Dr. Felkai Tamás – A szakma iránti csodálat motivál…

Dr. Felkai Tamás 1984-ben szerezte fogorvos doktori diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Életére a „keretes szerkezet” jellemző, az egyetem elvégzése után pályafutását a klinikán kezdte, majd jött 35 év ausztriai élet, de az utóbbi években a sankt pölteni praxis mellett ismét részt vesz a Semmelweis Egyetem oktató-betegellátó munkájában. Magyarországon ő vezette be a sínes fogszabályozó technikát, és elsőként (eddig egyedüliként) szerezte meg az aligner fogszabályozás területén működő európai társaság szakmai kiválóságot igazoló oklevelét. Az Alsó-Ausztriában végzett szakmai és szakmapolitikai tevékenységéért 2023-ban az osztrák köztársasági elnök orvostanácsossá (Medizinalrat) nevezte ki.

Szüleid általános orvosok voltak, és bátyád is az aneszteziológia és intenzív terápia szakorvosa. Amikor érettségi idején be kellett jelölni a továbbtanulási szándékot, honnan jött, hogy fogorvos szeretnél lenni?

Való igaz, a szűkebb családban mindenki, de még a sógornőm is orvos volt. A vasárnapi közös ebédek, családi együttlétek így kissé egy interdiszciplináris workshopra hasonlítottak, amibe nem nagyon tudtam belefolyni. Eleinte inkább a külgazdasági pálya vonzott, de miután szerettem modellezni és apró dolgokkal pepecselni, később ötvös akartam lenni. Végül csak megszólalt „a vér szava”, de a medicina olyan területét szerettem volna választani, ami elsősorban manuális, jól körülhatárolt, még nincs a családban, és csak az enyém.

Végzés után a Semmelweis Egyetemen, a Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikán kaptál állást. Mikor határoztad el, hogy fogszabályozással szeretnél foglalkozni?

Harmadéves koromban. Akkor saját magam is átestem egy rögzített fogszabályozó kezelésen, és ez a diszciplína egyszerűen elbűvölt. Szerelem lett első „látásra”, amely azóta is tart. A sokrétűség, a tervezés és a gondolkodás szükségessége, a nagyobb egész látásának fontossága rabul ejtett. De hatalmába kerített a klinikai légkör is, a kollégákkal való közös munka és gondolkodás élvezete Az már a jóisten, a szerencse és Dénes professzor úr megelőlegezett bizalma volt, hogy azóta is – immár 39 éve – kizárólag ezen a pályán dolgozhatok.

Viszonylag hamar – a diploma megszerzését követően 5 év múlva – külföldre mentél dolgozni. Ezen ma már senki nem kapja fel a fejét, ez mindennapos lehetősége a kollégáknak, de 1989-ben ez egyáltalán nem volt megszokott. Aki 1989 előtt ezt az utat választotta, azt úgy mondták, hogy disszidált, de én úgy tudom, Te voltál az első, aki engedéllyel mehetett külföldre munkát vállalni. Mi motivált a külföldi munkavállalásban és miért Ausztria, és miért Bécs?

Igen, ma már a külföldi munkavállalás egy valós alternatíva, bár annak szakmai szükségessége kisebb, hiszen itthon is, az online térben, no meg a szinte korlátlanul igénybevehető külföldi továbbképzések során megszerezhető a tudás. Akkoriban, 1989-ben ez még nem így volt, és senki sem sejtette, hogy milyen lehetőségek nyílnak majd meg.
Én akkor még fiatal, független voltam, és egyedülálló lehetőségnek tűnt külföldön megtanulni a szakmát és egy nyelvet, és amikor kimentem, még egy mukkot se beszéltem németül. Szerencsémre pont akkor változtak a „szabályok”, és az én esetem már hivatalos külföldi munkavállalásnak minősült. Akkori főnököm, Dénes József professzor ismét megmutatta emberi nagyságát, és maximálisan támogatott ebben.

Hogy miért Bécs? Onnan kaptam felkérést. A Bécsi Területi Egészségbiztosítónak volt egy külön fogszabályozási osztálya, oda kerestek munkatársat. Szakmailag akkor egy új világ nyílt meg előttem. Bár párhuzamosan kellett tanulnom a nyelvet is, de olyan forrásokhoz jutottam hozzá, olyan módszereket próbálhattam ki, amelyekről akkoriban Magyarországon még álmodni sem lehetett.

