Dr. Kádár László egyetemi oktató, a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogpótlástani Klinikájának klinikai főorvosa, a fog- és szájbetegségek, a konzerváló fogászat és a fogpótlástan, valamint a fogpótlástan és az orális implantológia szakorvosa. Publikációs tevékenysége jelentős, a Pro Sanitate és a Pro Universitate ezüst fokozata kitüntetés birtokosa.
Főorvos Úr, először a kezdetekről kérdezném. Mikor gondolt legelőször arra, hogy orvos, illetve fogorvos szeretne lenni? Milyen út vezetett az egyetem kapujáig?Vidéken, szülővárosomban, Ózdon érettségiztem. Az ötlet, hogy az orvosi pályát választottam, édesanyámtól származik. Az ő álma volt, hogy fiából orvos legyen, engem ebbe az irányba terelgetett. Ehhez jött még, hogy közvetlenül az érettségi előtti évben szomszédunkba költözött egy frissen végzett fiatal fogorvos, akivel baráti jó kapcsolatot sikerült létesíteni. Az ő munkáját megismerve döntöttem úgy, hogy a Fogorvostudományi Karra jelentkezem. Az érettségim évében, 1965-ben felvételiztem is, de kérelmemet akkor „helyhiány miatt” elutasították. Ezután elhelyezkedtem, különféle egyszerű munkáim voltak különböző munkahelyeken.
A következő év tavaszán behívót kaptam! A Magyar Néphadsereg úgy gondolta, hogy szüksége lesz rám. A dolgot kénytelen voltam – nem nagy lelkesedéssel ugyan – tudomásul venni. A bevonulás 1966. május hónapjára esett, ezért az arra az évre már beadott felvételi kérelem tárgytalanná vált. Sajnos a hadseregben nem támogatták, hogy a szolgálati idő alatt újból próbálkozzam, csak a leszerelés után, 1968-ban felvételizhettem újra, ekkor föl is vettek.
A Fogpótlástani Klinika központi gyakornoka lettem, és a fogorvosi szakma elsajátítását, tökéletesítését tűztem ki célul magam elé, bekapcsolódtam a klinikán folyó betegellátási munkába. Abban az időben prof. dr. Kaán Miklós (akkor még) osztályvezető egyetemi adjunktus volt a közvetlen főnököm, aki támogató gondossággal egyengette szakmai fejlődésemet. Már egészen korán prof. dr. Kovács D. Géza (akkor még) egyetemi adjunktus tevékenysége keltette fel figyelmemet, aki a mindennapos fogorvosi ellátástól eltérő kezeléseket végzett fejlődési rendellenességek, daganatok sebészi kiirtását követő, illetve ritkábban súlyos balesetek következtében kialakult intra- és extraorális defektusos pácienseknél. Engem vonzott a szakmának ez az ága. Mint jó néhány kollégám én is sokat „lábatlankodtam” körülötte, és a közben kapott részfeladatokat igyekeztem tudásom és gyakorlati ismereteim korlátai között, de mindig nyitottan, a szakmai jótanácsok elfogadásával megoldani. Örök életemre hálás vagyok Kovács professzor úrnak, mert mint jó „atyamester” megtanította, hogyan kell viszonyulni az élet nehéz oldalára került páciensekhez. Rengeteg improvizatív kezelési eljárást mutatott és tanított meg! Ez az indítás határozta meg szakmai jövőmet a Fogpótlástani Klinikán! Nyugdíjba vonulása után eleinte még többedmagammal, később már egyedül végeztem az ún. rehabilitációs maxillofaciális protetikai beavatkozásokat. Közben alakult egy munkacsoport, melynek fiatalabb tagjai ma már önállóan végzik ezeket a kezeléseket.
