Dr. Faragó Ildikó és Dr. Hajdú Melinda írása
Az újkőkorszak embereinek életmódja, szociokulturális viselkedése a dentálhigiénia szempontjából egy fehér foltnak számít a kutatásokban. Ezért gondoltunk arra, hogy a bioszociális régészetnek ezt a területét igyekszünk kutatni, különösen a fogágy állapotának szempontjából, hiszen ez nagymértékben függvénye a szájhigiénés szokásoknak. A kutatás eredménye újszerű, mely további vizsgálatokat indukál, nemcsak a szájüregi egészség, hanem az általános egészségi állapotra, életmódra, táplálkozási szokásokra vonatkozóan.
Kulcsszavak: fogazat, középső neolitikum, fogágybetegség, fogszuvasodás, életmód
A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar oktatójaként régészhallgatókat is oktatok, őket az ember anatómiájának csonttani ismereteire, olyan szempontrendszer szerint, amely segítséget nyújthat számukra a munkájuk során feltárt sírok embertani leletanyagának felismerésére, a nemek megkülönböztetésére, az elhalálozási életkor meghatározására. Így adódott a lehetőség számomra, hogy részt vehessek régészeti ásatáson, és segítséget nyújtsak a fellelt sírokban található csontvázak óvatos felszedésében, azonosításában.
A 2020-ban Hejőpapi-Darvas-föld DK lelőhelyen előkerült, a középső neolitikum idejéből származó sírok embercsont anyagán dolgoztunk a Miskolci Egyetem régészhallgatóinak közreműködésével 2023 januárja óta, kutatási engedély birtokában. Az elsődleges cél a csontvázak nem- és kormeghatározása volt, esetenként az egyedi jellegzetességek megfigyelése, különös tekintettel a fogazatra. Két sír több szempontból is érdekes volt: egy gyermek és egy fiatal nő fogazatának vizsgálatából életmódbeli, kulturális és egészségi állapotbeli sajátosságok megfigyelésére vonatkozó következtetéseket vontunk le.
A lelőhely feltárása a „Hejőpapi IX-es – Kavics, homok, átmeneti törmelékes nyersanyagok” nevű beruházás keretében jött létre. A feltárást Hajdu Melinda (ásatásvezető régész, Herman Ottó Múzeum) és munkatársai 2020. július 29.-én kezdték meg. A Darvas-föld DK-n feltárt objektumok a középső neolitikumhoz, rézkorhoz és császárkorhoz (szarmata) tartoznak.
2023-ban személyesen volt szerencsém részt venni a kutatásban, feltárásban, amelynek során olyan, fogazatban megjelenő problémákat találtam, amelyek a mai embereknek is gondot okoznak. A kutatásban, leltározásban Baranyi Klaudia másodéves régészhallgató volt segítségemre, akinek tudományos diákköri munkája is született ebből témavezetésemmel, és a továbbiakban szerepel majd a bővebb anyag az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
A neolitikus életmódot hordozó közösségek Anatólián és a Balkánon keresztül érkeztek meg a Kárpát-medencébe a Kr. előtti 7. és 6. évezred fordulóján. A neolitikum az emberiség történetében fontos, meghatározó szakasz, a történettudomány méltán nevezi „neolit forradalomnak”. A név görög eredetű, újkőkorszakot jelent. Így nevezzük azt az időszakot, amikor megjelent többek között a növénytermesztésen és állattartáson alapuló, élelemtermelő gazdálkodás. Eddig az emberek életben maradásának kulcsa a folyamatos vándorlás volt, követték a nagy állatcsordákat és vadászattal látták el magukat. A neolitikus életmóddal azonban megváltoztak a túlélés módjai, nem voltak rákényszerülve a folyamatos vándorlásra. Erős cölöpházakat építettek, új használati tárgyakat készítettek, megváltozott az életmódjuk és a táplálkozásuk is [1][2]. A megművelhető terület határait egyrészt a klíma- és a talajviszonyok jelölték ki; másrészt a „terjedés” folyamata más, még vadászó-gyűjtögető életmódot folytató népek ellenében történt. Ennek eredményeként a neolitizáció nem egyenletes terjedést mutat.
