor üresedett meg egy hely, ahova kisebb pénzért, alacsonyabb beosztással, de nagy lelkesedéssel elkezdhettem a munkámat, a kutatásaimat. Schultheisz professzor szigorúan kritikus, nagy tudású, minőséget követelő, de fanyar humorú nagybetűs mesterem volt, később talán mondhatom barátom, bizalmasom lett. Megszervezte a különböző korszakokkal foglalkozó kutató orvosokat, ókori és középkori latin–görög szakos bölcsészeket, nagy hírű országos orvostörténeti kutatóközpontot hozott létre az egyetemen, amelyet évekkel később az állandó pénzügyi megszorítások miatt elsőként vertek szét, szűntettek meg, olvasztották bele más tárgyba az egyetemen.
Az előzőekben elmondottak alapján talán érthető, hogy az egyetemi átszervezésekkel az orvostörténet mellett a kötelező szociálmedicina, később a közkedvelt néven public
health/közegészségtan, majd népegészségtan elnevezésű tantárgyak oktatása is nem csak feladatommá, hanem szenvedélyemmé vált, és ebben, ha mondhatom, úttörő munkát
végeztem a primer prevenció, ezen belül is a még ma is fehér foltnak tekinthető – szexedukáció területén. Amerikai, angol és izraeli szaktekintélyektől tanultam személyesen a szexedukáció orvosi, pszichológiai, pedagógiai elméletét és gyakorlatát. Ez (1989–2000-es évekre esik) az akkor még halállal végződő HIV/AIDS pandémia időszaka volt.
Nem csak a HIV/AIDS orvosi kuratív feladat hárult az egyetemre, de az intézetünket prevenciós oktatóközponttá fejlesztettük Simon Tamás professzorral, aki a hazai medikus kortárs oktatás nagy úttörője volt. Ketten alapítottunk egy ma is működő ún. Szexeducatios – Kiemelten Közhasznú Alapítványt (1991), amely olyan feladatokat vállalt fel, amelyek állami feladatok lettek volna, mint a megelőzés – ma egészségfejlesztés – pedagógiai kidolgozása az iskolás gyerekek számára. E téma előzetes tudása és jártassága miatt kértek fel az első Nemzeti Alaptanterv (NAT)-be e téma kidolgozására, a tanterv és a tananyag elkészítésére. Egy személyben egyesíteni tudtam az intézményes, az egyetemi és a civil feladatokat.
A pandémia kikövetelte és a saját gyerekeimen keresztül az ő korosztályukon is tapasztaltam a serdülők védtelenségét, a megfelelő információk fontosságát, a normális társadalmi diskurzus hiányát a szexuális kultúránk területén. Ezért első célcsoport a serdülők voltak, az ő oktatásukkal és képzésükkel kezdtem, de ugyanakkor a felnőtteket is fel kellett készíteni a komplett hatékonyság érdekében (illetve, hogy továbbadják a megfelelő tudást (train the trainers): a tanárokat, nővéreket, a védőnőket, az orvosokat, az egészségügyi szakdolgozókat, a civil egyesületek vezetőit és munkatársait, valamint szülői csoportokat egyaránt. Évekig jártam az országot 3-3 napos tréningeket szervezve, több ezer hallgatót oktatva. Majd a többi hátránnyal élők szexuális edukációja következett a védelem érdekében: az állami gondozottak, értelmi sérültek, prostituáltak, melegek, romák stb., megfelelő tankönyveket írva (tanári és hallgatói), szakanyagok, videófilmek, CD-k, multimédiás anyagok, iskolai plakátsorozatok, szórólapok és online formában való információk, tudásanyagok megjelentetésével.
Mindezeket a pedagógiai tankönyveket és eszközöket az akkor még működő Egészségügyi Minisztérium és az Oktatási Minisztérium is évekig támogatta, a hivatalos tankönyvlistára tette, így országos tananyag lett belőle addig, míg a politikai támogatás meg nem szűnt, a tankönyvek kínálata helyett már csak egy tankönyv volt kötelező. Nagy felelősség terheli azokat, akik nem veszik figyelembe a szakemberek egészségvédelmi tudását, gyakorlati ismereteiket, döntéseiket alárendelve a pillanatnyi politikai áramlatnak. Közben folytattam a medicinatörténeti kutatásaimat is. 1994-ben kaptam egy viszonylag rövid ösztöndíjat a híres London School of Higiene and Tropical Medicine (LSHTM) Egyetem History of Public Health intézetébe, ahol világhírű kutatók voltak az oktatóim, később a kutató kollégáim. Szerveztem nemzetközi orvostörténeti konferenciákat, megjelentettem köteteket a közös munkáinkról.
