A fog transzplantációja azt jelenti, hogy egy egyedből egy másik egyed szervezetébe ültetik át a fogat. Több típusa van, az allotransplantáció, amikor azonos fajból azonos faj egyedébe helyezik át a fogat. Ennek veszélye a különböző fertőzések átvitele, vagy hisztokompatibilitási reakciók kiváltása. Az autotransplantáció (autogén), amikor a fogat ugyanabban az egyénben egyik helyről a másikra helyezik át, valamint a replantáció, amikor saját fogat kihúzás után ugyanarra a helyre ültetik vissza. Mindezeket az eljárásokat ma már szinte nem is alkalmazzák, mégis hosszú története volt. 1954-ben egy algériai ásatás során a régészek egy protomediterrán női koponyát fedezték fel, amelyet i. e. 7000 évre datáltak, amelyen az egyik fogát fogpótlásként egy emlős lábszárcsontjából helyettesítették. Kínában 4000 évvel azelőttről találtak faragott bambuszcsapokat hiányzó fogak pótlására.
Az ókori egyiptomiak is hasonló gyakorlatot alkalmaztak, bár ásványokat és nemesfémeket is használtak. Több egyiptomi koponyát tártak fel mesterséges és átültetett fogakkal, amelyek elefántcsontból vagy jádekőből készültek. Ezeket az ősi fogakat valószínűleg a halál után ültették be, hiszen az egyiptomiak azt hitték, hogy a meghaltak a túlvilágon is használni fogják a testüket és szükségük lesz rá. I. e. 1000 körül egy másik koponya felső állcsontjába rézcsapot találtak beütve, bár bizonytalan, hogy ezt is életében vagy halála után készítette-e fel a halottat a „nagy útra”. 1931-ben Dorothy Popenoe régészcsoportja maja romokat tárt fel Hondurasban, és felfedezte i. e. egy hatodik században élt nő alsó állkapcsát. Három foga hiányzott, amelyeket kagylóhéjak helyettesítettek. A kutatás érdekes fogászati eredményeit D. Popenoe hirtelen halála után kollégái tették közzé.
Amedeo Bobbio szájsebész 1972-ben „újra felfedezte” és tudományos bizonyítékokkal szolgált arról, hogy három kagylódarabot ténylegesen a halál előtt helyeztek be, tehát eddig az emberben végzett alloplasztikus implantátumok legősibb lelete. Visszaemlékezésében így írja le a kutatási eredményét: „A múzeum minden részlegében végzett kutatásom során hirtelen egy olyan fontos dologra bukkantam… De az a rendkívüli, hogy a három hiányzó metszőfogat ugyanennyi műfogra pótolták, amelyeket kagylóhéjakból alakítottak ki és ültettek be. A szegmensben jelenlévő természetes fogak nem mutatják a fogszuvasodás jelét… A beültetett “fogakban”, különösen a bal oldalon, a metszésszegély alá gondosan rövid keresztirányú hornyot alakítottak ki. A bal középső metszőfogat abnormális helyzetben ültették be…Valószínű, hogy a fog valamikor kiesett, és ebben az egyértelműen helytelen helyzetben erőszakkal visszatették.
A Peabody Múzeum levelezését ismét átolvasva azonban sikerült néhány információt találnom egy 1956. május 2-i levelemben, amelyet az akkori igazgató, J. O. írt. Brew Boris Trainin brit implantológustól azt a választ kapta: a három beültetett metszőfogat tartalmazó mandibula az i. e. 8. századból származik, a fogakat pedig »post mortem« ültették be, talán egy temetési szertartás részeként. (…)
Ebből minden kétséget kizáróan dokumentálni tudtuk az oszteogenezis jelenlétét. Sőt kompakt oszteogenezist is a rendkívül szilárdan beültetett fogak körül, amelyeket valószínűleg a Linkow és Muratori által jelenleg használthoz nagyon hasonló módszerrel helyeztek be. A természetes fogak radiográfiás felvétele alapján, amely azt mutatja, hogy a csúcsok még hiányosak, valamint a mandibulatest viszonylag kis mérete alapján úgy tűnik, hogy a töredék egy 20 év körüli nőtől származik.
Összefoglalva, előttünk álltak az eddig felfedezett legkorábbi autentikus endoszeális alloplasztikus implantátumok, amelyeket élő alanyban alkalmaztak, és kétségtelenül működtek néhány évig. Annyi bizonyos, hogy vérző üregekbe rögzítették. Továbbá az implantátumokat rövid időn belül kellett volna elkészíteni (ha nem lennének kész betétek). Mert különben az üregek begyógyultak volna. Az érzéstelenítésnek …minden bizonnyal ismerték a kokalevelek és bizonyos gombák hallucinogén és érzéstelenítő tulajdonságait.”
