Interjúalanyom a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Karán szerezte diplomáját 2001-ben. Közvetlenül a végzés után csatlakozott a Magyar Honvédség Honvédkórház Szájsebészeti Osztályához, az „Alma Mater” a mai napig kitüntetett helyet foglal el a szívében, ahol jelenleg is vállal ügyeleteket önkéntes, segítői munka keretében. Szájsebészeti szakvizsgáját 2006-ban abszolválta. A kórházi ellátás során legfőképpen a fej-nyak régió baleseti sérüléseinek, fejlődési rendellenességeinek és daganatos elváltozásainak ellátásában szerzett tapasztalatot.
Az AquaDent fogászati rendelőt 2004-ben alapította, a PreceDent Fogászati és Endodonciai Centrum csapatának a 2005-ös kezdetektől fogva tagja. A magánellátás szintjén leginkább áttörésben visszamaradt fogak, ciszták, valamint egyéb gyulladásos eredetű folyamatok sebészetével, valamint csontpótló eljárások kivitelezésével, fogászati implantátumok beültetésével foglalkozik, fókuszálva a legújabb módszerekre és a digitális munkamenetre. Számos nemzetközi és hazai szakmai rendezvény keresett előadója, a Dental World Kongresszus Implantológia Szekciójának 2020 óta témafelelőse. Igazi örökmozgó, szabadidejében szívesen síel, kosárlabdázik és hódol különféle vízi sportoknak.
Igen, ez igaz. A szóbeli felvételin, egy szép biológia feleletet követően, fizikából egy fénytani tételt húztam. Mivel ebből a témából – hogyan is fogalmazzak – nem voltam tökéletesen felkészült, elmondtam, amit tudtam, de úgy éreztem, hogy valószínűleg kicsit hiányos a felelet. Ezért őszintén azt mondtam a vizsgabizottságnak: „Én sem tűzoltó, sem masiniszta nem szeretnék lenni, kicsi gyerekkorom óta fogorvosnak készülök, kérem, ezt vegyék figyelembe a pontozásnál!” Mindkét tárgyból maximális pontszámot kaptam, az eredmény kihirdetésénél láttam a bizottság tagjainak szemében, hogy a fizikafelelet hiányosságai ellenére is különleges bizalmat szavaztak nekem, amiért azóta is hálás vagyok.
Tanulmányaimat a – később tervezetten megszűnő – 5-ös csoportban kezdtem, a csoport feloszlásakor Gombos Ádám barátommal a túlélők közé tartoztunk, és ekkor olvadtunk be Benyőcs Gergelyék csoportjába, akivel szintén barátságot kötöttünk, csakúgy, mint Mócz Andrással. Gergővel onnantól kezdve a fogászati klinikai gyakorlatokon párban dolgoztunk, egymásnak asszisztáltunk. Külön érdekesség, hogy Ádámmal pedig mindig együtt, egy napon mentünk vizsgázni, és bár természetesen nem mindig ugyanolyan érdemjegyeket kaptunk, végül a diplománk átlaga századra pontosan megegyezett.
Nos, az alapelvek a Gyenes tanár úr féle iskolából jönnek – nekem mindig is ő lesz „A Tanárúr” –, kiemelkedő gyakorlati mesteremnek pedig Tóth-Bagi Zoltánt és Túri Józsefet tartom. Itt felsorolhatnám a teljes honvédkórházi csapatot is, hiszen pályakezdőként minden orvos kollégától, nővérektől, ápolóktól, műtősnőktől, asszisztensektől, adminisztratív munkatársaktól is naponta tanultam valamit.
Nehéz lenne néhány mondatban összefoglalni mindazt a szakmai tudást, amit átadtak nekem, továbbá azokat a pácienscentrikus és emberi alapelveket, amelyek mind a mai napig meghatározóak orvosi tevékenységem során és a magánéletemben is. 2007-ben új kihívások elé állított minket az élet, a Szájsebészet beköltözött az „új” épületbe, Gyenes tanár úr tragikus hirtelenséggel eltávozott közülünk, és a legtöbb „régi” kolléga is máshol folytatta munkáját. Suri Csilla főorvos asszony vezetésével újra nagyszerű csapat kovácsolódott. 2022-ben házon belül ismét költözött az osztály, immár Sass Tamás főorvos úr vezetésével működik, akivel a korábbi szakmai profil mellett a legmagasabb szakmai szinten történik a daganatos páciensek ellátása és a rekonstrukciós műtétek elvégzése is. Úgy gondolom, hogy a jó orvos – ahogy a jó pap is – holtig tanul!
