Az implantológia folyamatosan fejlődő terület. Sok évvel ezelőtt a probléma elsősorban technikai jellegű volt, hatékony megoldásokat és egyszerűsített eljárásokat kerestek a maximális eredmények biztosítása érdekében. Kutatásaim középpontjában például az azonnali terheléses eljárások álltak, a 90-es évek végén pedig a ferde implantátumok elhelyezése, amely ma már normális, de akkoriban hibának, sőt eretnekségnek tűnt. Ma azonban az egyre fejlettebb implantátumanyagok miatt a rehabilitáció már nem jelent komoly technikai problémát, és a figyelem az implantátumok hosszú távú tartósságának lehetőségére terelődött.
Jelenlegi kutatásom tehát arra törekszik, hogy megoldásokat találjon mindazon tényezők ellensúlyozására, amelyek az implantátumok behelyezését és a protézis elkészítését követően olyan patológiákat generálhatnak, mint a periimplantitis és az idő múlásával bekövetkező teljes rehabilitáció elvesztése. A tudomány révén ma már képesek vagyunk megérteni, hogy a biofilmeken belül mi az, amely képes általánossá tenni azt az „ökológiai katasztrófát”, amely az implantátumok körüli gyulladásokhoz, majd ezt követően visszafordíthatatlan elváltozások megjelenéséhez vezet az elégedetlen pácienseknél.
Első klinikai tapasztalatom 25 évvel ezelőtt a parodontológia területén volt, amely akkoriban gyorsan fejlődő tudományág volt, a gyulladásos problémák megoldását és a fogak fenntartását célozta. Ugyanezen az osztályon már létezett egy fejlett implantológiai részleg, amellyel lehetőség nyílt az implantológiai patológiák megelőzésére és kezelésére vonatkozó ötletek és kezelési protokollok cseréjére. Az implantológia iránti érdeklődés tehát spontán módon alakult ki, és arra késztetett, hogy részt vegyek az innovatív sebészeti rehabilitációs technikákkal és a fogászati implantátumokkal kapcsolatos kutatási doktori képzésben, olyan ismeretekkel, amelyek ma is a tevékenységem alapját képezik.
Nehéz megmondani, hogy a ma ismert implantológia rövid távon forradalmi változásokon fog-e átesni, köszönhetően az új technológiáknak, amelyekkel nap mint nap találkozunk a világunkban. Bizonyára lesznek forradalmi módszereink a mesterséges intelligencia révén, amelyekkel másképp (valószínűleg hatékonyabb és kiszámíthatóbb módon) tudjuk majd elvégezni azt, amelyet ma már kiválóan tudunk. Emblematikus, hogy ha valaki a szakirodalomban vagy akár az interneten keres információt a „fogászat jövőjéről”, akkor szinte minden, amelyet a jövőnkre vonatkozóan előre látnak, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos. Kötelező tehát azt gondolni, hogy az implantológia, ami talán a digitális módszerekre leginkább alkalmas tudományág, már rövid távon is jelentős változásokon és alkalmazkodáson fog átesni.
Minden nagyobb változás bármely területen a tudás bővülésének és javulásának köszönhető. Már nem ugyanúgy kezeljük betegeinket, mint akár csak öt évvel ezelőtt: sokkal ellenállóbb biomatériák állnak rendelkezésünkre, amelyek képesek kölcsönhatásba lépni a szájüregi biofilmmel, megelőzni a patológiákat, és nyilvánvalóan korlátozzák az esetleges hibalehetőségeket is, mivel a mi szakmánk kézműves szakma, és még mindig nagyban függ az egyes kezelők manuális és szakmai készségeitől. Ezek a nagy változások javítják a fogorvos és a fogtechnikus munkáját, de összességében idővel a legnagyobb előny a páciensre hárul, aki hatékonyabb és tartósabb rehabilitációkat kap, kevesebb problémával és határozottan kevesebb kellemetlenséggel, mint például a műtárgyak véletlen törése, kopása, esztétikai elváltozás.
A digitális eszközök használhatatlanok egy erre szakosodott kezelő jelenléte nélkül. Egyfelől igaz, hogy a digitális munkafolyamatok a történelmi anyagokra, például a rétegelt kerámiára jellemző kézi eljárások egész sorának elvesztésével járnak, de két fő szempontot kell figyelembe venni: 1. a mesterséges intelligencia még mindig nem képes olyan korlátozott hibahatárokat biztosítani, hogy akár csak távolról is feltételezhető legyen, hogy helyettesíteni tudja a fogtechnikus speciális szakmai munkáját;
2. A mai napig nem létezik olyan digitális technológia, amely lehetővé tenné a fogorvos által megkövetelt eljárások teljes variabilitásának elvégzését. Bármennyire is találunk érdekes protokollokat az olyan szolgáltatásokra, mint például a teljes mobilprotézisek teljesen digitális úton történő elvégzésére, az emberi beavatkozás továbbra is elengedhetetlen ahhoz, hogy ezek a műtárgyak megfelelő minőségűek legyenek ahhoz, hogy a páciens valóban klinikailag használhassa őket. Személyes elképzelésem szerint ezek a technológiák egyre inkább az eredmények elérésének eszközévé válnak, de a szakképzett operátor, aki a digitalizálás esetében talán még specializáltabb, továbbra is alapvető fontosságú marad.