A Barrio Oaxaqueño negyedben temették el, Tlailotlacanban, azaz „távoli országokból származó emberek” közé. Friss régészeti leletek között mintegy 800 négyzetméteres területen tártak fel Barrio Oaxaqueño-ban. Egy szoba padlója alatt a régészek egy ciszternára, egy téglalap alakú ásóra bukkantak, amelyben egy nő csontvázát és 19 edényt fedeztek fel. A kerámiák és a rétegtani adatok azt mutatják, hogy i. sz. 350–400 körül temették el. A csonttani vizsgálat megállapította, hogy 35 és 40 év közötti volt, amikor meghalt.4 A fogai különösen figyelemre méltóak. Felső állkapcsának középső metszőfogai kerek piritkövekkel vannak beágyazva. Ehhez a technikához lyukat kellett vágni a fog zománcába és behelyezni a díszköveket.
Dél-Mexikó maja városaiban (Yucatán-félsziget Uxulban talált jáde fogbetéteket), Guatemalában és Belize-ben gyakorolták ezt az eljárást. Alsó állkapcsának egyik metszőfogát protézisre cserélték, egy zöld kőből, amelyet fog alakúra véstek. Ez nem helyi gyártású, és biztosan sok éven át viselte, mert a kopás és a fogkő növekedésének jelei mutatkoznak. A kutatók jelenleg ezt a fogat tanulmányozzák, és bizonyítékot keresnek arra vonatkozóan, hogy hogyan erősítették fel az állkapocshoz, esetleg cementszerű ragasztóval vagy valamilyen rosttal, amely a helyén tartotta. Fogai és koponyája a Teotihuacanban valaha felfedezett egyik legszélesebb körben „módosított testté” tették az övét. Ez azt is megerősíti, hogy Tlailotlacan lakói nemcsak munkások voltak, akiket munka miatt hoztak a nagyvárosba vagy költöztek oda, hanem gazdag és magas státuszú emberek is. A hölgy Tlailotlacan módosításai a maja elit számára voltak fenntartva.
Bár a csontváz rossz állapotban volt, fogai meglehetősen sértetlenek maradtak, nem voltak üregek, fogkő vagy zománckopás, a felső állkapocs nagymetsző fog helyén egy kis vascsapot találtak. Ez arra utal, hogy egy fogászati implantátum részeként használhatták, amelyet vagy a gyökér pulpacsatornájába, vagy a fogüregbe helyeztek be.
Föníciában (1841) találtak megtartott fogazatú koponyát, amelynek két szemfogát aranyszálak kapcsolták össze (i. e. 4. század). A két metszőfog egy másik személyé volt előzőleg. Ez a lelet a párizsi Louvre Múzeumban tekinthető meg.
Görögországban az állcsonttörések esetén Hippokratész (i. e. 460–kb. 370) javasolta az elmozdult fogak visszahelyezését és rögzítését.
Az etruszkok 2 középső metszőfogat pótoltak. Egy körülbelül 5 mm széles, aranyozott fémpántra rögzítették. Emberi, vagy állati foggal pótolták a hiányt labio-linguális irányú aranyszegecseléssel. (i. e. 7. századból/ Tarquiniából származott). Abucalsis / Al-Zahrawi (936–1013) az ókor egyik legnagyobb sebésze volt. Kitab al Tasrif című művében 1050-ben elsőként számolt be autotransplantációról, az általa megtervezett és elkészített eszközökkel együtt.
Egy évszázaddal később a firenzei Michael Savonarola is javasolta az újraültetett fogak vászon- vagy selyemfonállal történő rögzítését, majd a szintén firenzei Nicolò Falcucci (1411) ezt követően fémligatúrák segítségével illusztrálta a fogbeültetés technikáját. Az 1560-as években Ambroise Paré, a kiváló katonai sebész is foglalkozott transzplantációval. Paré bevezette a csecsemők ínyének felvágását lándzsa segítségével a fogzás során, abban a hitben, hogy a fogak nem tudnak kibújni az ínyből a hely hiánya miatt, és a korai csecsemőhalálozást okozza. Ez a hiedelem és gyakorlat évszázadokon át fennmaradt a 19. század végéig.