Igen. A klinikán komoly munka folyt a részleges foghiányok ellátásának elméleti és gyakorlati kérdéseivel kapcsolatban, részt vettem ebben is. Fábián Tibor és Fejérdy Pál professzor urak vezetésével, munkatársaimmal együtt a részleges foghiányok protetikai osztályozásában a 2A és 2B osztályba tartozó betegek ellátásában voltak feladataink.
Közben egyetemi tanársegédként végeztem az egyetemi hallgatók oktatását, klinikai gyakorlatokat vezettem magyar, majd miután az egyetem külföldi hallgatók képzésére is vállalkozott, német nyelven is. Mindkét nyelven tantermi előadásokat is tartottam és tartok jelenleg is.
Ezt a munkát a mai napig folytatom. Jól érzem magam az egyetemi hallgatók között, szeretek oktatni.
A kilencvenes évek elején a Szájsebészeti és Fogászati Klinika munkatársaival, elsősorban is dr. Divinyi Tamás professzor kezdeményezésére kezdtünk foglalkozni az orális implantológiával. Eleinte önmagunk képzésére, egymás közötti tapasztalatcserét folytattunk, egyik oldalról a sebészet, másik oldalról az implantációs protetika ismeretanyagát tanulmányoztuk, felmértük egymás szakmai potenciálját. Ezt követően, fokozatosan, egyre szélesebb körben tanfolyamokat szerveztünk az intézeteinken belüli, később külső helyeken dolgozó, érdeklődő kollégáknak. Ehhez mind elméleti, mind gyakorlati szinten komoly ismeretekre és tapasztalatra volt szükségünk, melyet az általunk végzett klinikai betegellátó munkánk, illetve külföldi tanulmányutak során kellett megszereznünk. Több implantációs rendszert megismertünk és használtunk, az ezekkel szerzett tapasztalatainkat rendszereztük és ismertettük az egyetemen, illetve a fogászati kereskedők által meghirdetett tanfolyamokon is, valamint különböző tudományos fórumokon.
Az egyetemi Uniplant Implantátiós rendszer fejlesztésénél a magam szerény módján bábáskodtam is. Az egyetemi klinikákon jelentkező implantációs fogpótlásra igényt tartó páciensek vizsgálatára közös, sebészekből és protetikusokból álló konzultációs munkacsoportot alakítottunk. Az ún. Implantációs protetikai munkacsoport – jóllehet tagjai közül már van, aki elhagyta az intézetét, és vannak újonnan csatlakozók – a mai napig, heti rendszerességgel végzi tevékenységét. A Fogorvostudományi Kar Oktatási Centrumában dr. Gyulai Gaál Szabolcs egyetemi docens és jómagam vezetjük a konzultációkat.
1994-ben Divinyi Tamás professzor úr állította össze és hirdette meg speciális kollégiumként, majd 1996-ban az egyetemi tanrend rendes tantárgyaként a dentális implantológiát. Mindkét kurzusban rám bízta fogpótlástani vonatkozásainak az oktatását. Közben készült a professzor úr Orális implantológia c. könyve (2007), melyhez az implantációs protetikával foglalkozó fejezet megírására is megkért. Nyugdíjba vonulása után dr. Joób Fancsali Árpád egyetemi docens úr kérésére az előadásokat továbbra is megtartom.
Valóban, 1988–89-ben – tehát a rendszerváltást közvetlenül megelőző légkörben – az egyetem akkori rektora kirendelt a Dentalcoop Magyar–svájci Vegyes Vállalathoz. Ennek a cégnek már kialakult rendelői hálózata volt a nyugati országhatárhoz közeli városokban, de Budapesten is rendelőt nyitott, elsősorban a német és angol nyelvterületről érkező páciensek ellátására. A vállalkozás főorvosaként szakmailag és szervezetileg is össze kellett fogni a kollégákat, hogy egységes elveken alapuló, lehetőleg magas szintű ellátást kapjanak a páciensek. A vállalkozás budapesti rendelője is szépen felfejlődött, itt eleinte magam, majd egy idő után dr. Gerlóczy Pál kollégával dolgoztunk együtt. Vele azóta is tart a baráti, kollegiális kapcsolatunk.