A rendszerváltás idején nagyon korán hoztad meg a távozásról a döntést, és tulajdonképpen innentől nagyon nehéz eldönteni – még saját magadnak is megválaszolni –, hogy valaki jó döntést hozott, vagy a választását követően csak „futott a pénze után”.

Számomra ez akkor nem távozás volt, ami nem is hozott döntéskényszerbe. Teljesen legálisan dolgoztam külföldön, ahonnan minden hétvégén haza tudtam jönni. Valójában még közelebb is volt, mintha Magyarország keleti határszélén dolgoztam volna. Tehát nem szakadtam el a családomtól és a barátaimtól. Viszont lehetőségem volt tanulni, fejlődni és olyan módszerekkel megismerkedni, amelyek az akkori magyar szakmai életben még teljesen ismeretlenek voltak.

Ennek a folyamatnak a része lett egy magánrendelő megnyitása, ami a súlypontot teljesen Ausztriába tette, és természetesen később a család és a gyerekek, akiknek állandóság kellett. De ezzel együtt se lettünk „külföldiek”, nagyon gyakran jöttünk haza. A lányaimnak is rengeteg kötődése van Magyarországhoz, és természetesen anyanyelvi szinten beszélnek magyarul. Hol itt a távozás?

Egy néhány év bécsi munka után váltottál, és nem hazafelé jöttél, hanem egy tartományi székhelyen, Sankt Pöltenben telepedtél le a családoddal, nyitottál egy kifejezetten fogszabályozásra szakosodott rendelőt. Miért hagytad ott Bécset, és miért pont Alsó-Ausztria fővárosát választottad?

Tíz év után egy „állami” intézményben elértem a szakmai fejlődés ottani határát. Közben megszereztem az általános orvosi diplomát is a bécsi egyetemen, ami akkor előfeltétele volt egy magánpraxis nyitásának. Eljött az ideje a szakmai továbblépésnek, ami csak akkor válhatott lehetségessé, ha a magam urává válok, ennek minden terhével együtt. Viszont mégiscsak idegenként, nem akartam beállni a konkurenciaharc által hajtott „taposómalomba”, és kiszolgáltatni magam az anyagi kényszerítettségből fakadó szakmai kompromisszumoknak. Bécsben akkor ez volt az alaphelyzet, tehát inkább a „vidék” felé fordultam. Mivel közel akartam maradni a hazámhoz, Nyugat-Ausztria nem jött szóba.

Némi piackutatás után kiderült, hogy Sankt Pöltenben, sőt a környékén sincs kizárólag a fogszabályozásra specializálódott szakrendelő, tehát a logikus választás erre a városra esett. Mint utóbb kiderült, jó döntés volt. Megtanulhattam és gyakorolhattam olyan, az állami beteg­ellátásban nem kivitelezhető kezelési módszereket, mint pl. a linguális orthodoncia, vagy az aligneres terápia.

Mivel volt szerencsém többször meglátogatni a rendelődben, tudom tanúsítani, hogy nagyon színvonalas, szakmailag kifejezetten tudományos igénnyel működtetett praxist vezetsz. Mi motivál, amikor a szigorú dokumentációs szabályokat még az előírásnál is pontosabban tartod be, minden minta, minden kiértékelés abc-be rendezve, évtizedekre visszamenően visszakereshetőek nálad?

A szakma iránti csodálat motivál. Még mindig elkápráztatnak a jó és a kevésbé jó eredmények, valamint az oda vezető út. A tanulás és a fejlődés feltétele, hogy az ember okuljon a saját hibáiból, és ez kizárólag a pontos dokumentáción keresztül lehetséges. Ebből kialakult egy olyan szakmai adattár, amit a tanuláson kívül fel tudok használni az előadásaimban, oktatásaimban is, és aminek minden részletéhez személyes emlékek, jó vagy rossz tapasztalatok kötnek.

Mindig megmaradt az egyetem, az oktatás iránti érdeklődésed, az évek, évtizedek alatt összegyűjtött tudás átadásának vágya, szeretete. Több olyan fogszabályozási technika is van, amit először Te mutattál meg a magyarországi szakembereknek. Hogyan fogadják, amikor tanácsot szeretnél adni, nincs „messziről jött ember” effektus? Néhány évvel ezelőtt vállaltad, hogy részállásban dolgozz a Semmelweis Egyetem Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinikán. Mi motivált abban, hogy ha részben ugyan, de visszatérj az egyetemre?