Ebben az időszakban Dunától keletre az úgynevezett Alföldi Vonaldíszes Kerámia, míg Nyugatra a Dunántúli Vonaldíszes Kerámia kultúrája néven említhető anyagi kultúrát hordozó közösségek terjedtek el az egész Kárpát-medencében.
A kultúra az edények díszítésén megjelenő bekarcolt geometrikus mintákról kapta a nevét [3].
A középső neolitikum emberei főként a vízparti kiemelkedésekre települtek. Ebben az időszakban nem léteztek önálló temetők, többnyire a településen belül találjuk a sírokat. A testeket oldalra fektették, a végtagjaikat behajlították, kezüket gyakran az arcuk elé helyezték (zsugorított pozíció). A tehetősebbeket Spondylus kagylóból készült ékszerekkel helyezték a sírba. Általában kevés mellékletet találunk, de ha mégis, a holtak mellé edényeket, valamint férfiak mellé (pattintott vagy csiszolt) kő- és csonteszközöket, míg a női sírokba ékszereket helyezhettek. Gyakran okker festék figyelhető meg a testeken, vagy a sírba szórva, esetenként az edénymellékletekben [4].
A vizsgált időszakban főként tönkölyt, alakort, árpát termesztettek. A gabonát aztán úgynevezett őrlőköveken őrölték meg, így a készülő ételekbe óhatatlanul kőzetpor is került. A rágás következtében a fogzománc felszínén különböző méretű gödrök, mélyedések, valamint változó hosszúságú és irányú barázdák keletkeztek, amelyeket a zománcnál keményebb részecskék, szemcsék vagy kvarcpor okozhattak. A megváltozott táplálkozás fogakra gyakorolt hatására utaló bizonyítékokat találtak Hernando és munkatársai a bükkábrányi középső neolitikus települések izotópos fogkopásnyom vizsgálataival is [5].
A különböző táplálkozási szokások és élelmiszer-feldolgozási módszerek eltérő mikrokopási mintázatot eredményeztek a fogakon, ami lehetőséget ad például a különböző táplálkozási gyakorlatok, így a gyűjtögetés és földművelés, vagy a földművelés és a pásztorkodás során elfogyasztott élelmiszerek közötti különbségek analizálására. A Polgár-Ferenci-háton feltárt vázak egyharmadán végeztek stabilizotóp elemzéseket az étrend meghatározására. Ezek a szén (δ13C), nitrogén (δ15N) és stroncium (87Sr/86Sr) izotópok értékeinek mérésével jellemezhetők. A vizsgált anyagban nem volt tapasztalható jelentős eltérés a nők és a férfiak között. Négy gyerek esetében azonban a magas δ 15N adatok azt valószínűsítették, hogy még szoptatták őket, bár eltérő életkorban voltak (ketten egyévesek, ketten pedig idősebbek, 2–3 és 2–4 év körüliek)[6].
A modern régészettudomány nem csupán a leletekkel, maradványokkal foglalkozik, hanem azokkal az életkörülményekkel, szociális-társas kapcsolatokkal, amelyek a régmúlt társadalmakat jellemezte. A bioszociális régészet legfontosabb forrását az emberi maradványok jelentik, melyeken különböző módszerű biológiai és kémiai vizsgálatokat végeznek, nem- és életkor meghatározást, paleopatológiai vizsgálatokat, stabil izotóp és DNS elemzéseket. Ezek segítségével meg lehet határozni az egyén és a közösség egészségi állapotát és betegségeit, táplálkozását, munkavégzési szokásait, eredetét, társadalomban elfoglalt helyét, szerepét. Így napjaink régészeti kutatásai már inkább bioszociális régészetnek nevezhetők. „Ennek az új kutatási irányzatnak az a célja, hogy a csontvázból a testet és kulturális hátterét egyszerre építse föl, újjáalkotva a társadalmi teret és a benne lakozó szociális lényt”[6].
A fogazatból lehet következtetni arra is, milyen életkorban voltak az emberek, amikor elhaláloztak. Ehhez azonban fontos tisztázni, mi a különbség két fogalom, a kronológiai és a biológiai életkor között. A kronológiai életkor esetén napra pontosan ismerjük egy személy életkorát, a biológiai életkor az emberi test fejlettségi foka alapján egy becsült életszakaszt takar [7]. Utóbbit tudjuk a csontok vizsgálatából megállapítani (csontkor).