„Egészségtan” tanári szakot indítottak különböző egyetemek különböző szakán, társítva más szakterületekkel, pl. a Táncművészeti Egyetemen, a Gyógypedagógiai Főiskolán, a Kaposvári Egyetemen, a Testnevelési (akkor még) Főiskolán, ahova a munkatársaimmal együtt meghívtak oktatóknak. Felkérést kaptam a Wesley János Főiskolától szociális munkás és pedagógus szakos hallgatók oktatására. Egy új tantárgyat hoztam létre: „Az utcai szociális munka és prostitúció” címmel, ezt napjainkig oktatom, amely közben kiegészült az emberkereskedelem aktuális témájával, és ma már a rektori konferencia utasította a felsőfokú intézmények szociális munkás szakon való oktatását. Ehhez az új, egyedülálló témához is írtam tankönyveket. Az orvostörténet tárgy igen népszerű volt a Semmelweis Egyetem (AOK, FOK, GYOK) hallgatói körében, amit az is mutat, hogy több olyan TDK-s hallgatóm elindult a minden évben meghirdetett TDK-s napok versenyén, és ott remek eredményt értek el.
Akinek van, vagy volt TDK hallgatója, az tudja, mennyi felkészülés kell az első nyilvános tudományos előadás elkészítéséhez, és az első szereplés megsegítéséhez. Közel 15-20 év alatt 15 fő I. díjas, 9 fő II. díjas és 3 fő III. díjas hallgatóm volt. Nagyon nagy közös öröm volt ez az elismerés. Az elsők között már régen végzett orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek vannak, akikkel a mai napig baráti kapcsolatunk lett, időnként együtt sörözünk vagy kávézunk, beszámolnak a szakmai és magánéleti eseményeikről. Jó látni, ahogy az izguló, kezdő lépések után magabiztos, döntési helyzetben lévő szakemberek lettek. Néha felhívnak bizonyos információkért, néha csak megjelennek a születésnapomon egy csokor virággal, a Facebookon meg látom az esküvőket, gyerekek születését, szakmai sikereiket.
A PhD hallgatóimmal a mai rendszer szerint 4 évet töltünk el, így módunk van egy közös kutatási időszakot eltölteni. Jelenleg hét, még nem végzett PhD hallgatóm van a Wesley-n és a Semmelweis Egyetemen, a Pető András Karról együtt, a legkülönbfélébb orvostörténeti témában. Rengeteget tanulok tőlük a folyamat alatt. Pető András és a konduktív pedagógia történetével való kutatásom is régi múltra tekint vissza, írtam egy könyvet, amelyet az 1999-es Frankfurti Könyvvásárra kivittek, amikor Magyarország volt a meghívott díszvendég.
A fogászattörténet egyik fő kutatási irányom. Első cikkünket, egy esetbemutatást, gyermekeim apjával, dr. Almai Jánossal írtuk 1976-ban, egy bal alsó moláris fog reimplantációjáról,
ahol Ambrois Paré (1510–1590) ez irányú próbálkozását is megemlítjük. Ez volt a friss végzés után az első „szárnypróbálkozás”, ott csodálkoztam rá arra, hogy a történelem során már szinte majdnem mindennel foglalkoztak, csak a technikai és az egyéb tudásszintjük nem hasonlítható a maiakhoz, de az elv, a kreatív gondolkodás mindig megvolt az emberekben. Azóta folyamatosan foglalkozom a fogászat történetével. Huszár György professzor rám hagyta a féltve őrzött ilyen témájú diagyűjteményét. Kiemelkedő és nagy kutatómunka összegzése volt 2005-ben, a Fogorvosi Kar 50 éves évfordulójára, a Dental Press jóvoltából a fogászat egyetemes történetét feldolgozni, mely 1500 képpel jelent meg. Ez egy egyedülálló vállalkozás volt, szép kiállítású, mesteri kivitelezésű könyv lett. Erre az ünnepségre még 24 hatalmas méretű fogászattörténeti plakátsorozat is megjelent.
2013-ban az akadémiai doktori címet a fogászati szakma kialakulása, továbbá európai történetének kutatásával nyertem el: „Az európai fogászat fejlődése, a vándor-borbélyságtól a fogász mesterségig, különös tekintettel a 18. századra” címmel. 15 éve létrehívtam a Fogászattörténeti Szakosztályt a Magyar Orvostörténeti Társaságon belül, ahol rendszeresen tudományos előadásokat tartunk, de például az egyetem támogatásával Salamon Henrik, az első hazai fogászattörténész, az Odontoszkóp első fogászati folyóirat, a fogszabályozás első úttörőjének házán márványtáblát avattunk.