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Honvédkórház Szájsebészete mindig is olyan hely volt és jelenleg is az, ahol nap mint nap lehetőség van a tanulásra, szakmai fejlődésre. Büszkén voltam és vagyok a csapat tagja! Szakmai karrierem elején ha ügyelet volt, akkor bent maradtam, mivel tanulni akartam, ha műtét volt, akkor mindent megtettem, hogy részt vehessek abban, legyen az fogsebészeti, politraumás, dysgnath, hasadékos vagy tumoros páciens. Ha Tóth-Bagi doktor bármilyen szakmai rendezvényre ment, akkor én mindig vele tartottam, mindenhová. Ha szombaton jött a telefon, hogy: „Hé, Sidó gyere az OBSI-ba, mert van egy törött…!”, akkor én mentem, ez számomra teljesen természetes volt. Mind a mai napig szívesen veszek részt az osztály munkájában önkéntes segítőként, új tapasztalatokat szerezve, szakmai ismereteimet bővítve.
Nagyon sok minden változott azóta, egészen más feltételekkel kell ma helytállni, mint negyed évszázada. Amikor a Honvédba kerültem, központi gyakornok voltam, fizetést kaptam, az volt a feladatom, hogy bejárjak a kórházba, részt vegyek a munkában, továbbá minél több tudást szívjak magamba. Osztályos orvos voltam 7 éven át, reggeltől estig ott voltam, de volt, hogy egész éjjel is. Túri József és Gyenes tanár úr rendelőjében, magánrendelés keretei között is volt lehetőségem dolgozni, de abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy nem a megélhetésem múlott ezen, tulajdonképpen szakmai lelkesedésből tettem ezt.
Nagyon más helyzet volt ez, hiszen a szakképzésben való részvétel nem jelentett jelentős havi költséget, így nem voltam túlterhelve, és száz százalékban a szakmai fejlődésre tudtam fókuszálni úgy, hogy mindig maradt idő a családra, a barátokra és a sportolásra is. A mai fiatalok sokkal nehezebb helyzetben vannak: sokszor láthatunk kialvatlan, túlterhelt, szinte már kiégett fiatal kollégákat, akiknek egy sokszor nehezen átlátható rendszerben kell a feladataikat teljesíteni, megfelelni a szakmai kihívásoknak, valamint a felgyorsult, rohanó világ követelményeinek is. Felmerülhet természetesen a kérdés, hogy vajon kárát látja-e mindennek az utánpótlás nevelése, és hat-e mindez a páciensek ellátására is? Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de az idő meg fogja tenni helyettem.
Az orvostudomány folyamatosan fejlődik, és mára hatalmas tudásanyagot tartalmazó tudományág lett. Egyik szakterületen sem jelenthető ki, hogy „mindent tudok”. Azt gondolom, hogy az internet, a mesterséges intelligencia és más digitális eljárások rohamos előretörése miatt érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy kell-e változtatni a képzési rendszerünkön – akár már általános iskolától kezdve –, amely jelenleg leginkább numerikus adatokra, lexikális tudásra fókuszál. Az információ ma már sokkal gyorsabban és könnyebben hozzáférhető, kérdés azonban, hogy mihez kezdünk vele.
Mindezzel csak arra célzok, hogy a listaszerűen betanult ismeretek visszamondása nem komplex gondolkodás, ami az orvoslás (de ugyanúgy sok más terület) alapja lenne, az inkább a lényeglátásról, a problémamegoldó képességről és a döntéshozatal felelősségéről szól. A felvételi vizsgák is leginkább a lexikális ismereteken alapulnak, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez a legjobb gyakorlat. A 2007 utáni „új” Honvédban közel 10 éven keresztül én voltam a szakképzésért felelős szakorvos. A relatíve nagy túljelentkezés miatt egy objektív mérce alapján kellett szelektálnunk, erre dolgoztunk ki egy rendszert.
A jelentkezőknek orvosszakmai tesztet is kellett kitölteniük, de a vizsga nagyobb részben nem erre fókuszált. Különféle ügyességi, logikai és szituációs feladatokat kellett megoldani. Például egy sosem látott puzzle, ki rakja össze először, vagy itt egy tű meg egy cérna, fűzd be, miközben én nézem a kezed. „Bocs, kicsit remeg, mert izgulok!” – A műtőben nem fogsz izgulni? Az egyik kedvencem: „A felvételizőnek az a feladata, hogy referáljon a felvételes ügyeletre telefonon egy oda érkező pácienssel kapcsolatban.
A beteg 2006. február 31-én született, penicillinérzékeny, kiterjedt szubmandibuláris duzzanattal, szeptikus lázmenettel, szájzárral és nyelési nehézséggel.” Ritkán, de előfordult, hogy határozott hangvételt használva sikerült rábeszélni a kollégát, hogy az említett pácienst küldje inkább haza, vagy gyorsan adjon penicillinszármazékot az arra egyébként allergiás páciensnek. Nagyon kevés jelentkező volt, aki észrevette és szóvá tette, hogy február 31-i születési dátum nem létezik.