A fogazat alakulásának két fázisa segít a kormeghatározásban, az erupció és az abrázió. Az erupció (fogáttörés) egy genetikailag rögzített tulajdonság, amelynek menete évezredek óta azonos. Segítséget nyújthat még a gyökerek csúcsi részének nyitott volta, ez ugyanis azt jelzi, hogy az adott fog csupán néhány hónappal korábban tört át és a gyökér fejlődése még nem fejeződött be. Az erupció körülbelül 20 éves korig segít megbecsülni egy személy életkorát, ezt követően az abrázió, vagyis a fogkopás nyújthat támpontot [8]. Ahogy haladunk előre az években, a folyamatos használattal koptatjuk a fog koronai részét, elsősorban a kemény zománcot, és idővel a zománc alatti dentinréteg is láthatóvá válhat. Még ha nem is lehet olyan közeli értéket megbecsülni, mint az erupció esetében, ez is jelentős mértékben ad információt az egyén életkoráról és táplálkozási szokásairól is egyúttal [9].
A két, cikkünkben jelzett sír közül az egyik egy gyermek maradványai voltak, a másik pedig fiatal felnőtt nőé.
Az első, jelen tanulmányunkban megfigyelt sírban talált orbita maradvány kis méretéből arra lehet következtetni, hogy egy fiatal személyé, valószínűsíthető, hogy gyermeké volt. A fogainak vizsgálata is ezt a feltételezést erősítette meg. Két ép kisőrlőt tartalmazott a lelet, de az egyik gyökérfejlődése nem fejeződött be, ami egyértelműsítette a gyermekkort. Egy darab alsó második nagyőrlőt találtunk, ami szintén ép, a koronai részén a bukkális csücskökön minimális fogkopás található csak, és a gyökérének a fejlődése még nem fejeződött be. A dentíciója alapján valószínűsíthetően 12-13 év körüli; a felső első nagyőrlő csücskei csak minimális mértékben kopottak, és ennek a gyökércsúcsa is még éppen hogy záródott (4. kép).
A korabeli, más lelőhelyekről származó leletekhez hasonlóan a fogszuvasodás nem, vagy csak kevéssé volt jellemző, ámbár a vadászó életmódot folytató őseinkhez képest az általános és szájegészségi állapotuk rosszabb volt a letelepedett, gabonatermesztéssel foglalkozó embereknek a Ron Pinhasi [10] vezette kutatás megállapításai szerint is [4]. Magas volt a gyermekkorban kialakuló vérképzőszervi betegségre utaló elváltozás, amely a hiányos táplálkozás jele. Nőknél jóval magasabb volt a fogszuvasodás aránya, mint a férfiaknál. Ez a két nem közötti eltérő étkezési szokásokra utal; a nők több szénhidrátot fogyasztottak a keményítőben gazdag élelmiszerek révén, azaz több gabona- és zöldségfélét ettek, és nehezebb, intenzívebb munkát végeztek [4]. Gyakori a zománchipoplázia is, mint ahogyan azt mi is több esetben megállapítottuk különböző sírokban talált fogak esetében, ugyanebből a korszakból.
Az ebből a sírból származó 13 év körüli gyermek esetében szuvasodásnak egyáltalán nem volt nyoma. Ez napjainkban ritkaság lenne, a 21. századi 12 éves korú gyermekek DMFT-indexe körülbelül 2,4-es értékű Magyarországon [11]. Egy hátrányos helyzetű település gyermekei esetében, ahol kutatások alapján általánosan rosszabb a szájhigiéne, akár elérheti a 6,2-es értéket is [12]. De több, súlyosan zománchipopláziás fogat is találtak ezekben a csoportokban a szűrővizsgálatok során.
A második, jelen tanulmányban megnevezett sírban a jobb oldali kis metszőtől a bal oldali hatosig megtartott állkapocscsont részletet találtunk.