Azóta is folyamatosan dolgozom fel a hazai és nemzetközi fogászattörténet kimagasló kutatásait, felfedezéseit, történelmi alakjait, különösen a nők szerepét a fogorvoslásban. Jelenleg Andrew Spielmannal, a New York-i Egyetem professzorával egy fogászattörténeti enciklopédián: „Encyclopedia History of Dentistry” dolgozunk angol nyelven. Terveim között szerepelnek az eddig kutatott témáim monográfiákban való megírása (Fogászattörténet, Pető András narratív kiegészített életrajza, a magyar prostitúció története a kiegyezéstől, ebben az Erkölcsrendészet
levéltári anyagok forráselemzése is lesz, a mai napig tartó változásokkal. Másik összegző munka lesz a hazai szexedukáció története a rendszerváltozástól és az első NAT Alaptantervtől napjainkig. Újabb kötetet tervezek a Kaleidoscopehistory Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténeti folyóirat 15 éves összegzése a hazai és nemzetközi kutatások tükrében.
Külön csemegének szánom a zenei iskolám és az osztályom történetét megírni, mivé lettek, mennyire befolyásolta az osztálytársaim életét, pálya- és párválasztásukat a zene, ez a riportkötet is még hátra van. A családom története még nagyon hiányos, azt is meg szeretném írni, a gyerekeim és az unokáim kezébe adni, mert a család történetének forrásai 1780-ig rendelkezésre áll a családi archívumban, a legkülönbözőbb dokumentumformákban (1853-ból daguerotípiával készült képek, kereskedelmi levelek, I. világháborús katonakönyvek, utazási engedélyek, dédnagymamám az unokájának varrt babaruhái, dédapám festményei, nagyapám megjelent novellái és versei, nagybátyám narratív életrajza stb).
Mindegyik társulatnak más profilja van, ahol a tagok kiművelt, elkötelezett tudósok, szakemberek, akikkel jó együtt gondolkodni. Minden ilyen társulatban az utódok hiányoznak, és
itt látom a generációk problémáját. A pénzkeresés, a család és a más súlypontú érdeklődés miatt nem látom biztosítva ezen patinás társaságok további olajozott, magas szintű továbbélését. Amelyik szakmai társaságot most kiemelnék, az az MTA Élettudományok Történeti Munkabizottság munkája. Az eddigi elnöki munkám alatt (2016–2023-ig) összegyűjtöttük, és most jelenik meg karácsonyra Krász Lilla társelnök szerkesztésében a Kaleidoscopehistory könyv, amely a fenti időben összegyűjtött közös kutatásaink, előadásaink, szakmai vitáink 490 oldalas tanulmánykötete Élet-Tudomány-Történet cím alatt.
A Magyar Természettudományi Társulat Tudománytörténeti Szakosztályát nyolc éve vezetem, és azóta minden év novemberében – a tudomány hónapjában – kétnapos konferenciát szervezünk olyan témákban, amelyhez a legkülönbözőbb területen dolgozó kutatók csatlakozni tudnak a saját területük történeti kutatásával, olyan közös szempontok alapján, mint például a statisztika, a ritmus, a paradigmaváltás, a digitalizáció, a hálózatok, a környezet. Idén éppen most tartjuk „A politika hatását a tudományra” témájú konferenciát, amelyekből szintén kötetek jelentek és jelennek meg a szerkesztésemben. 2010-ben alapítottam a Semmelweis Egyetemen a Népegészségtani Intézetben a Kaleidoscopehistory Művelődés-, Tudomány- és Orvostörténet online, open acces kétnyelvű folyóiratot, amely ma már komoly hazai és nemzetközi tényező orvos- és művelődéstörténeti témában.
Multidiszciplinaritását mutatja, hogy a 26 rovatának tematikája széles spektrumban öleli fel az élettudomány, egészség-betegség, orvoslás, vagyis a medicina területeit, mind kronológiai korszakonként, mind a különböző tudományok (jogi, művészeti, filozófiai, sport, pszichológiai, etnológiai, levéltári, múzeumi, technikatörténeti, nyelvi stb.) oldaláról. E 26 rovatnak vezetői, a cikkek válogatói, szakmai lektorai neves tudósok, szakemberek.
Ez a kérdés olyan, mint amikor sokgyerekes anyukától megkérdezik, ki a legkedvesebb gyereke? Mindegyik, mert mindegyikben mást és mást szeret az ember. Az elsőt azért,
mert az első, ilyen még nem volt, a legkisebbet, mert ő a legkisebb. Így vagyok ezzel a kérdéssel én is. Az első fantasztikus volt, mert akkor ismertek el először. A többi valamilyen
tevékenység miatt, amit teljes szívvel végeztem, és végül is nem a végcél a plecsni, vagy érem a lényeg, hanem az odavezető út, vagyis a felfedezés, a kutatás, a létrehozás, teremtés, maga a tapasztalás, és mindemellett a sok tanulás, akár lexikális, akár gyakorlati, tehát amikor a kezdeti ötletből megvalósul valami kézzelfogható eredmény. Ez a jó benne, bár az elismerés is nagyon jólesik.