1552-ben Paré a Valois-dinasztia királyi szolgálatába állt még II. Henrik jóvoltából, s ez mentette meg őt a Szent Bertalan éjszakán tartott mészárlástól, ugyanis ő is hugenotta volt. Sully,7 IV. (Navarrai) Henrik főminisztere szerint IX. Károly bezárta egy ruhaszekrénybe8 azon az éjszakán. Charles Allen 1685-ben az első angol megjelent fogászati tankönyvben írt a fogátültetésről a The Operator for the Teeth-ben. Itt a fogak helyreállítására kutyák és birkák fogait javasolja beültetni a beteg és kihúzott fogak helyére. 1614-ben, a Le miroir de la beauté et de la santé du corps című művében Lovys Guyon azt tanácsolta, hogy a fogorvosok azonnal tegyék vissza a fogat a fogüregébe és rögzítsék a szomszédos foghoz cérnával.
Elsőként végezte el a fogászati avulzió műtétét és a reimplantációt kóros fog kezelésekor. Dupont terápiáját annak a századnak és az azt követő századnak szinte az összes legjobb francia fogorvosa átvette. A később kialakuló granuloma és apikális tályog még nem volt összefüggésben pulpanekrózissal. 1649-ben Schearmmer betömte a fogakat, mielőtt újra beültette őket.
Pierre Fauchard az 1728-ban Le Chirurgien Dentiste című megjelent könyvében megosztja ilyen irányú tapasztalatait. Esetleírásai között szerepel transzplantáció, pl. 1715-ben egy Romatet nevű kapitány bal felső szemfoga helyett az egyik katonáját utasította az egészséges fogának átadására beültetés céljából. Később kiderült, egy tömés is szükséges, amelyet két héttel a beültetés után hajtott végre. Ez a foga még 8 évvel később is a kapitány szájában volt.
Érdekes ennek a transzplantációnak az etikai háttere, a kapitánynak ugyanis szüksége volt a szemfogra, majd a katonái közül egy arra alkalmas donor, a kiválasztott katona szolgáltatta a kívánt fogat. Az nem derül ki, hogy parancsra vagy önként, esetleg ellenszolgáltatás fejében vált-e meg a katona a teljesen ép fogától. Fauchard javasolta továbbá: „Soha ne húzd ki és dobd ki a kilazult fogat”. Hozzátette: „Először ki kell húzni, majd enyhén reszelni a gyökerét, megtölteni ólom- vagy aranylevelekkel, és visszahelyezni a foglalatába (alveolusba), ügyelve arra, hogy ezüst vagy arany fémszálakkal kösse össze a szomszédos fogakkal.”
Philipp Pfaff, 1756-ban adta ki az Abhandlung von den Zähnen des menschlichen Körpers und deren Krankheiten című művét, amelyben holttestből kivett fogátültetést ír le, de mielőtt beültetné a fogat, apikálisan lezárja ólommal vagy viasszal. 1772-ben Sir John Hunter, a skót sebész nagyrészt10 fogakkal való kutatásainak köszönhetően az emésztőrendszer szerepével és struktúrájával kapcsolatos munkájának része volt. Az eljárás lényege az volt, hogy egészséges fogakat távolítottak el fiatal fiúk és lányok szájából (akik cserébe némi fizetséget kaptak), és azokat beillesztették a gazdag, idősebb jól fizető páciensek fogüregeibe, akiknek az elfeketedett csonkjait éppen a beültetés előtt távolította el.
Hunter az emberek közötti transzplantációit dokumentálta. A sikeres beavatkozás egyik titka, hogy az átültetett fognak kisebbnek kell lennie, hogy az alveolusba beférjen. Benjamin Bell 1785-ben már felismerte az átültetett fog fertőzéshordozó kockázatát skorbut és szifilisz esetén. Komoly üzlet kezdett kialakulni, a szegény emberek eladták fogaikat gazdag emberek rossz fogának pótlására. Az igény csak egyre nőtt, nem volt mindig eladó élő fog. A napóleoni háborúkban viszont rengeteg fiatal katona halt meg, így a harcmezőn halottakból kihúzták főleg a frontfogakat. Különösen a waterlooi ütközetben, ezek voltak a Waterloo fogak.
1950 felé az autotranszplantáció kezdett megjelenni a fogorvosi szakirodalomban, újból érdeklődést keltve a fogátültetés iránt. Az eljárás sikeressége azonban csak körülbelül 50% volt. Az 1960-as években egy új technológiával nem transzplantálás, hanem az implantálás új korszaka kezdődött. A modern fogászati implantológia megalapítója: dr. Per-Ingvar Brånemark, az implantátum atyja, akinek az első páciense Gösta Larsson volt, de ez már egy másik fejezete az orvostörténetnek.
Prof. dr. Forrai Judit írása
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