A fő motivációm az általad pontosan megfogalmazott vágy, az összegyűlt tapasztalat és talán tudás átadására. Bár tudom, hogy a legjobban mindenki a saját hibáiból tanul, mégis szeretném ezeket az elkerülhető hibákat megspórolni a fiatalabb kollégáknak és a pácienseknek egyaránt. Erre a közlésvágyra felfigyeltek először az egyes cégek, később az ausztriai szakmai grémiumok is. Úgy tűnik, szükség van a tapasztalatok átadására, ezért folyamatosan kapom a felkéréseket a különböző nemzetközi konferenciákon való előadásokra, kurzusok tartására. Amikor előadás közben „elragad a hév”, akkor talán a szakma iránt még mindig meglévő szerelem is átjön.

Persze nehezen lehet az ember próféta a saját hazájában, ezt néha megérzem én is. De hiszem, hogy az üzenet előbb-utóbb meghallgatásra kerül, főleg, ha ezt más források is megerősítik. Az egyetem pedig mindig is a „szívem csücske” maradt, és lehet-e nagyobb megtiszteltetés, mint ha az ember a régi alma máterében adhatja vissza azt a tudást, amelynek az alapjait ott kapta. A Semmelweis Egyetem igényli, sőt lehetőséget biztosít arra, hogy segítsem a digitális orthodoncia, és ezen belül főleg az aligneres terápia fejlődését, oktatását és elterjedését.

Ha már az aligneres terápiát említetted, úgy két évtizeddel ezelőtt, a kort messze megelőzve – akkor már jó néhány esettel a hátad mögött – egy továbbképzésen bemutattad a sínes fogszabályozást. Akkor sokan kétkedve fogadták az új technikát, de a bemutatott eredmények, és az azóta már ezer körüli sikeres, befejezett eseted igazolja, hogy ez reális kezelési alternatíva. Elfogadják már a magyar kollégák az aligner technológiát, vagy van még idegenkedés vele szemben?

Egy nagy német gondolkodó szerint minden újdonság a reakció három fázisát váltja ki: először a tagadást, majd a nevetségessé tételt, és végül a magától értetődő elfogadást. Így volt ez az aligneres kezelésekkel is, világszerte, nem csak Magyarországon. De, „amikor egy újítás utánzás révén csöndben elterjed, azt bátran nevezhetjük társadalmi evolúciónak.” (Gabriel Tarde) Nos, az aligneres technológia mondhatni viharos gyorsasággal, és nem csendben terjedt el, ma már nemzetközi szinten elismert kezelési forma. Viszonylagos újdonsága miatt (az első aligneres kezelések 1997-ben kezdődtek) még sok a kutatni és felfedezni való benne. Ez egyaránt inspirálja a szakma „nagy öregjeit” és a fiatal kollégákat. Ez így van Magyarországon is. A nagy szakmai tapasztalattal rendelkező kollégák már nem kérdőjelezik meg ennek a terápiának a használhatóságát. A fiatal orthodontusok pedig magától értetődően tanulják és alkalmazzák ezt a kezelési formát.

Elsőként és eddig egyedüliként neked sikerült az Európai Aligner Társaság 2023-as torinói konferenciájának során szervezett szakmai vizsgát letenni az aligner technológiás kezelésekből. Miből állt a vizsga, és hányan szereztetek ilyen diplomát Európában?

Az Európai Orthodonciai Testület (EBO) mintájára 2023-ban létrejött az Európai Aligneres Orthodonciai Testület (EBAO). Ennek a testületnek a célja, hogy egy nagyon magas szintű megmérettetés után igazolja a jelentkező aligneres technikában való szakmai kiválóságát. A vizsga során a jelölt bemutat öt általa kiválasztott esetet az orthodoncia minden területét felölelő eltérések kezeléséből, melyet a vizsgabizottság elbírál. Ez így, első hallásra nem tűnik soknak, de a követelmények annyira magasak, hogy csak az tudja teljesíteni, aki már nagyon sok esetet kezelt és dokumentált a kívánt szinten. Nekem majdnem egy évembe került a sok száz kezelt esetből azt az ötöt kiválasztani, amelyik megfelelt az elvárásoknak. A tökéletes eredmény mellett alapkövetelmény volt a tökéletes dokumentáció is.