Fischer Iván karmester – aki iskolatársam volt egy darabig a zenei iskolában – sokszor elmondta, hogy ő sosem végzett munkát egész életében. Ugyanis neki a zene nem munka, hanem élvezet, öröm, mert szereti. Valahogy én is így vagyok az összes területtel, amivel foglalkozom. Rendkívül érdekel, és mindig nagy öröm egy-egy témát kibontani, hozzáolvasni, a többi tudománnyal való kapcsolódásainak apró szövetét feltárni, végiggondolni, élvezni a gondolkodás teljes szabadságát. Csillapíthatatlan érdeklődés, tudás- és megismerésvágy van bennem, ez a hajtóerőm, megérteni és tudni a dolgokat, szétszedni és másképp összetenni, elgondolkodni rajta és az összefüggéseket keresni. Visszatérve az eredeti kérdésre nincs munka, napi feladatok vannak nagy örömmel, jókedvvel. Nagyon kevés az a 24 óra, sok minden nem fér bele.
Tanítok, hat kurzusom van (30-30 órások), a Semmelweis Egyetem doktori iskolájában az Egészségügy történetét, a Fogászati kultúra történetét és a Szexológia kultúrtörténetét tanítom. A Pető András Karon a Rehabilitáció történetét, az ELTE BTK-n muzeológusoknak az Orvostörténeti muzeológiát, és a Wesley János Lelkészképző Főiskolán az Emberkereskedelem és prostitúció megelőzését, valamint a doktori iskolájában Vallási és világi szempontok a nemi nevelés területén c. tantárgyat tanítom. Mint minden lelkiismeretes és igényes tanár minden órámra készülök, a legújabb kutatások eredményeivel, friss adatokkal, a legutolsó tanulmányok ismertetésével.
Az aktív fogászati tevékenységet 6 évvel ezelőtt befejeztem 43 évi működés után, a „fog-szalonom” pácienseit a legjobb kézbe, idősebb fiamnak adtam át. Az oktatási feladataimhoz hozzátartozik két egyetemen nyolc PhD hallgatóm, akiket a disszertáció megvédéséig még végigkísérem. Napi ritmusról nem tudok beszámolni a különböző időben tartott órák miatt, de van benne háztartás, nagyon szeretek főzni, mert rettentő kreatívnak tartom az ételek elkészítését. Talán ezért lett a kisebbik fiam szakácsmester.
A főzés teljes kikapcsolódást jelent számomra. Egyszóval az elkövetkezendő néhány év is szorgalmas munkával fog eltelni amellett, hogy unokázom – amíg ele elegük nem lesz a nagymamából (13-10 éves fiúk), mert jönnek a barátok és a barátnők. Figyelek a fizikai kondíciómra. Már 3 éves koromtól aktívan mozgok, balettoztam több mint öt évig, a zenei iskolában a népitánc kötelező volt, ez is nyolc évig tartott. Atletizáltam, később komolyan gerelyeztem a Vasas Sport Klubban. Az iskolai kosárlabdacsapat tagja voltam. Az egyetem mellett már csak az úszás maradt, de ezt a mai napig rendszerességgel végzem. Ma már inkább nordik walkinggal próbálom a napi 6-10 000 lépést elérni, de kb. 35 éve jógázom.
Barátok, programok, zenehallgatás, olvasás, mind kellemes szórakozás. Elégedett és boldog életet sikerült kivívnom magamnak a szokásos emberi problémákkal együtt, azokkal a tudományos területekkel, témákkal, szakmákkal, és úgy foglalkozhattam velük egész életemben, amelyekhez nagy kedvem volt és van még, kipróbálhattam magamat több területen, feszegethettem a határaimat és képességeimet. Olyan emberek vettek körül – szüleim, családom, barátaim, kollégáim, mestereim, hallgatóim és a betegeimet is ideszámítva –, akik a sokféle színes emberi tulajdonságaikat engedték látnom és tapasztalnom. A különböző tudományok művelése, oktatása és a betegek ellátása, segítése egységét sikerült megvalósítanom. Vörösmarty sorai járnak a fejemben: „Ez jó mulatság, férfimunka volt!”
Professzor Asszony! Köszönöm ezt a rendkívül sok információt adó, érdekes és tanulságos beszélgetést! Úgy gondolom, ahogyan sikerült eddigi tevékenysége során megvalósítania a különböző tudományok művelésének, oktatásának és a betegek ellátásának, segítésének a harmonikus egységét, példaértékű lehet sokak számára! Szerkesztőségünk nevében kívánom, hogy további, változatos terveit, kitűzött céljait is meg tudja valósítani, és közben legyen mindig ideje a hétköznapok apró, de nagyon fontos örömeire is! – az interjút Dr. Riba Magdolna készítette
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