Érdekes tapasztalat, 10-15 év távlatából, hogy a jó eredménnyel megírt orvosszakmai teszt egyáltalán nem korrelál a későbbi szakmai sikerekkel, viszont akik jól teljesítettek a felvételi vizsgán (akár úgy, hogy a teszt gyengébb eredményű volt), azóta jelentős szakmai sikerekkel és előrehaladással büszkélkedhetnek. Tehát, egyfelől, amin változtatni kellene, az a lexikális tudás és a komplex problémamegoldás fontosságának felülvizsgálata a képzés során. Másfelől van egy olyan érzésem, hogy a bérek az utóbbi években történt megemelésének ellenére egy kórházban dolgozó orvosnak – figyelembe véve a felelősségi körét, az azzal járó stresszt, az oda vezető út hosszát és nehézségeit –, fizetése még mindig nincs teljesen összhangban a munkájával.
Emellett – sok intézményben – az orvosi munkahelyi idő igen tetemes része gyakran nem tényleges gyógyító tevékenység, hanem adminisztratív, bürokratikus jellegű munka. Ez a rendszer valószínűleg sokak számára nem vonzó, és az egyébként tehetséges fiatalok kevésbé választják majd az orvosi karriert. Ha viszont csökken az utánpótlás, akkor a rendszerben dolgozók túlterhelődnek, kiégnek. Ezt látva, természetesen még kevésbé lesz népszerű a szakma. Ez egy ördögi kör, amiből nehéz kilépni, de én optimista vagyok, bízom a fiatalok lelkesedésében és a döntéshozók hozzáértésében!
Rám elsősorban nem a plénumi előadások hatottak, sokkal inkább azok a személyek, akikkel az életben volt szerencsém együtt dolgozni a gyakorlatban. Mindemellett szeretek olvasni. Meghatározó volt Otto Zuhr: Plastic-Esthetic Periodontal and Implant Surgery címet viselő kötete, amelyet én csak „rózsaszín könyvként” emlegetek. Engem egyfajta kettősség jellemez, egyrészt igyekszem nyitott lenni és maradni az újdonságok irányába, másrészt viszont konzervatívnak is tartom magam bizonyos szempontból. A befogadó szellemű gondolkodás elengedhetetlen ahhoz, hogy a saját szakmai elveinket adott esetben felülvizsgálhassuk.
Egyszerűen azért is, mert a fogászati fejlesztések óriási ütemben zajlottak és zajlanak napjainkban is. Azt látni kell, hogy az implantológiai eredmények sokkal jobbak, mint amilyennek lenniük kellene. Szakmai karrierem elején például meggyőződésünk volt, hogy minél nagyobb nyomatékkal sikerül az implantátumot beültetni, annál jobb a várható gyógy-eredmény. Ma már tudjuk, és tudományosan nehéz volna igazolni, hogy egy túlzott nyomatékkal behelyezett implantátum – függetlenül attól, hogy egyrészes vagy kétrészes – különösebben kedvére való volna a csontszövetnek. Én azzal a szakmai állásponttal értek egyet, hogy a túlzottan nagy nyomaték nem jó a csontnak. Fantasztikus, hogy az emberi szervezet mit képes tolerálni!
A 2000-es évek elején elfogadtuk tényként, hogy a beültetett implantátumok körül bizonyos idő múlva a nyaki résznél csontfelszívódás kezd megjelenni, természetesen korántsem mindig. 2006-ben Rédei Attila a Frontdent jóvoltából egy bécsi implantológiai képzésre invitált, annak ellenére, hogy előre elmondtam neki, nem fogok váltani a „jól bevált” módszerről, márkáról. Ez volt az Ankylos multi-indikatív kurzusa Marcus Abbouddal és Georgia Trimpouval, amely egyfajta mind-changerként hatott rám. Megismerkedtünk olyan fogalmakkal, mint a tissue-care, a platform switching, kónikus kapcsolat, a baktériummentes implantátum-felépítmény kapcsolat, amelyek segítségével úgy gondoltuk, hogy végre megértettük az előbb említett csontreszorpció okát.
Ígéretem ellenére azonnal váltottunk, és azóta is kitartunk a rendszer mellett. Az első navigációs műtétemet is Ankylossal végeztem, Vaslaki Krisztián közreműködésével. Érdekes visszagondolni, hogy a tervezés és előkészület akkor még heteket vett igénybe. Az új alapelvek és az implantációs rendszer nagyon jól működtek, mégis az évek során találkoztunk néhány esettel, ahol nem tudtuk megmagyarázni a periimplantáris kórfolyamat okát, vagy az implantátum elvesztésének a miértjét.