A nehézséget az okozta, hogy a legkisebb kezelési vagy dokumentációs hiba, pl. egy életlen fotó már diszkvalifikálta az esetet, és újat kellett keresni. Az öt megfelelő eset kiválasztásához gyakorlatilag át kellett néznem az összes általam kezelt esetet, és pont ez ennek a vizsgának a lényege. A keresés kapcsán megláttam az elkövetett hibákat, és rengeteget tanultam belőlük. Az EBAO – nevével ellentétben – az egész világon egyedülálló szervezet, ennek megfelelően Japántól Olaszországig voltak jelentkezők az első vizsgára, szám szerint 17-en. Ebből tizenötünknek sikerült megütni a mércét, két kollégát elutasítottak.

Furcsa helyzet van kialakulóban a fogszabályozásban. Tulajdonképpen (nyilván sarkítva egy kicsit a helyzetet) az kijelenthető, hogy rögzített fogszabályozó kezelést szinte csak fogszabályozó szakorvosok végeznek, viszont az új, sínes fogszabályozásnál (elsősorban a cégek ösztönzésére) látszik az a tendencia, hogy fogszabályozó szakképesítés nélkül is belevágnak a kezelésbe kollégák. Jól látom ezt a folyamatot, és ha igen, mi a véleményed erről, a mesterséges intelligencia tudja-e kompenzálni az esetleges szakmai hiányosságot, és így végül a páciens ugyanolyan kezelésben részesül, mintha szakorvos kezelte volna?

Sajnos tényleg jól látod ezt a trendet. Feltételezésedet kiegészíteném azzal, hogy az aligneres, „láthatatlan” fogszabályozás iránti igényt nem csak a cégek fűtik, de a mindenütt jelenlévő közösségi média is. Még soha nem volt egy – a páciensek számára főleg esztétikai – probléma megoldása ilyen vonzó és elérhető. A kezelés látszólagos egyszerűsége, népszerűsége és lukrativitása pedig arra csábít, hogy nem szakértő kollégák is részt kérjenek a tortából. A digitális kezelési tervet összeállító szoftver – még a legjobb is – csak általános tapasztalatok alapján működő algoritmusokkal dolgozik, és nagyon sok lényeges mozzanatot, individuális sajátosságot nem vesz figyelembe.

A helyzetet rontja, hogy ebbe a nagyon digitalizált technológiába a mesterséges intelligencia észrevétlenül integrálódik. Azt a benyomást keltve, hogy helyettesíteni tudja a szakértelmet. Ennek hiánya pedig téves diagnózist, és nem reális fogmozgatásokat eredményez. Ezt a látszólagos egyszerűséget használják ki egyes startup cégek, melyek gazdasági megfontolások alapján a leginkább költségeset, de legfontosabbat hagyják ki a dologból: a szakértelmet. A kizárólag az interneten keresztül megrendelt, közvetlenül a „vevőknek” kiszállított sínekkel lebonyolított „kezelések” során a hiszékeny páciens nemhogy fogszabályzóval, de még fogorvossal sem találkozik!

Az eredmények pedig katasztrofálisak, ezek a „kezelések” sokkal több kárt okoznak, mint az eredeti probléma. Ennél egy fokkal még az is jobb, ha szakképesítéssel nem rendelkező kollégák vágnak bele a kezelésbe. Feltéve, hogy ismerik saját szakmai korlátjaikat, és megfelelő szakirányú továbbképzéseken megszerzik a szükséges ismereteket, tapasztalatokat.

Az életpályádból úgy tűnik, hogy mindig keresel valami újat. Melyek a további terveid?

Ez valóban így van. Egy orthodontusagynak mindig vannak tervei, és keresi az újabb és újabb lehetőségeket. Ami engem illet, legjobban az orthodoncia digitalizálásának további kiterjesztése, a jelenleg egymástól távol eső lehetőségek összekapcsolása érdekel. Szemtanúi lehetünk annak, hogy társdiszciplínák, de a szakmától nagyon távoli technológiák biliárdeffektusént hatnak egymásra, olyan dolgok kapcsolódnak össze, amiknek látszólag semmi közük nincs egymáshoz, hogy csak a 3D vagy 4D nyomtatást, vagy éppen a távellenőrzést említsem.
A másik dolog, ahol magamat a jövőben látom, az az oktatás. A nyomtatott és online szakirodalom elképesztő méreteket öltött, napi 24 órában lehetne csak a szakirodalommal foglalkozni. Amit viszont ritkábban lehet találni az irodalomban, az a napi gyakorlat, a tapasztalati tények.