Az állkapocsban a frontfogakból a bal nagy metsző hiányzik, az alveolus telítődése alapján még életében veszíthette el, és egy, még életében eltört maradvány gyökér maradt meg. A metszőket erősen kopottnak találtuk, az alveolus felsorvadt. A bukkális felszíneken 2 mm-es fogkövet is találtunk. A szemfogak és kisőrlők felszínén a bukkális csücskök rendellenesen koptak, valószínűleg harapási rendellenesség miatt. A kisőrlőkön ezen kívül a zománc hipopláziás, a másodikon gyökéri fogszuvasodás is kialakult. A bal alsó első rágófog rágófelszínén és meziális gyökerén szuvasodás látható, illetve a gyökereknél a bifurkációig alveolus pusztulás van. A kisőrlők felszínének koronai részén zománchibák valószínűsíthetők, a két moláris fog orcai felszínén is zománchibás foltok, a rágófelszínén pedig abrázió (közepes mértékű) látható. Az egyik bölcsességfog foggyökérfejlődése még nem teljesen fejeződött be, így fiatal felnőtt életkor valószínűsíthető, itt a rágófelszín is még alig kopott. A jobb alsó nagyőrlő rágófelszínén találtunk mély fogszuvasodást a disztális barázdában.
A felső állcsont jobb oldali töredékében a metszők felszíne lekopott, a fogágy lepusztult, a kismetsző, a szemfog és az első kisőrlő az alveolusban volt megtalálható. Utóbbi felett sipolynyílás is megfigyelhető, és hosszanti repedés fut rajta végig, ami vélhetőleg erőteljes fájdalmat okozhatott viselőjének (8. kép); a bal oldali kismetszőn fogkő figyelhető meg. A maxillából kihullott jobb nagymetsző a gyökér kétharmadáig felsorvadt, az éle lekopott, és a fogágybetegség jeleit mutatja (parodontotikus), a bal nagymetsző éle, valamint a szemfog palatinális felszíne szintén erősen kopott. A kisőrlők és a két nagyőrlő palatinális csücskei kopottak.
A neolitikum emberei többet rágtak, ez egyértelműen kimutatható a fogkopásból, illetve kevesebb puhára feldolgozott ételt fogyasztottak, erre következtethetünk a relatíve kevés fogszuvasodásos esetből. Jelenlegi ismereteink szerint az őskorban még nem létezett tudatos szájhigiéne, az az ókori Kína és Mezopotámia területén alakult ki, innen származik a mai fogkefe őse. Mivel nem tudták megtisztítani fogaikat, így egy jobban előkészített étel fogyasztási kultúrájának jelenléte nagyobb mértékű szuvasodási hajlamot okozhatott. Újdonságként írhatjuk le az újkőkori ember fogazatának fogágybetegségre utaló jeleit, amely az erős rágásukhoz képest igen súlyos mértéket látszik ölteni, és amely már gyermek- és fiatal korban elkezdődött, az idő előrehaladtával pedig idősebb felnőttkorra ez súlyos problémát okozhatott viselőinek. Ezt láthatjuk az általunk vizsgált fiatal nő maradványainak esetében is. Mindezt a gyökér csúcsáig elpusztult fogágy, és a következményes sipolynyílás igazolja, illetve a hosszanti repedés a kisőrlő fogon, amely komoly fájdalommal járt. A mélyen kopott rágófelszínek pedig a kemény, kevéssé feldolgozott élelmiszer fogyasztását igazolják, amely ismert a neolitikus ember táplálkozása tekintetében.
Végső soron elmondhatjuk a mai ember számára üzenetként azt, hogy a szájhigiéne jelenlegi állapota széles társadalmi rétegek esetében hasonló képet mutat a hétezer évvel ezelőtt élt újkőkori társadalmak embereinek fogazatában találtakkal (egyoldalú, szénhidrátdús táplálkozás, túl hosszú ideig tartó kizárólagos szoptatás, szájhigiéné hiánya okán), amely mindenképpen erős figyelmeztető jel a dentális egészség ismeretének hiányára napjainkban, és sürgős intézkedéseket igényel a dentalhigiéne személyi-edukációs és tárgyi feltételeinek javításában.
Köszönettel tartozom a miskolci Herman Ottó Múzeum összes munkatársának, különösen Hajdú Melindának, aki ennek a cikknek a társszerzője is, és akinek az aktív, szakmai segítsége nélkül ez a kutatás nem valósulhatott volna meg, valamint a Miskolci Egyetemen Pusztainé Dr. Fischl Klárának, a régészeti tanszék docensének a történeti segítségért.
Irodalomjegyzék
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