Munkám mennyisége jelentősen megemelkedett. Kapcsolatom az eredeti munkahelyemmel, a Fogpótlástani Klinikával nem szakadt meg, továbbra is visszajártam és végeztem az oktatási feladatokat is. Ez a szakmai tudományos világgal való kapcsolat megtartását segítette, a rendelői munka pedig az üzleti életben való jártasságom kiszélesítését is hozta. 1990-ben lejárt a kiküldetésem, és kértem a rektor urat, vonja vissza megbízásomat, hogy visszamehessek a klinikára. Ő ezt akceptálta, így újból teljes kapacitással bekapcsolódtam a klinika munkájába. A Fogpótlástani Klinika Mária u. 40. sz alatt újonnan létesített „D” osztályának vezető helyettese lettem, dr. Götz György professzor úr volt a közvetlen elöljáróm. Itt dolgoztam 2007-ig, amikor is az addigra elkészült új Oktatási Centrumba, mai otthonukba költöztek a klinikák.
Közben az MFE Fogpótlástani Szakosztályának, későbbi társaságának tagja lettem, majd vezetőségi tagja voltam 4 éven keresztül. A fogpótlástan területén végzett szakmai tevékenységem elismeréseként a társaság a „Magyar Fogpótlástanért”
kitüntetést adományozta nekem. Az emlékplakettet prof. dr. Hegedüs Csaba elnök úrtól vehettem át. Ezzel párhuzamosan a Magyar Fogorvosok Implantológiai Szekciójának, később az MFE Implantológiai Társaságának is tagja, majd vezetőségi tagja is lettem.
Vezetem a maxillofaciális rehabilitációs munkacsoportot, az egyre növekvő számú páciens ellátását végző kollégák munkáját koordinálom, és természetesen részt veszek a gyógyító munkában is. Az implantációs konzultációs munkacsoport tagjaként a heti rendszeres konzultációkat végezzük. Implantációs protetikai ellátást igénylő páciensek is egyre nagyobb számban jelentkeznek, akiket a klinika orvosai, elsősorban a szakvizsgára készülő rezidensek látnak el. Egyszerűbbnek látszó eseteket a fogorvostan-hallgatók már a fogpótlástani klinikai gyakorlatukon is kezelhetnek. Az ő ellátásuk, kezelésük közben igyekszem hasznos segítségére lenni a kollégáknak. A közelmúltban megjelent a „Fogpótlástan” kézikönyv szerzőgárdájának is tagja voltam. Részt veszek külső intézményekben dolgozó, szakvizsgára készülő fiatal kollégák konzultációján, szakvizsgára történő felkészítésében. A klinika fiatalabb munkatársai, olyanok is, akik már szakvizsgáztak, meg-megkérnek néha konzultációra, közös tervkészítésre, egyeztetésre, vagy éppen a munka kivitelezése kapcsán felmerült problémák megoldásában való közreműködésre. Az elmúlt hosszú évek alatt „hozzám csapódott” és ragaszkodó pácienseket sem utasíthatom el.
Pályám több mint 50 éve alatt a fogorvoslás és a fogtechnika ismeret- és eszköztartalma is rengeteget fejlődött, megváltozott. Ez – elsősorban amiatt, hogy a klinikán mindig naprakész információk birtokában kellett lenni – megkövetelte, hogy kövessem a változásokat. Ma a digitalizáció és az anyagok megmunkálása modern technológiai eljárásainak elterjedése legalább akkora változást eredményez, mint amit a mi generációnk volt kénytelen átélni az elmúlt évtizedekben. Még nem eldőlt dolog, hogy az új eljárások mindegyikével lehet-e időt, energiát, élő emberi munkaerőt és munkát megtakarítani. Lehet-e az anyagfelhasználást racionálisabbá tenni, nem utolsósorban az elvárható precízebb eredményeket elérni. Magam is érdeklődő kíváncsisággal, de az „öregebb” generáció tagjának jó szándékú kétkedésével is figyelem és követem a szakma ezen ágának fejlődését. A változás úton van, de lesznek még vargabetűk, úgy gondolom.