Sok évvel ezelőtt – szintén a nagy implantátumgyártó cégek támogatásának köszönhetően – az egyetememen számos vizsgálatot végeztünk az irányított műtétekkel és a műtéti navigáció első prototípusaival, a helyiségben elhelyezett érzékelőkkel. A pontossági szint nem volt összeegyeztethető a folyamatos operátori beavatkozás és korrekció nélküli kockázatmentes műtéttel. E személyes tapasztalataim alapján ma már olyan fejlődést látok, amely ezt a navigációs technológiát a megbízhatóság és a pontosság több mint kielégítő szintjére emelte. Ha csak arra gondolok, amelyet az intézetemben az idegsebészet területén végeznek olyan gépekkel, amelyek szinte nulla hibahatárral képesek vezetni a sebészt a kényes műtétek végrehajtása során, azt mondanám, hogy jelenleg az egyetlen akadály, amely az ilyen műszerek használatának útjában állhat, valószínűleg a legfejlettebb gépek ára.
A fogászatban azonban a sebészeti navigáció csak a betegek bizonyos kategóriáinál lehet indikált, különösen azoknál, akiknek elegendő csonttérfogata van a biztonságos implantátumbeültetéshez. Sajnos az ilyen betegek a kisebbséget alkotják, gyakran van szükség beavatkozásra regeneratív eljárásokkal, jól elvégzett hozzáférési lebenyekkel, az implantátum helyének változtatásával a munka során, mert esetleg az eredetileg kiválasztott, röntgenszinten optimálisnak tűnő helyről kiderülhet, hogy nem ideális. Ezért elképzelhetetlen, hogy a kezelőt és tapasztalatát egy gép helyettesítse, bármilyen precíz is legyen az. És ez igaz az orvostudomány minden olyan területére is, ahol ez a fajta irányított navigáció már széles körben elérhető.
A parodontológia területén szerzett tapasztalataim alapján mindig is lenyűgöztek azok a személyiségek, akik nagy nyomot tudtak hagyni a parodontális patológiák megértése és kezelése terén, mint például Harald Loe és Jan Lindhe, akik jelenleg is e tudományág alapító atyái közé tartoznak. Ha az implantológia területén maradunk, egy olyan személy, akit nagyon tisztelek – és akivel volt szerencsém együtt dolgozni –, Tiziano Testori, aki minden kutatásával képes volt elmagyarázni a világnak, hogy az azonnali terhelés egy biztonságos eljárás, amely képes elősegíteni a csont érésének a fejlődését.
Ő magyarázta el nekünk a regeneratív eljárások számos, ma általánosan használt technikáját, mint például a sinus maxillaris lift, amelynek kétségtelenül az egyik legnagyobb szakértője maradt. Testori ma nagyon aktív személyiség a szakirodalomban is, ő megosztja velem az implantátumok védelmi tervének a kidolgozását, egyfajta garanciát, amelyet a páciensnek kell nyújtani. Valójában nem elég jól elhelyezni egy implantátumot, hanem a pácienssel együtt működve az igazi siker az, ha tudjuk, hogyan tudjuk garantálni az elvégzett munka időtartamát.
A szakirodalom már évek óta meglehetősen pontos útmutatásokat ad az implantátum helyes háromdimenziós elhelyezésére, arra vonatkozóan, hogy mennyi csontnak kell körülvennie az implantátumot, a szomszédos fogak távolságára, a regeneráció szükségességére, a szomszédos lágyszövetek vastagságának meglétére. Az implantátumok körüli keratinizált nyálkahártya megfelelő vastagságát ma már pozitív prognosztikai tényezőnek tekintik az implantátumok élettartamát illetően.
Tudjuk, hogy a vastagság közvetlen kapcsolatban áll az agresszív tényezőkkel, például a traumával, a nem megfelelő fogmosással, a gyulladással és egyéb tényezőkkel, köztük nem utolsósorban a dohányzással szembeni ellenálló képességgel is. Nincs azonban olyan szabály, amely minden páciensre megfelelő, univerzális lágyrész-vastagságot tudna meghatározni. Azt tudjuk, hogy egy implantációs műtét során növelhetjük a nyálkahártya vastagságát és minőségét, és ez minden bizonnyal segít a páciensnek abban, hogy ne alakuljanak ki patológiák. Ezért egy jó implantológusnak jó parodontológusnak is kell lenni.
Mivel főleg ülőmunkát végzek, a szabadidőmben mindig keresek valamit, amely nem kényszerít arra, hogy egy helyben üljek. Nagyon szeretek utazni, és sajnos, amikor ezt a munkám miatt teszem, gyakran nagyon kevés, vagy egyáltalán nincs időm arra, hogy megismerjem a meglátogatott helyet. Ezért szeretek akár néhány napos kirándulásokat szervezni olyan helyekre, amelyeket még sosem láttam, gyakran a szokásos turistaútakon kívülre, és mindent megtudni az adott helyről, a történelmétől kezdve az ételeken át a kultúráig. Ha már otthon vagyok, szeretem ezeket az új ismereteket megismételni, különösen a konyhában, ahol mindig is szenvedélyesen szerettem új dolgokkal kísérletezni.
Az interjút Laczkó Leonard készítette
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
A Dental Hírek 30 éves jubíleuma alkalmából szerkesztőségünk nevében felkértük tanácsadóinkat, munkánk támogatóit, szakmai cikkeink íróit, hogy röviden idézzék fel lapunkhoz fűződő emlékeiket. Kérésünket nagy örömünkre sokan elfogadták, és ünnepi számunk “Visszaemlékezések” rovatában közöltük az elküldött válaszaikat. Ezekből a “múltidézésekből” válogatunk most híradásaink különböző csatornáin.