A másik nagy mérföldkő Joseph Choukroun, a PRF fejlesztője, aki rám minden bizonnyal óriási hatással bírt. Az általa képviselt – összefoglaló névvel – oszteoimmunológia sok minden más mellett arra is rámutat, hogy a csont nem szereti, ha nyomják; illetve másképpen viselkedik a kortikális és a trabekuláris csont. A rugalmatlan csont rosszul reagál. Nem mindegy tehát, hogy az implantátummal a csont melyik részére és hogyan gyakorlunk hatást.
A kép végre teljesen összeállt: a lényeg, hogy megértsük a csont élettanát. Úgy gondolom, hogy a tissue-care és az oszteoimmunológia alapelveinek alkalmazásával kezeléseink a legfrissebb tudásunk szerinti biomechanikai és élettani alapokon nyugszanak. Hiszen fő célunk a hosszú távú siker elérése, és az „elsősorban ne árts” elv betartása! A Harmonycom Kft. szervezésében, dr. Bögi Krisztinával közösen tartott PRF-kurzusainkon mindig ezekre az alapelvekre fókuszálunk, és igyekszünk a résztvevőknek átadni két és fél évtized szakmai tapasztalatát.
Lassan régimódinak mondható vagyok abban az értelemben, hogy én hiszek a személyes találkozás erejében. Ez egyébként nem hit kérdése. Gondoljunk bele, ha az emberi törzsfejlődést idővonalra helyezzük, azt látjuk, hogy 99,9%-ban (azaz több tízezer éven keresztül) metakommunikációval zajlottak az interakciók. A fennmaradó 0,1%-ban megpróbáljuk mindezt a digitális térbe átvinni. A legtöbb online fórumon pedig mi történik igen gyakran, ha egy szakmai vagy akár magánjellegű témában megindul a diskurzus? Nagyon hamar konfliktus, összeveszés. Mert ott csak a leírt szavak állnak, de nem kíséri őket hangsúly, hangszín, mimika, gesztikuláció. „Te bolond vagy!” – leírva sértő, de ha nevetve mondom neked, és érzed a hangomból, hogy arra gondolok, én is pont ilyen bolond vagyok, akkor mindketten nevetünk egyet ezen.
Olyan csodálatosnak tűnik az élet, hogy itt, a Föld nevű bolygón a levegő gázelegyének pont 21%-a oxigén, ami nekünk ideális, hogy belélegezzük. Vegyük észre, hogy ez fordítva van, adott volt egy ilyen összetételű légkör, és a mi szervezetünk ehhez alkalmazkodott, ebben fejlődött. Jó ideje így élünk, és hamar megvan a baj, ha csökken az oxigénszint. Ugyanez a helyzet a kommunikációnkkal. Az ember interperszonális lény, elemi szükségünk van arra, hogy találkozzunk, beszéljünk egymással, erre vagyunk genetikailag hangolva. Ezért tartom fontosnak a Dental World-öt is, ahol a tanuláson kívül lehetőség adódik arra is, hogy új emberi kapcsolatokat létesíthessünk, illetve a meglévőket ápolhassuk.
A Dental World Implantológia Kongresszusán mindig kiváló előadókkal találkozhattunk, nagyon sokszínű, különleges és értékes prezentációkat láthattunk, ezért ez nehéz feladat, de a kosárlabdás all-starhoz hasolóan megpróbálok 5 nevet kiemelni: Joseph Choukroun, Alan Simonpieri, Francesco Amato, Alexander Tzovairis, Andrea Mombelli. Sajnos Simonpieri doktor már nincs közöttünk, de a szerencsések még találkozhattak vele 2023-ban. Reméljük, hogy a többiektől még lesz alkalmunk nagyszerű előadásokat hallani a jövőbeli Dental World Kongresszusokon!
A Rubor Labii név keletkezéstörténete a következő: A 2000-es évi gólyabál zenekaraként a szervezők a zenekar neve után érdeklődtek. Gyors választ vártak, így – kedvenc latin kifejezéseink közül – erre esett a választás. A zenekar így egyszerre – szinte váratlanul – nevet kapott! A formáció egyébként lényegében egy gólyatábori összeállásból született, amelyhez később „külsősök” is csatlakoztak.
Az alapító tagok között volt Lázár Kornél, Kozik Balázs, Siklós Csaba és Mócz András. Később csatlakozott Kárpáti Gábor, a billentyűsünk, Gulyás Gergely a közönségből, aki közgazdász, Kupai Mihály, aki jogász, Benyőcs Gergely, Varga Virág és jómagam. A jelenlegi felállás 2011-ben stabilizálódott, 14 éve lényegében nincs változás. Rengeteg koncerten és kalandon vagyunk már túl, és október 11-én az Instant-Fogas Komplexumban ünnepi, 25 éves koncertet tartunk. Mi egyfajta évfolyam-találkozóra is számítunk… Jöjjön, aki nem fél egy jót bulizni!
Köszönöm ezt az éjszakáig tartó, baráti beszélgetést!
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