Szeretem a munkámat. Álszerény nem szeretnék lenni, jó érzéssel töltött el, amikor feletteseim egy-egy jelesebb alkalom kapcsán úgy gondolták, hogy teljesítményem miatt kitüntetésre terjesztenek fel, és azt meg is kaptam. 1986-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a Kiváló Munkáért jelvényt adományozta. 2001-ben az egészségügyi minisztertől Pro Sanitate emlékérmet, 2017-ben a Semmelweis Egyetem rektorától Ezüst fokozatú Pro Universitate kitüntetést kaptam. A Magyar Fogorvosok Egyesülete Fogpótlástani Társaságának díját már említettem. Mindegyik díj megerősítette elhatározásomat, hogy jó pályát választottam, azt közvetlen feletteseim és kollégáim megelégedésére végeztem. Ehhez az is hozzájárult, hogy a Fogpótlástani Klinikán mindig baráti kapcsolatban, jó hangulatban sikerült a munkánkat végezni. Egyben erőt adott, hogy továbbra is felelősségteljes odaadással folytassam a klinikai tevékenységemet.
Nős ember vagyok, feleségem is fogorvos. Gyermekünket fölneveltük, éli a fiatal felnőttek önálló életét. Ő is a fogorvosi pályát választotta, dentoalveoláris sebész szakorvos. Mostanra sok tapasztalatot gyűjtött itthon és külföldön egyaránt.
Mint a legtöbb ember, szeretek néha olvasgatni, zenét hallgatni, barkácsolgatni, kimenni a természetbe, ami nálam azt is jelenti, hogy időnként fegyverrel a vállamon sétálok, vagy leskelődöm. A vadászat kikapcsol, megnyugtat, hasonló szenvedélyű barátokat ismerhetek meg, és ez eltereli a figyelmet a mindennapi dolgokról. Családom 60 éves születésnapomra egy afrikai szafarit szervezett és ajándékozott, nagy örömömre szolgált, és örök életre szóló élményeket adott. Az útra feleségem is elkísért. Manapság szeretek a Balatonon nyaralni, kis házikónk körül és kertünkben apróbb dolgokat elvégezni.
A diákokkal igyekszem jó kapcsolatot kialakítani. A szakmai fogások átadásán túl elsősorban személyes példaadással veszem rá őket arra, hogyan álljanak hozzá választott szakmájuk gyakorlása során a mindennapokhoz. Megpróbálom elfogadtatni velük, hogy a páciens panasza az elsődleges, törekedjenek azt lehetőleg gyorsan és humánusan megoldani, ha csak a legkisebb lehetőség látszik. Fogadják mindig türelemmel és megértéssel a panaszkodó páciens által elmondottakat, hogy ők érezhessék az orvos jó szándékát és elhatározott törekvését arra, hogy panaszuk orvosolható legyen. Biztatom őket, kísérjék figyelemmel a szakma fejlődését, olvassák az elérhető irodalmat, vegyenek részt az új eljárásokat ismertető kurzusokon. Ha lehetőségük van rá, akkor menjenek, ismerjék meg, más országokban hogyan oldják meg az eseteket, milyen vélemények, tapasztalatok szerint döntenek a gyógyító munka során.
Főorvos Úr! Köszönöm a beszélgetést, sok mindent megtudhattunk igazán tartalmas és eredményekkel teli életútjáról, a jelenről, és a jövő fogorvosainak szánt „útravalójáról” is! Szerkesztőségünk nevében is további sikereket kívánok szakmai és magánéletében egyaránt!
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