Márpedig az evidence-based tudás piramisának alapját – és ez a legszélesebb – a klinikai tapasztalatok adják. Az elmúlt évtizedekben összegyűjtött gyakorlati tapasztalataimat kár lenne veszni hagyni, ezeket szívesen átadnám a következő generációknak. De a rapid fejlődésnek van egy másik oldala is! Azt már tudjuk, hogy a technikai lehetőségeinknek csak a fantázia hiánya szab határt. Viszont az is igaz, hogy nem mindent kell megcsinálni, amit meg lehet csinálni. A szakmai tapasztalat az, ami tanácsot ad abban, hogy mit érdemes megcsinálni, megpróbálni. Hát, ebben látom az én szerepemet az oktatás keretén belül.

Csaknem négy évtizede dolgozol fogszabályozóként. A szakmai fejlődésed és a tapasztalataid alapján kialakult-e valamiféle ars poeticád a hivatásoddal kapcsolatban?

Négy évtized egy jól körülhatárolható pályán óhatatlanul belső változásokkal jár. Pályafutásom kezdetén még messze nem álltak olyan lehetőségek a rendelkezésemre, mint manapság. Tapasztalatom se volt, csak a lelkesedés fűtött és a frissen tanultak vezéreltek. Amit már nagyon korán észrevettem, és azóta is élvezek, az a változatosság. Már az elején tudtam, hogy számomra a munkám soha nem lesz egyhangú vagy unalmas. Mint minden szakmában, az or­thodonciában is vannak típusesetek és rutineljárások. Ami a számomra azóta is elkápráztató, hogy ezen belül is minden egyes eset valamelyest más, valamilyen formában különleges. Ebből kifolyólag minden eset tartogat kihívást, egyéni gondolkodást és tervezést.

Az ismeretek és tapasztalatok gyarapodásával, az egyre fejlettebb diagnosztikai eszközökkel és eljárásokkal megnő a csábítás a szubrutinok alkalmazására. Az én ars poeticám lényege pontosan ennek a tagadása. Számomra továbbra is a legfontosabb az individualitás. Nem látom bele a pácienseimet egy táblázatba, nem sorolom be őket egy sémába. Használom a bevált diagnosztikai eszközöket, de csupán mint egy szintézis részét. Az összkép kialakításánál ugyanolyan fontos számomra a páciens egyénisége, mint a szűken vett szakmai ismérveken túli esztétikája – a saját, egyéni esztétikája is. Hála istennek, az évek során rátaláltam az ehhez passzoló orthodonciai filozófiára, az Andrews-féle Orofaciális Harmónia elméletére. Többek közt ezért is szeretem annyira az aligner terápiát, mert lehetőséget ad, sőt, szükségessé teszi az individuális megoldások keresését.

A másik dolog pedig a páciensekkel való kommunikáció. Egy orthodonciai kezelés mindig hosszabb távú, hónapokban, de inkább években mérhető. Külön ajándéka ennek a hivatásnak, hogy lehetőség nyílik valódi emberi kapcsolatok kialakítására a páciensekkel. Részévé válunk az életüknek, és ők is a miénknek. Látjuk, ahogy a „gyerkőcből” kamasz, majd öntudatos fiatal lesz, ahogy egy visszahúzódó egyéniség a kezünk nyomán megváltozik, kivirágzik. Lehetőségünk adatik nem csupán egy fogsor kezelésére, de egy valódi, őszinte mosoly megteremtésére, és ezen keresztül néha egy egyéniség, egy élet megváltoztatására. Ez a mi valódi jutalmunk és ez az én ars poeticám!

Tamás, köszönöm a beszélgetést és kívánom – ahogy mondtad –, hogy sikerüljön sok gyerkőc életét jobbá tenni, és legyen a jutalmad sok őszinte mosoly!

Az interjút Prof. dr. Hermann Péter készítette